A műveltségtörténész jó, ha távolságtartással lelkesedik

Mit olvashatott a művelt arisztokrata a kora újkorban Magyarországon? Egyáltalán kik voltak a művelt arisztokraták? Milyen könyvekkel és könyvtárakkal rendelkeztek? Monok István művelődéstörténész, könyvtáros és bibliográfus 30 év kutatásait összegzi A művelt arisztokrata című kötetében.

- Ön jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola és a szegedi egyetem oktatója, ahol a sorozat címét viselő kulturális örökséggel foglalkozó kurzusokat vezet.

- 2007-ben a Szegedi Egyetem, az egri Esterházy Főiskola, az ELTE és a CEU részvételével alapítottunk egy mesterképző szakot Kulturális Örökség címmel. Eger két éve, Szeged most indította az első évfolyamot, a CEU-nak és az ELTE-nek még engedélyeztetnie kell a szakot. Létrehoztunk egy egyetemközi kulturális örökség központot, melynek célja, hogy a mesterképzésen belüli szakmai irányok ne konkuráljanak egymással.

- A bevezetőben rögtön feltűnt, hogy a korszak kutatójaként nemcsak azzal kellett szembenéznie, hogy kevés és hiányos az írott forrás, a könyvjegyzék és az ex libris, de azzal is, hogy mit tekintünk a 16-17. században Magyarországnak és kiket arisztokratáknak?

- Magyarország nem egyenlő Hungariával. Történelmi Magyarországról beszélünk, de mit is jelent ez? Egy sok kultúrájú országot, melynek része Horvátország, vagy 1541-ig, illetve 1848-tól Erdély ( ami egyébként önálló fejedelemség). Soknemzetiségű lakói hungarus tudatúak. A nyelvi örökség mint összetartó erő csak a 18. század végétől vált hangsúlyossá, és játszott szerepet a nemzetté formálódásban. Az utóbbi időben az a szakmai konszenzus alakult ki, hogy a 16-17. századi Magyarországról beszélve, nem értjük bele Erdélyt és Horvátországot. Ha a Magyar Királyságról beszélünk, akkor Horvátországot igen. Épp ezért jelen kötetben nem foglalkoztam az erdélyi családokkal, noha műveltségi és családi tekintetben szoros szálakkal kapcsolódnak a történelmi Magyarországhoz. Nehéz azt is meghatározni, ki az arisztokrata. Per definitionem az, aki bárói, grófi vagy hercegi ranggal rendelkezik. Bármennyire is fáj például Ráday Pálról nem beszélni, aki köznemesi rangban jelentős műveltséget szerzett, és olyan szervező erővel rendelkezett mint a főurak, vagy Szirmai Andrásról, akinek a testvérét emelték csak főúri rangra, nem teszem.

- 23 főúri család könyvtárát, illetve olvasmányait vizsgálja a kötetben. Mennyire tekinthető ez reprezentatívnak? Mennyire volt művelt ez az arisztokrácia?

- A magyar arisztokrácia, csakúgy mint az európai, művelt, iskolázott és civilizált volt. Kételkedem abban, hogy voltak írástudatlan arisztokraták. Valamennyi akkori főrendű családot vizsgáltam. A források persze különbözőképpen maradtak fent: van ahol katalógus is maradt a könyvtárról, van ahol a könyvek maradtak fent – ilyen az Esterházy könyvtár. Van ahol mindkét forrás rendelkezésre áll, ez az ideális, de sajnos, ritka eset. Zrínyi Miklós könyvtárának például több mint fele ma is kézbe vehető a zágrábi egyetemi könyvtárban. Tanulságos, hogy mit írt a lapok szélére. Az is információ, hogy egyáltalán kézbe vette a könyvet. A nyugati szakirodalomban meglehetősen kétségesnek tartják a levéltári források ilyen jellegű vizslatását,azzal, hogy nem biztos, hogy olvasták is azt, ami dokumentálhatóan megvolt egy-egy könyvtárban. Csakhogy egy 16. századi francia főúrnak Párizsban legalább 12 könyvesbolt állt a rendelkezésére, míg a magyar arisztokrata nehezen jutott hozzá a könyvhöz, tehát valószínűleg használta is azokat. Jóllehet épp Zrínyi esetében derült ki, hogy volt egy Guicciardini kötete (aki alapvetően meghatározta az ő történet-filozófiai gondolkodását), amit Klaniczay Tibor a hatvanas években felvágatlanul vehetett kézbe. A művelődéstörténészt ez arra inti, hogy megfelelő távolságtartással lelkesedjen egy-egy korabeli ember műveltsége iránt. Balassi Bálintról senki nem mondhatja, hogy műveletlen volt, de nincs forrásunk az olvasmányairól.

- Azokat a családokat vizsgálta a kötetben, akik ex libris-szel, könyvjegyzékkel rendelkeztek, , így például az Esterházyakat,a Forgách családot, a Nádasdyakat, az Istvánffy-könyvtárat, A Thurzó családot, vagy a Pálffyakat, hogy csak néhány nevet említsek.

- Az elmúlt harminc évben a történelmi Magyarország lényegében minden tervezhető könyvtárában jártunk, több mint 2000 könyvjegyzéket fedeztünk fel. Ezek közül azonban kevés számú az arisztokrata könyvtár. Legteljesebb a Thurzó család bicsei könyvtárának összeírása, de itt is csak a mutató maradt fenn. Fő forrásunk mindig a hagyatéki összeírás volt, amelyben ritkán részletezték a vagyontárgyakat. A polgári hagyatéki inventáriumokban általában sokkal részletesebbek az összeírások, még a „lyukas fazekat” is feltüntették. Mikulich Sándor főnemes beleci vagyonát például jószágvesztés miatt írták össze, és az összeíró csak azt tüntette fel, hogy 1800 könyve van, de nem részletezte, micsodák. Ez a könyvtártörténésznek nagy csapás. A Batthyányiak 1740-es évekbeli összeírásánál például csak a hálószobában talált könyveket részletezik (ezeket valóban gyakran forgathatta), a többit úgy tüntették fel, hogy „bibliotheca”. Az örökségek aztán osztódtak, nemcsak a családokhoz, hanem rendházakhoz, iskolákhoz kerültek (például a rekatolizált Batthyányi Ádám a protestáns könyveket a protestáns iskolának adta). Egy átlag magyar arisztokrata könyvtára valószínűleg nem haladta meg a 3-400 kötetet, jellemzően történeti (magyar, családi és a környező területek) és krónikás olvasmányokkal, a protestánsoknál ehhez csatlakoztak a megfelelő protestáns alapmunkák, illetve a földrajzi elhelyezkedésnek megfelelően különböző idegen nyelvű könyvek.
Szénási Zsófia

Monok István: A művelt arisztokrata
Kossuth Kiadó, 470 oldal, 3800 Ft