Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék
Interjú Sas Péterrel

„Egyrészt a kényszer vitte rá, másrészt pedig a kedv”
A könyvművész Kós Károly


A Holnap Kiadó nemrégen elindult sorozatában látott napvilágot a Kós Károly, a könyvművész című igen szép kiállítású könyv. A szerzővel, Sas Péter művelődéstörténésszel beszélgettünk.

– Kós Károlyt leginkább szobrászként és íróként ismerjük, Ezt a könyvet lapozgatva viszont rögtön világossá válik, hogy őt nem lehet így beskatulyázni.
– A nagyközönség általában egy-egy szeletét ismeri Kós Károly tevékenységeinek, van, aki építészként, van, aki íróként ismeri, de természetesen vannak egyéb oldalai is a munkásságának, melyek talán kevésbé ismertek, rejtettebbek. Ez a kötet arra tesz kísérletet, hogy bemutassa a könyvművészt, melyben van egy kicsi az építészből, van egy kicsi az íróból és nagyon sok a művészből. Az én meglátásom szerint Kós Károly elsősorban művész volt.
– Nem ez az első könyve, amely Kós Károllyal foglalkozik.
– Születésének százéves évfordulóján, 1983-ban, megjelentettem a Magvető Kiadónál a „Kőből fából házat… igékből várat” címet viselő kötetet. Akkor ez volt az egyetlen lehetséges tisztelgés a századik születésnapját „ünneplő” Kós Károly előtt. És ami különösen jó érzéssel tölt el: megjelentetten a levelezését, mármint az elérhető leveleit, ez több mint ötszáz levelet jelent. Nagyon fontosnak tartom, nemcsak Kós Károlynál, hanem általában is, a források közlését.
– Milyen különleges könyveket készített Kós Károly?
– A könyvművészeti tevékenységét két dolog határozta meg: az erdélyi könyvnyomtató hagyományok, főleg Misztótfalusi Kis Miklós munkássága, másrészt pedig a nem sokkal korábbi preraffaelita tanítások. Gondoljunk William Morrisra, Walter Cranre, akik szakítottak a tömegtermeléssel, a Raffael előtti korszakot helyezték piedesztálra, a kézi munkát tartották követendőnek, az emberi igényeknek leginkább megfelelőnek, és nem csak szép, hanem jól használható tárgyakat alkottak. Könyveket is előállítottak, és a munka során minden fázist saját maguk csináltak: a nyomtatástól kezdve a fűzésen át a kötésig. Lehetséges, hogy Kós Károly is kézbe vehetett ilyen könyveket, ha nem így történt, akkor újságcikkekből, könyvekből mindenképpen tudomása volt erről az iskoláról. Ezeket az említett hagyományokat követve állított elő ő maga is könyveket. Egyrészt a kényszer vitte rá, másrészt pedig a kedv.
1920-ban, amikor Erdélyt Romániához csatolták, Kós Károly már befutott építőművész volt, csodálatos megbízásokat kapott, melyek közül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot emelném ki, amelyet a tudomány templomának is nevezhetnénk. Tehát egy felfelé ívelő pályát tört meg Erdély elszakítása az anyaországtól. Igaz, hogy lehetőséget kapott rá, hogy továbbra is főiskolai tanárként dolgozhasson a fővárosban, de nem akart elszakadni sem szülőföldjétől, sem családjától, ezért úgy döntött, hogy Erdélyben marad. Így aztán ott állt többgyermekes családapaként egy eredetileg nyaralónak épült házban, a sztánai Varjúvárban, tulajdonképpen az erdő közepén, elzárva a világtól, a munkalehetőségektől. Építészként akkor semmiféleképpen nem tevékenykedhetett. Elsőként illusztrációs munkákat kapott, és akkor a maga gyönyörűségére, illetve, hogy családját el tudja tartani, elhatározta, hogy bibliofil jellegű könyveket fog kiadni. Reménykedett benne, hogy talán vannak Erdélyben olyan emberek, akiknek igényük van rá és képesek meg is fizetni az ilyenfajta kiadványokat. A terv be is vált, hiszen az általában két-háromszáz példányban megjelenő sztánai könyvei nagyjából el is fogytak. És az ekkor létrejött mag hozta létre később az Erdélyi Szépmíves Céhet, ekkor ismerkedett meg azokkal az emberekkel, akikkel aztán együtt alapították a könyvkiadót.
– Ezek az egyedi könyvek nem jelennek meg a közeljövőben?
– A Testamentum és agrikultúra és a Lovakrul nem olyan régen napvilágot látott. Hogy még milyen művek jelenhetnek meg, az örökösökön múlik. Napjainkban egyetlen gyermeke él még Kós Károlynak, Kós András, a szobrászművész, aki idén töltötte be a 95. életévét. Neki nagyon fontos, hogy az édesapjáról olyan könyvek jelenjenek meg, melyek pontosan tükrözik a munkásságát. Szeretnék még a továbbiakban néhány dolgot megjelentetni, de nagyon sok múlik a jogdíjak alakulásán és a jogutódok hozzáállásán.
– Vannak olyan könyvei, melyek még a sztánai időszak előtt készültek, a gyerekeinek, melyek tele vannak vitalitással, süt belőlük a jókedv.
– Ezek azért könnyedebb hangvételűek, mert 1920 előtt készültek, tehát pályája csúcsán, amikor anyagi problémák nem feszélyezték, a maga kedvére valósíthatta meg ötleteit és nem volt rajta a későbbi politikai nyomás. Csodálatos korai alkotása például az Atila királról ének. Ugyanígy saját örömére írta a Régi Kalotaszeg című művét, ahol választott szülőföldjének múltjáról ír, ezt a munkát egyébként nádtollal vetette papírra. Ennél sem volt „szerencséje”, mert ez is illetéktelen szemek elé került és meg is jelent a Magyar Iparművészetben.
– Titokban szerette volna tartani?
– Nem az volt vele a szándéka, hogy a nagyközönség elé lépjen velük, mintegy összegzésként írta meg ezeket a munkákat saját maga gyönyörűségére és a maradékai okulására, és még nem gondolkodott el azon, hogy mi is legyen majd a sorsuk.
Benkő Samuval beszélgetve árulta azt el, hogy ő mindig képben gondolkodott. Nagyon érdekes módon a későbbiekben, amikor egy regényét írta, vagy drámáját fogalmazta, akkor a szereplői először képi formában jelentek meg előtte. Le is rajzolta őket, és valószínű, hogy ezek segítették az adott mű megírásánál, a jellemek kialakításánál.

Jolsvai Júlia

Sas Péter: Kós Károly, a könyvművész
Holnap Kiadó, 158 oldal, 5900 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés