Regényeim hősnői kemény nők Beszélgetés Julia Navarróval A sikeres spanyol újságíróból sikeres regényíróvá lett Julia Navarrónak 2005-ös műve, A Szent Lepel titkos szövetsége után most megjelent az Ártatlanok vére magyar fordítása is. A magyar kiadó változtatott az eredeti sorrenden, mert a másodiknak megírt Agyagbibliát ez év nyarán jelenteti meg. Idén már a magyar olvasók is ismerni fogják az eddig megjelent Navarro-köteteket. - Olvasván a regényeit, nagyon lenyűgöző, hogy milyen történelmi hitelességgel ágyaz meg a történeteknek. Mindegyik történetében a jelenben játszódó krimi-szerű események gyökerei visszanyúlnak a régi és a közeli múltba. Több száz, vagy akár ezer év eseményeiből fűzi egymás mellé a történet szálait. Hogyan gyűjt anyagot, hogyan kutatja a múltat regényeihez? - Azt szoktam mondani, mert így igaz, hogy a regényeim alapötletét a napilapok hasábjain találom. Miután kitaláltam a cselekményt, de mielőtt nekiülnék írni, anyagot gyűjtök a könyvhöz, és hetekig mást sem csinálok, mint történelmi munkákat bújok arról az időszakról, amelyben a mű játszódik. Valójában miközben már írom a könyvet, folytatom a történelmi esszék olvasását. Ha pedig kétségeim támadnak, megkérem történész barátaimat, hogy ajánljanak további olvasmányokat vagy segítsenek megtalálni a szükséges anyagot. Ugyan a regény nem történelemkönyv, igenis fontosnak tartom, hogy minél nagyobb hitelességgel ábrázoljam a történelmi kort. Ha a főhőseim, például a XII. századi Franciaországban élnek, akkor azt hűen akarom ábrázolni, és ahhoz, hogy a regény cselekményét ebbe a korba helyezzem, át kell itatódnom a korszakról szóló olvasmányokkal. Egyetlen eszköz van, amelyet sosem használok forrásul: az internet. Jobban szeretek könyvekből anyagot gyűjteni, könyvtárban kutatni, szakértőkkel konzultálni, mint szörfölni a neten. Gondolom, azért is van ez, mert gyerekkoromtól fogva az olvasás örömére neveltek, és arra, hogy könyvekben nézzek utána mindannak, amit nem tudok. Ez nem azt jelenti, hogy lenézném az internetet, csak egyszerűen nem használom forrásul, mikor anyagot gyűjtök a regényeimhez.    - Mindegyik regényében felbukkan egy érdekes motívum: vannak szereplők, akik évtizedekig szövik összeesküvésüket, vagy tervezik bosszújukat. Vallási fanatikusok, mindenre elszánt terroristák, rejtőzködő II. világháborús bűnösök. Velük szemben pedig a törvény őrei, a nyomozók, tudósok és sokszor önbíráskodásra felesküdött évtizedes ellenségeik küzdenek. Jellemző ez a világunkra? Nem évülnek el a bűnök? A mai magyar társadalomban ez égető kérdés. Gondolok itt arra a vitára, ami a kommunista diktatúrával együttműködő személyek névsorának közzétételét övezi. - A bosszú a történelem egyik mozgatórugója, ha nem is a legszerencsésebb. De egy dolog a bosszú, és más dolog az igazságtétel, a gond abból fakad, ha a kettő összekeveredik. Van, aki azt állítja az igazságtétel vezérli, holott valójában a bosszúvágy hajtja. A kettő között nagyon keskeny a határ. Értem, milyen problémával kell szembenézni ma a magyar társadalomnak a közelmúlt történelmét illetően. Spanyolországban ugyanezzel kellett megküzdenünk. Nálunk a diktatúrából a demokráciába való átmenet a régi rendszer politikai szárnya és a demokraták közti egyezségen alapult, és mindenki tiszta lappal indulhatott. Ami azt jelentette, hogy a demokrácia hívei lemondtak róla, hogy a múltban kutassanak és felelősségre vonják a diktatúra szereplőit, mert megértették, hogy az ország lakossága előre akar nézni és maga mögött hagyni a múltat. De minden ország helyzete más, mindenkinek megvannak a maga kísértetei, más a történelme és ezért más utat kell keressen és találjon, amely a társadalom egésze által elfogadható. Éppen ezért nincs általános recept. Mindenesetre megértem, hogy a diktatúra szenvedéssekkel teli évei után az emberek igazságot szeretnének. - A szent lepel titkos szövetségének témáját – ahogy évekkel ezelőtt megtudtuk- egy újságcikk olvasásakor találta meg. Hogyan született meg az Ártatlanok vére és az Agyagbiblia? - Az Ártatlanok vérének történetét a New York-i terroristatámadás ihlette, illetve az iszlám fanatikusok merénylete a madridi pályaudvar ellen 2004. március 11-én. Olyan nehéz felfogni, mi játszódhat le egy ember agyában, mikor hidegvérrel képes emberi lényeket halomra ölni! És ami leginkább taszít, ha a gyilkosok vallási ideológia nevében ölnek. A fanatizmus az egyik legégetőbb társadalmi probléma, ezzel zárult a huszadik század és ezzel kezdődik a huszonegyedik, ezért szerettem volna írni róla. Az Agyagbiblia pedig a háborúban rejlő üzletről szól, tudjuk, hogy van, aki sokat keres rajta. Elég ha újságot olvasunk, megírták, hogy Irakban hány észak-amerikai cég gazdagodott meg, akiknek a vezetői közül néhány a Bush-kormány embere volt. - Ön hosszú évekig újságíró volt. Később kezdett csak regényeket írni. Gyakorolja még ma is, vagy már kizárólag a könyveivel foglalkozik? Ami teljesen érthető lenne, hiszen sikeres íróvá vált már az első regényével is. De nem hiányzik az újságíró-élet nyüzsgése, izgalma? - Soha nem fogom abbahagyni az újságírást, teljesen összeforrt az életemmel. Ha utazom, az újságíró szemével figyelem a helyet és az embereket. Csak az újságírói munkamódom változott meg, már nem szentelek neki annyi időt, és nem is ugyanazzal foglalkozom, de továbbra is írok napilapokba, közreműködöm rádió- és tévéműsorokban. Az újságírók szerencséje, hogy mindig az első sorból látják az eseményeket és ebből a szemszögből adják tovább. - A regényei történelmi eseményeken alapulnak, de a cselekmény sokszor a jelenben játszódik. Gondolt arra, hogy egyszer a jövőbe helyezze a történeteit? - Hát, sosem gondoltam rá, hogy a jövőről írjak. Most írom a negyedik regényemet, és nem a jövőben játszódik. De ki tudja, mi jut még az eszembe… - Az utóbbi években sokat beszélnek a könyv jövőjéről. Ön mit gondol róla? El fog tűnni a nyomtatott könyv, megszűnik a Gutenberg-galaxis? - Nem! Biztosan nem! Lehetetlen! Elképzelni sem tudok egy könyv nélküli világot, és hogy lemondjak arról a végtelen örömről, amit a könyv tapintása jelent. Kétségtelen, hogy az új technológiáknak hála már léteznek elektronikus könyvek, le lehet tölteni műveket az internetről is, és minden bizonnyal lesznek olyanok, akik az új olvasási módok híveivé válnak, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a nyomtatott könyv el fog tűnni. Ekkora veszteséget nem engedhetünk meg magunknak. Ne feledjük, hogy az új formátumok nagy üzletet jelentenek, és sokan nyernek nagy pénzeket új szükségletek feltalálásával. De azt hiszem, hogy mi, a könyv szerelmesei, nem fogjuk engedni, hogy eltűnjön. A legszörnyűbb az lenne, ha törpe kisebbség luxuscikke válna belőle. Akármit is mondanak, nem ugyanaz könyvet tartani a kezemben, vagy a képernyőről olvasni. - Véleményem szerint a regényei nagyon alkalmasak filmtémának. Gondolt már rá, hogy forgatókönyvet írjon belőlük? - Nem gondoltam még rá soha, hogy forgatókönyvet írjak, de nem lehetetlen.. - Az