Fontos és hasznos fotótörténeti kézikönyv látott napvilágot a közelmúltban a Typotex Kiadó gondozásában. Segítségével képet kaphatunk többek között arról, hogyan alakult ki a fotóművészet, és hogyan helyezhető el a különböző korok történelmi, kulturális kontextusában. Szívből ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma.

Kevés olyan művészet van, amely olyan jelentős technológiai megújuláson ment át az elmúlt évszázadokban, mint a fotográfia. Miközben a kezdet kezdetén sem volt egységes a fényképek előállításának technikája: 1839-ben háromféle fénykép létezett. A feltalálójáról, Daguerre-ről elnevezett fajta, illetve a fényképezőgéppel készülő, és az úgynevezett fotogén rajzolás, amely során az adott tárgyat fényérzékeny papírra helyezve készítettek kontaktnyomatot. Az utóbbi két eljárás nagy előnye volt, hogy negatívot lehetett készíteni segítségükkel, amelyről további másolatok készülhettek. Ma, mintegy 170 évvel később általában egészen más technikával hozzuk létre a képeket: digitális eljárással. Miközben maga a végtermék még mindig ugyanaz.

A vaskos kötet feldolgozza a fényképezés különböző állomásait, bemutatja a fényképeszet térhódítását a 19. században, majd a tömegessé válását a 20. század hajnalán, végül fokozatosan eljutunk a jelenkorig. A szerző fontosnak tartja bemutatni a fotó és a társadalomtudományok kapcsolatát, a különböző művészeti stílusirányzatok hatásait, miközben egy-egy fontos alkotót külön is méltat. Megtudhatjuk, hogyan láttatta a fényképezőgép az emberiség történelmét végigkísérő különböző háborúkat, de foglalkozik például a fotózás szerepével az orvostudományban.
Művészetnek neveztem a fényképezést, miközben persze ennél jóval több, tekinthető tudománynak és iparágnak egyaránt. Felhasználási módjainak szerteágazó mivolta is bizonyítja, hogy átível a tudományágak szűk határain, használják tudományos dokumentációra, újságírásra, a családi élet pillanatainak megörökítésére és még sorolhatnánk. A kötet lapjain a fényképezés történetének ismert és kevésbé ismert alkotásaival találkozhatunk. A fotótörténet bemutatása mellett lenyűgöző megismerkedni egy-egy kép készítésének körülményeivel, előzményeivel.
Döbbenetes és sokszor meghökkentő, milyen hatást válthat ki egy fénykép a puszta létével, az információval, amit hordoz. Miközben persze nem egyszer előfordul, hogy épp emiatt az óriási hatás miatt manipulálják a képeket – bár ahogy a könyvből is kiderül, koronként változó, mit tekintenek manipulációnak. A számtalan lenyűgöző történet közül most csak néhány felvillantására van mód.
Érdekes adalék, hogy 1860-ban, amikor a fényképezés igencsak gyerekcipőben járt, Mathew Brady portréfényképész lefényképezte az akkor még nemigen ismert Abraham Lincolnt. Korábban az emberek többsége még sohasem látta a leendő elnököt, de elnöki kampányát végigkísérték a csúfságáról szóló pletykák. Ellenfelei sosem mulasztották el hangsúlyozni, jobb, ha nem látják Lincoln képét a választói, mert még megijednének tőle. De a Brady által készített kép segítségével Lincoln megnyerte a választást és elnök lett belőle. Kellően hálás volt a fotográfusnak a képért, akinek jutalma szintén nem maradt el: az ő képe alapján készült az ötdolláros bankjegyen lévő Lincoln-kép is.
Természetesen az olyan emblematikus és nagy vihart, illetve vitát kiváltó felvételek is helyet kaptak a könyvben, mint Robert Capa A millicista halála című képe, bár számomra érdekesebb egy Rosenthal-kép története, mely A tengerészek felvonják az amerikai zászlót Ivo Dzsimán címet viseli, és a maga korában szintén nagy port kavart. Az amerikaiak által nagy becsben tartott fotó azt a pillanatot ábrázolja, amikor 1945-ben a csendes-óceáni szigeten kitűzik az amerikai zászlót. Valójában ekkor már másodszorra vonták fel az amerikai zászlót, mert az első nem látszott a partvidékről, ahol még mindig folytak a harcok. És a küzdelem a zászló kitűzését követően is folytatódott, a kép szereplői közül hárman el is estek.
A könyvből kiderül az is, hogy készült a mindannyiunk által jól ismert, ikonikus Che Guevara-kép. A fotót egy kubai fényképész, Alberto Díaz készítette, és a fotó nem látott napvilágot rögtön, csak hét évvel később, amikor Che Guevarát megölték. Halálának napján e fotó másolatát húzták fel a belügyminisztérium havannai épületére, szemben azzal a hellyel, ahol Castro bejelentette a halálhírt. Akkor már szárnyára kapta a világhír: nagyon gyorsan elterjedt Latin-Amerikában – a mártírhalál jelképé lett belőle. Később, a vietnámi háború idején is előszeretettel használták a háború ellen tiltakozásul. A fotós 2000-ben tiltakozott a kép „kereskedelmi kizsákmányolása” ellen, és pénzt is sikerült kicsikarnia a reklámügynökségtől, amely a képpel reklámozott egy vodkát. Később Che Guevara családja nyilvánosan elítélte a kép széles körű forgalmazását, mert ellentétesnek érezték Che Guevara társadalomfilozófiájával.

Jolsvai Júlia

Mary Warner Marien: A fotográfia nagykönyve, A fényképezés kultúrtörténete, Typotex, 2011, 576 oldal, 6900 Ft