A közelmúlt Berzsenyije, a franciák Szentkuthyja Ha túlzás is, ha netán fordítottjáról érdemleges ez a cím, annyi bizonyos, hogy nagy öröm ilyen esszékötetet olvasni. Bár Fogarassy Miklós munkája („Még nem kelt fel a nap” – Mészöly Miklós Elégiá ja) egy verset elemez, toldalékaival (pl. az Ódá val) egy prózaírói költeményt, Jacques Roubaud pedig regényt mutat fel szerteágazó eszmefuttatások gazdag fényjátékaként. Pontosabban – és itt jogos a Szentkuthy-párhuzam – egy meg nem írt regény regénye A nagy londoni tűzvész, a francia író-filozófus-matematikus lánglélek terjedelmes alkotása. (A Fogarassy-Mészöly kötetet a Kalligram , a regényt a L’Harmattan jelentette meg, itt Szigeti Csaba áldozatos fordítói munkája is elismerést érdemel, s örömmel látjuk a szerkesztői szerepek egyikében Papp Tibort .) Mészöly Miklós, ismételjük, eredendően prózaíró volt, a hiteles mikro-elemek realista, mégis sugallatos....költője. De mint poéta, Nemes Nagy Ágnes (később lelkes, szinte rajongó) szavai szerint, inkább amatőrnek minősült. Ismétlem: lovas amatőrök nyernek sokszor profi versenyeket, és az alapos, ihletett elemzőnek, Fogarassy Miklósnak igaza lehet, hogy Mészöly költői eredményei fontosak az életmű teljesebb megértéséhez; s ismét Nemes Nagyot idézem, élőszóbeli közlésből: ha Mészöly a költői eszközök birtokában lenne, jelentős költészetet alkothatna. Az Elégia így sem jelentéktelen mű, sőt. Fogarassy csúcsformában dolgozik itt. Körültekintő, bár nagy-nagy elismerését, Mészöly költészete iránti hódolatát a pillanat töredékéig sem teszi idézőjelbe, szerinte kimagasló mű („úgy egyáltalán”, jelzet tőlem, TD) az Ódával stílszerűen megfejelt elégia. Az olvasó nyilván kiváncsi szerény véleményemre: nos, igen, míves töredékességében is Berzsenyinket idéző munka a Mészöly Miklósé, ókori kultúraköröket elevenít, tájba illeszti (fagyalbokrok; Porkolábvölgy stb.) eszményítés felé közelítő mondandóját, ám esszéista kiválóságai érvényesülnek itt, végre (megérdemelte!) szabadon: körültekintés, érzékenység, közérzetmérés, evidencialátás. Az egész kötet, s ha ennyit is mondunk közben, elfogultságai ellenére a zsengén induló 2009-es év esszé-legeslegjobbjai közt is őrizheti helyét, szívközelét sokunkhoz. Roubaud mármost hiper-szentkuthys alkotással örvendeztet minket, tüneményesen nagy művel. Tragikus okoknál fogva (elolvasandó) nem jött létre az eredetileg nagy betűkkel tervezett london-tűzvész-könyv, hát megformálódott egy kommentárállványzatnak tekinthető műremek. Szentkuthy-elágazások, 1985-87 a dátum. Egy nagy darab tünemény! A jó ég tudja, mi hogyan függ össze, de a részletek oly szervesek, hogy ösztönösen is azt kell gondolnunk: a Teremtés, a káosz-tisztázódás folyamata zajlik itt az orrunk előtt közvetlenül. Csatlakozások és elágazások , ismétlem most már csak szerzőnkre értve: igen, a legváltozatosabb, de sosem hivalkodó eszközökkel. Roubaud maradéktalan géniusz, csupa önazonosság és széttekintés, csupa szórtság és koncentráció. Olvasmánynak meg, nívón felül és jellegi körben: hihetetlen élvezet, nagy tanulság, alázat-tanulás...az is, mert hogy: hát tessék, így is lehet ezt, ez volna az igaz. S a többi. Még a Prae szó is címként jön elő itt, benne lenyugvó nap, üveget csapkodó gránátalma, magnetofon a fiókos szekrényben; aztán „a távollévő szerző arcképe”; aztán levezetések, de köznapi fogalmakéi...eszméletlen tudósi precizitással, hogy szinte a 60-as évek jönnek vissza emlékemben. (A magaméi is, úgy ám, s tessék, él ez a hajlam a világszellemben.) Álmok, döntések, tervek – ilyen sorrendben. Alapfogalmak a köznapokból, melyek épp e mindenidőszerűségükben (kopottságukban) részei a Magasztosnak, valami tündökletesnek! És humor (fanyar, fájó), és Grál, Perceval, japán turistapár, Semmi-Dolgom-Londonban felfogás (és részletezése), járatszám megnevezésével. Megelemzett combú pincérnő és rózsaszín csirkehús, teljes céltalanság a világ leggazdagabb (és kulturálisan is az egyik legdúsabb) régiójában; atyai jótanácsok emlékei és teljes céltalanságok metrózásai-parkozásai-könytárazásai...nem folytatom. S mindehhez forma szerinti kommentárok is (ismétlem, a kommentárokhoz), és az egészből kirajzolódik: mi is a valóság? miről is van szó jobb híján? De még ez is csak helyettesítőül. Mondhatni: nyíltság teljessége, „kiváltképp zártkörű jelleggel”. És meg vagyunk híva, na tessék. Gyerünk! Évekig olvasható könyv, holott „stratégiailag” hamar felfogjuk lényegét. Csak ha egyszer úgy szeretünk élvezkedni!! (De csak ijedezések árán. Mi magunk, kérdezhetjük – sokan! -, jutottunk-e csak fele-eddig is?!) Mondjuk: Roubaud = Joyce Szentkuthy-világossága, plusz negyven esztendő ráfejlődés a művészeti látás világában. Tandori Dezső