Agyagbibliára visszatérve, a történet több szálon fut. Mikor nekiül írni, már kész van a fejében a mű teljes szerkezete vagy hagyja, hogy magával ragadja a történet? - Mielőtt a számítógéphez ülnék regényt írni, fejben már megírtam a könyvet. Amikor nekiülök lejegyezni, már tudom, hogyan kezdődik, és hogyan végződik, de ez nem jelenti azt, hogy ne változtatnék itt-ott az eredeti ötleten, hogy ne jutnának az eszembe újabb és újabb részletek. Az íróasztalom és a szoba telis-teli van könyvekkel, dokumentumokkal, térképekkel… És persze otthon mindenki tudja, hogyha írok, akkor nem mozdíthatnak egy lapot sem, és szó sem lehet róla, hogy rendet rakjanak az asztalomon. - Az Agyagbibliában sok különféle téma és konfliktus keveredik: az iraki háború, a műkincscsempészet, a személyes bosszú, és hogy valóban létezett-e Ábrahám pátriárka. Az ön véleménye szerint, mi a regény főtémája? - Az Agyagbiblia, ahogy azt előbb is mondtam a háborúban rejlő üzletről szól. Sokan ma jóval gazdagabbak, mint az iraki háború előtt. Mondanom se kell, hogy végtelenül megvetem azokat, akik mások szenvedésén, halálán, nyomorán és reménytelen helyzetén gazdagszanak meg. Ez a regény vádirat a háborús nyerészkedés és az iraki múzeumok kifosztása ellen. Az iraki invázió első napjaiban kifosztották a múzeumokat, és valaki rengeteg műkincset rabolt el. Hol vannak ezek a kincsek? Hogy létezett-e Ábrahám… azt hiszem, igen. A Biblia vallási történelemkönyv, ha tudod, hogyan olvasd a legendáit, rengeteg információt nyerhetsz belőle. - Akárcsak A szent lepel titkos szövetségében, úgy az Agyagbibliában is a nőknek kiemelkedő szerep jut a történet során. Általában kemény, karakteres jellemekről van szó, a világ minden tájáról, különböző kultúrákból, akik szinte mind identitás-problémákkal küzdenek. Úgy gondolja, hogy ezek a nők a globalizáció áldozatai, vagy épp ellenkezőleg, segít nekik a nemzetközi és multikulturális környezet, amelyben mozognak? - A nők számára a globalizáció nagy lehetőség lehet. Mi Európában élünk, de hogyan élnek a nők a mi kultúrkörünkön kívül? Például Afrikában vagy az arab országokban. A válasz pedig az, hogy a nyugati civilizáción kívül a nők alig számítanak valamit. A legtöbb európai országban és az Egyesült Államokban elértük, legalábbis papíron, az egyenjogúságot és az esélyegyenlőséget, de a világ nagy részén a nő másodrendű állampolgár, és néha még csak az sem. Feminista vagyok, és az is maradok, amíg egyetlen szeglete is van a világnak, ahol a nőket nem ugyanazok a jogok illetik, mint a férfiakat. A globális társadalomban közvetlen és azonnali hírt kapunk a nők ellen elkövetett igazságtalanságokról, fel tudunk lépni ez ellen, és tenni valamit. A globalizáció új lehetőségeket nyújt, de új problémákat is, a nők esetében inkább úgy látom, hogy alkalmat nyújt a már kiküzdött jogok egyetemessé tételére. Tűrhetetlennek tartom, hogy a XXI. században bizonyos országokban a nők örökös kiskorúságba vannak kényszerítve, az apjuk, majd a férjük mindenható gyámjuk, nem vezethetnek autót (mint Szaúd-Arábiában), nincs választójoguk, például az Öböl országainak nagy részében, nemi szervüket megcsonkítják, gyerekként kényszerítik őket házasságra és így tovább. Regényeim hősnői kemény nők, akiknek fel kellett venniük a harcot az élettel, és meg kellett küzdeniük mindenért, amit elértek, sokszor fel kellett adniuk érte személyiségük egy részét, de cserébe maguk irányíthatják az életüket. Cserháti Éva – Bakucz Dóra Foto © J. Manuel Fernandez