Dóka Péter - Mesét egyáltalán nem akartam írni
Kurcz Orsi - 2014.12.17.
Nem tervezte, hirtelen csöppent a mesevilágba. Most pedig legújabb könyve, a Lila királylány kapcsán mégis mesékről beszélgettünk.
- Mikor döntötte el, hogy író lesz?
- Tizenkét éves koromban döntöttem el először, aztán még párszor újra eldöntöttem, mert időnként előfordult, hogy elbizonytalanodtam. Meséket viszont egyáltalán nem akartam írni. Aztán nagyjából két éve történt velem valami, amit csak kódolva voltam képes elmondani, feldolgozni: mesefigurákkal, mesehelyszíneken. Mintha rejtvényt írtam volna, amelynek csak én ismerem a teljes megfejtését. Ezt az első mesét megmutattam Dian Viktóriának, a Móra Kiadó főszerkesztőjének, és ő biztatott, hogy írjak még hasonlóakat. És én írtam.
- Hogyan születnek ezek a mesék - esti álmok, vagy pillanatnyi ihlet motiválja őket?
- Ezek rövid mesék, és gyorsan születtek: a címadó mesét például egyetlen nap alatt írtam, az első felét délelőtt, a második felét ebéd után. Magam is meglepődtem ezen a tempón, pont beesteledett, mire kész lettem. A kilencből csak két történeten dolgoztam heteken át: a Baraka címűn, mert az kétszer olyan hosszú, mint a többi, és az Egy pohár víz című mesén – ez utóbbi nehezen állt össze, többször félbehagytam, újraírtam, míg elérte jelenlegi formáját.
- Kiknek szólnak a történetei?
- Nem tudom. Remélem, hogy mindenkinek. De életkorra úgy saccolom, talán tíz év lehet az alsó korhatár.
- Mennyire épülnek gyerekkori emlékekre, vagy éppen táplálkoznak felnőttkori élményekből ezek a mesék?
- Felnőttkori élményekből táplálkoznak. Egyébként nem hiszem, hogy írói szempontból érdemes éles határvonalat húzni gyerekkori emlékek és felnőttkori élmények között. A felnőttkori élmények lényegében nem különböznek a gyerekkoriaktól, legfeljebb jobban emlékszünk rájuk, átlátunk korábban fel nem ismert összefüggéseket, és a véleményünket ügyesebben szavakba tudjuk önteni. De lehet, hogy csupán azért nem érzem a különbséget, mert az én felnőtt létem nem mindig túl felnőttes.
- Mondhatjuk, hogy ezek a mesék modern népmesék?
- Nem hiszem. Ezek műmesék, és abban sem vagyok biztos, hogy modernek. Természetesen akadnak bennük népmesei elemek. Írás közben Bazsov mesegyűjteményét olvasgattam, az Aranyhajszálat, valamint Kriza János székely népmesegyűjteményét, Az álomlátó fiút. De valószínűleg ennél a két könyvnél jóval erősebb az Andersen-mesék hatása, azokat még gyerekként olvastam, és évtizedek óta próbálom őket megfejteni, megérteni.
- Önnek melyik a kedvenc meséje a világ gyermekirodalmából?
- Andersentől A kis hableány. Azt hiszem, mindössze csak egyszer olvastam el életemben, de a mai napig tart a hatása.
- Dóka Péter gondolatait a könyv illusztrátora, az észt Anne Pikov egészítette ki, nem csak rajzaival, hanem a magyar mesék iránt táplált érzelmeivel is. Vele is mesékről, álmokról, és a Lila királylányról beszélgettünk.
- Hogyan olvasta el Dóka Péter könyvét?
- Már ismertem Péter stílusát, mindketten részt vettünk korábban egy magyar-észt együttműködésben. Szóval csak egy rövid fordításra volt szükségem, amiben egy magyar barátom, Dian Viktória segített, aki meglepett a könyv teljes, Reet Klettenberg által lefordított változatával.
- Gyermekkori álma volt a rajzolás?
- Mindig is az életem része volt a rajz, mindig is rajzoltam, de sokáig inkább csak egy örök hobbiként tekintettem erre a mániámra. Legalábbis sosem gondoltam volna, hogy ez a hobbi majd valaha komolyan a munkám is lehet. Végül mégis így alakult. A rajzolás iránti szenvedélyem elvezetett a Művészeti Akadémiára, ahol dizájn grafikát tanultam., miután jó pár évet dolgoztam korábban dizájnerként egy reklámcégnél. Az iskola évei alatt már tökéletesen tudtam, mit szeretnék. Organikusabb, kézművesebb, s főleg ember közelibb illusztrációkat. Ekkor változott meg a stílusom, amit sokan nem értettek. Volt, hogy viccesen a fiúk illusztrátorának csúfoltak, mert nem tudok irónia nélkül rózsaszín királylányokat és csillogó várkastélyokat rajzolni. De nekem mindez nem számított. Szeretem a saját stílusomat, és egy a célom, hogy mindenki értse azt, amit rajzolok - függetlenül kortól, nemtől, vagy éppen attól, hogy milyen kultúrából is érkezett.
- Minden könyvet másképpen illusztrál? Más a rajzok stílusa, és a hangulat is?
- Illusztrátornak lenni a világon az egyik legjobb dolog, de közben hatalmas felelősség és persze kihívás is. Elvárja ugyanis, hogy minduntalan gyakoroljak, tanuljak, tapasztaljak. Mikor aztán kényelmesen kezdem magam érezni rajzolás közben a bőrömben, rám tör az aggódás, vajon mit csináltam rosszul, mit felejtettem el. Ekkor kezdek valami újba. De általában közös irányból kezdek el minden könyvet, és a lényeg akkor dől el, amikor már jócskán benne járok a történetben. Előre csakis a jóisten tudhatja mi lesz az eredmény.
- Oldalról, oldalra halad? Hogyan kell elképzelni a rajzolás folyamatát?
- Mielőtt egyáltalán felemelném a tollamat, átrágom magam a történeten, amit aztán jó pár napig hagyok leülepedni. Mondhatjuk ezt megálmodásnak is. Olyan vagyok, mint egy tyúk, aki igyekszik melegen tartani a tojásait. Én a gondolataimmal teszek így. A történet pedig szépen egész nap pörög a fejemben, a szemem előtt. Így már bennem megszületnek az alapvető vonalak, színek és karakterek. Aztán arról döntök, hogy miképpen használjam fel a teret, és az érzelmeket, amit az adott történet ad. A kettőt összeilleszteni sosem egyszerű feladat, s így volt ez a Lila királylány történeteinél is. Hallgatnom kellett az íróra.
Kurcz Orsi
Fotó Szabó J. Judit
Dóka Péter: Lila királylány
Illusztrálta Anne Pikov
Móra Könyvkiadó, 128 oldal, 2490 Ft