Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Zima Szabolcs: A makedón összeesküvés

2012.06.18.

Az elmúlt hónapokban több magyar elsőkönyves szerző is feltűnt a hazai piacon (Barna Dávid: Egy magyar regény, Benedek Szabolcs: A vérgróf, Pallavicini Zita: Egy őrült őrgrófnő naplója stb.), felkutatásukban és publikálásukban elsősorban az Ulpius-ház, és az újonnan alakult Libri Könyvkiadó jeleskedett. Az írók zöme lektűrrel jelentkezett, igazolva azt, hogy a nyár (valamint a széles olvasóközönségi igény) a könnyű műfajnak kedvez a leginkább.
Ebbe a vonulatba tartozik bele Zima Szabolcs A makedón összeesküvés című, rövidesen megjelenő művészettörténeti thrillere is.
A könyvszerkesztő-újságíró szerző az Ulpius-ház regény- és novellaíró pályázatán nyerte el a jogot, hogy megméresse magát a naponta körülbelül 30 új címet produkáló (vagyis kissé zsúfolt) magyar könyvpiacon.
Története abból a szempontból elüt a többi elsőkönyvesétől, illetve a jellemző trendektől, hogy nem magyar szereplőkkel és helyszínekkel dolgozik, cselekményét inkább európai – jellemzően Földközi-tenger vidéki – környezetbe ágyazza. A regény mindenekelőtt klasszikus krimi, bűncselekménnyel, ismeretlen tettessel, a fél világot átölelő nyomozással, és a végén – természetesen – megnyugtató lezárással. Zima Szabolcs ugyanakkor (kimondva is) tanítani szeretne könyvével, olyan történelmi, művészet- és kultúrtörténeti érdekességekre, kuriózumokra hívni fel az olvasók figyelmét, amelyek sok esetben eddig rejtve maradtak előttük. A poén lelövése nélkül: tudták például, hogy a párizsi Louvre legnagyobb méretű festménye ugyanabban a helyiségben van, mint a Mona Lisa? Szegényt a Leonardo-remekmű méltánytalanul háttérbe szorítja, előtte sohasem tolonganak annyian, mint a rejtélyes mosolyú hölgy portréjánál.
Aki tehát izgalmakkal teli, mégis könnyed szórakozásra vágyik, és közben nem riad vissza attól sem, hogy hasznos ismereteket szippantson magába az európai história és képzőművészet területéről, annak A makedón összeesküvés megfelelő választás lehet erre a nyárra.

Zima Szabolcs: A makedón összeesküvés
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés