Valós tündérmesék

Impozáns képeskönyvet készített az Akadémiai Kiadó: az Európa koronahercegnéi című fotóalbum dán szerzőpáros munkája, királyi kivitelezésben. A hét fejezet hét európai hercegné – köztük két „igazi” királynő, Máxima és Matild – történetét dolgozza fel szöveggel és képekkel, a modern látványkönyvek stílusának megfelelően tematikus blokkok segítségével. A hercegnék származásától a férjükkel megismerkedésen és az esküvő részletein át képet kaphatunk a hercegi párok családjáról, mindennapjairól, de még az esküvői ruhát és a hercegnők öltözködési stílusát is részletesen bemutatják a szerzők. Rokonszenves a kiadói gondosság, amely kiegészítette e súlyra is tetemes anyagot, és a magyar kiadáshoz készült Előszóban megemlékeznek a magyarok legendás és szeretett királynéjáról, Sissiről.

Míg a magyar történelemben azonban 1918-ban lezárult a királyok, királynék és hercegek története, addig több európai államban a mai napig tartja magát az uralkodói pompa. Hogy mennyi valós funkciója van a királyságnak az egyes országokban, vagy mennyire a tradíció és a modern „népboldogítás” része ez az intézmény, az is kiderül az album fejezeteiből.

A kötet az egyetlen „született” hercegnővel kezdi a nemes hölgyek sorát, s ez rögtön felveti az érdekes társadalmi kérdést: a királyi családokba beházasodott ifjú arákat ugyan többnyire nem az „utcáról” vették feleségül a hercegek, a legtöbb hölgy számára mégiscsak mesés fordulatot hozott a házasság. Vagy mégsem annyira csodálatos egy ilyen élet? Talán mindenki az angol Katalin hercegnő történetével kezdi az olvasást, a tragikus sorsú Diana menyével: vajon a világsajtó minden műfaját foglalkoztató hercegnő sorsa boldogabb lesz-e férje édesanyjánál? A jelek szerint igen, s ebben nem csak az segít, hogy Katalin nem húszévesen ment férjhez, mint Diana, és régebben ismerte leendő férjét, de a szöveg tanúsága szerint még hercegnéképzésben is részesült, vagyis nem szakadtak rá felkészületlenül az új élet terhei. Mire a kötet végére érünk, be is fogjuk látni: bizony, nem kevés az elsajátítandó tananyag. S ha ezt valaki sikerrel alkalmazza az életben, a nemzete előtt is jól vizsgázik. Van, aki inkább a külsőségekkel – Máxima, aki idén lett holland királyné, extrém kalapjaival hódít –, van, aki inkább a kommunikációval és a hitelességgel: mióta Matild hercegné beházasodott a belga királyi családba, állítólag a nemzeti öntudat is olyannyira megerősödött, hogy a belgák „Matild-hatásként” emlegetik a jelenséget. Ebben bizonyára közrejátszik Matild tragikus sorsa, aki egy baleset miatt fiatalon vesztette el édesapját és nővérét.

A nép szívéhez a személyes sorson és a stíluson kívül az aktív társadalmi tevékenységgel is el lehet jutni: „A munka” című alfejezetekből kiderül, milyen hasznos tevékenységet végeznek e fényűzésben élő asszonyok. Viktória, svéd hercegnő például védnökségeket vállal, „királyhelyettesi” rangban van apja távollétében, válság- és konfliktuskezeléssel foglalkozik. Máxima, akinek közgazdász vénája van, szívügyeként kezeli a fejlődő országoknak szánt mikrokölcsönöket és a nők jogaiért is küzd. Matild egy kirekesztetteket segítő alapítvány létrehozója, Katalin pedig több társadalmi szervezetben is védnökösködik, például a függőség elleni, vagy a Gyermek Hospice Alapítványban. Letícia spanyol hercegné inkább egyes eseményeket támogat, de munkálkodik a Rákellenes Ligában és a Spanyol Vöröskeresztben is.

Izgalmas áttekinteni azokat a történeteket is, ki honnan érkezett a hercegnőségbe. Letícia például tévébemondóként dolgozott, amivel eleve nagy népszerűségre tett szert – érthető volt a spanyol nép öröme, amellyel a hírt fogadta, hogy Fülöp herceg feleségül veszi a roppant csinos újságírónőt. A dán Mária, akit divathercegné néven emlegetnek a szerzők, szinte mesebeli karriert futott be: egyszerű ingatlanközvetítő-lányként dolgozott és albérletben lakott, amikor Frigyes herceget megismerte. Mette-Marit, Norvégia koronahercegnéje pedig szinte a társadalom pereméről került a királyi családba: techno-partikkal tarkított, zűrös fiatalságát az egyedülálló anya küzdelmei váltották fel. Viktóriának, a svéd királyi páros gyermekének ellenben nem volt kérdés, mi lesz, ha nagy lesz.

A sok szépség mellett a kötet nem titkolja az „udvartartás” visszásságait sem, s viselt dolgai terén némely uralkodóház a celebek kicsapongásaival vetekszik. A minden pletykára éhes bulvármédia előtt ma már különösen nehéz eltitkolni a botrányokat. 2011-ben robbant ki például a Károly Gusztáv svéd király körüli skandallum, melynek során napvilágra jött, hogy a király sztriptízbárokat látogat, többszörösen megcsalja a feleségét, és bűnözőkkel tart fenn kapcsolatot. Bár a király tagadta a vádakat, a sajtóbotrányok hatására mégis le kellett mondania – az udvar elveszített fényét azután épp az üde Viktória hercegné és Dániel herceg újszülött gyermeke állította helyre.

A modern csatornáknak persze nem csak árnyoldalai vannak, a híresen nyílt és közlékeny norvég hercegi páros például rendszeresen posztol a Facebookon, a Twitteren, a YouTube-on, tudjuk meg a kötetből – Haakon koronaherceg például néha megkéri Facebookos ismerőseit, javasoljanak neki valami jó zenét, Mette-Marit pedig közzéteszi gyermekeik rajzait.

A sok protokollon túl a fotók a nemes fők üdítően hétköznapi pillanataiba is betekintést engednek: Henrik herceg, Katalin férje lovaspólózik, Mette-Marit egész családjával norvég népviseletbe öltözik, Máxima és a gyermekét váró Matild, a két stílusikon egymás mellett állnak szinte egyforma kabátkájukban, vagy ahogy három „szomszédos” trónörökös: Frigyes, Viktória és Haakon térdig gázolnak a hóban, mint a sarkkutatók.

Aki szeret bekukkantani a pompa színfalai mögé, sokáig barangolhat e kötet világában, mely épp olyan, mint a legtöbb koronahercegnő: gazdag és szép.

Laik Eszter

Karen Seneca és Jim Lyngvild: Európa koronahercegnéi
Akadémiai Kiadó, 292 oldal, 8950 Ft