Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében

K. A. - 2013.05.10.

A Központi Statisztikai Hivatal közreadta a 2013 első negyedévében tízezernél nagyobb példányszámban megjelent könyvek, kiadványok listáját. Az év úgy általában véve – a korábbi évek tapasztalatai alapján mondhatjuk –, nem szokott nagy lendülettel indulni, ez nyilván érvényes a tízezer példánynál nagyobb számban megjelent könyvekre is. Azt azért megállapíthatjuk, 2011 és 2012 első negyedévének adatait összehasonlítva a 2013. január – márciusi időszak adataival, hogy 2013 első negyedéve most a korábbiaknál is szerényebb számokat produkált. A magyar szerzők listájában 7 mű szerepel, az első helyen 16012 példánnyal a Kiss Kiss Benk Benk című kötet a Kiss Ádám – Benk Dénes szerzőpárostól, a hetedik helyen Máté Pálné Terenyei Katalin Gyönyörű út a holnapod című kötete 10000 példánnyal. A kiadók versenyét – ha lenne ilyen - a Szalay Könyvkiadó nyerné a KSH statisztika első negyedévi, magyar szerzők listáján, a hét ott szereplő műből öt a Szalay Könyvkiadó kiadványa. Nem a Szalay Kiadó kiadványa az első helyezett Kiss Kiss Benk Benk (Ulpius-ház), és a 10000-esek holtversenyében szereplő Leslie L. Lawrence kötet új (Stúdium Plusz) kiadása (első alkalommal 1989-ben jelent meg).

Láthatóan hiányoznak a listából az alternatív terjesztésre szánt sorozatok kötetei, amelyek a korábbi években domináltak a tízezernél nagyobb példányban megjelent művek listáján.

A külföldi szerzők listáján érdekes véletlenszerűségként szintén hét mű szerepel, és hogy a véletlen egyezés még meghökkentőbb legyen, szintén öt művel nyerné a kiadók versenyét a Reader’s Digest Kiadó, az első öt mű a 31 ezrestől a 13 ezres példányszámig az ő kiadásukban jelent meg. A művek a Válogatás „3-4 könyv kivonata egy kötetben” sorozatának kötetei. Két gyerekkönyv fért még fel a 10000-es listára szinte holtversenyben: a Ropi naplója új kötete a Könyvmolyképzőtől, és a Móránál megjelent Szutyejev: Vidám mesék c. kötete zárja a sort.

A lista azt mutatja, a kiadók visszafogták magukat, talán kivártak-kivárnak, aktivitásukat a piaci, gazdasági, kereskedelmi viszonyok határozzák meg. Ha a folyamatok jó irányba mutatnak – vagy a gazdasági élet szereplői úgy hiszik – akkor számíthatunk az év hátralevő részében sok-sok 10000 feletti példányban megjelenő műre, ha nem, akkor az első negyedévre jellemző visszafogottságra számíthatunk a következő negyedévekben is.

Íme, maga a lista:
Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek, 2013

Magyar szerzők
Kiss Ádám–Benk Dénes: Kiss Kiss Benk Benk       16 012
Alma,alma, piros alma (Mondókás füzetek)  15 000
Az öntelt öszvér és más történetek (Ötperces mesék 11.)    15 000
Az oroszlánszívű szamár és más történetek (Ötperces mesék 10.)   10 000
Csigabiga, gyere ki (Mondókás füzetek)       10 000
L. L. Lawrence: A gonosz és a fekete hercegnő 1-2 10 000
Máté Pálné Terenyei Katalin: Gyönyörű út a holnapod       10 000

Külföldi szerzők
DeMille, Nelson–O'Neal, Barbara–Milne, Kevin Alan–Scottoline, Lisa: Az oroszlán/ Recept a boldogsághoz/ Az utolsó hang/ Nézd meg jobban          31 341
Finder, Joseph–Sparks, Nicholas–Pollen, Bella: Eltemetett titkok/ Biztos menedék/ Medvenyár             29 760
Bond, Stephanie–Duncan, Tina–Green, Abby: Tévedni emberi dolog/ Keserű csokoládé/ Szerelmes tangó             15 330
Hamilton, Steve–Kalogridis, Jeanne–Stein, Garth: A zárkirály/ Én, Mona Lisa/ Enzo       14 232
Marsh, Nicola–West, Annie–Crews, Caitlin: Túlélőtúra/ Hét lakat alatt/ Se vele se nélküle          13 010
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója/ A rideg való            10 088
Szutyejev, Vlagyimir: Vidám mesék 10 000
tárgynegyedévben beérkezett egyszeri megjelenésre vonatkozó adatok, a kiadók közlése alapján

K.A.

A 10000 feletti példányszámok alakulását egy ideje figyelemmel követjük, a korábbi ezzel a témával összefüggő írások a linkekre kattintva olvashatók.

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés