Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék
Interjú Majoros Sándorral

A jellem alakulása
Beszélgetés Majoros Sándorral

"Az igazán izgalmas kérdés mindkét kisregényben az, hogy az ember a túlélés érdekében meddig hajlandó elmenni."

2010. január 14-én volt Majoros Sándor József Attila-díjas író hetedik kötetének bemutatója az Írószövetség klubjában. Ennek apropóján kérdeztem őt.

Több ízben nyilatkozta, milyen fontosnak tartja azt, hogy az irodalom formailag is, nyelvileg is, minduntalan megújuljon. Hogy érzi, ez a hetedik kötet, a végleges, "te magad" hangja?

Az író mindig benne van egy kicsit a művében. Véleményem szerint ebben az arány a leglényegesebb, mármint hogy a valós eseményeket és a fikciót egyensúlyban tudja tartani. Biztos, hogy van ennek egy folyamata, ahogy az író halad műről-műre, így például az öregkori művek sokkal személyesebb hangvételűek szoktak lenni, mint a kezdeti, tapogatózó, útkereső próbálkozások. Én kezdettől fogva inkább kísérletező kedvű voltam. Igaz, amint áttelepültem Magyarországra, 1991-ben, félig-meddig akaratomon kívül úgy alakult, hogy a Bácska írója lettem. Értékmegőrzési szándékkal kezdtem el leírni szülőföldem történeteit, ami nagyon jó fogadtatásra talált.

A most megjelent Tranzitszálló című, két kisregényt tartalmazó kötetében is elég sok önéletrajzi elem van.

Igen, elég sok bácskai motívum található bennük, főleg az Életünk terében, így ebben a mágikus hetes számú kötetemben benne is vagyok, meg nem is. Igazából nem törekszem arra, hogy személyes élményeimmel a műveim fölé nőjek és leárnyékoljam őket.

Mindkét esetben nagyon érdekes a témaválasztása. Az első kisregény azt boncolgatja, vajon meddig mehet el egy anya a gyerekeivel való kapcsolatban. A második azt, hogy mihez kezdenénk egy olyan országban, amelyről azt sem tudjuk, mi a neve és hogy az ott lakók milyen nyelvet beszélnek.

Kezdetben minden téma csak egy kósza ötlet, ami vagy megéri azt, hogy írás legyen belőle vagy nem. Nagyon nagy hibának tartom, ha valaki az első ötletből, ami fantasztikusnak tűnik, rögtön nekiáll novellát, vagy regényt írni. Én általában hagyom, hogy érlelődjön a dolog. Volt olyan novellatémám, amit fél évig pihentettem, mert nem voltam benne biztos, hogy eléggé érdekes. A Tranzitszálló ötlete is körülbelül fél éve jött, és kezdetben úgy tűnt nem kisregény lesz, hanem novella. Az írásaim legtöbbször valamilyen morális kérdésből alakulnak ki. Ezek köré szövöm a történetet, és nem fordítva.

Értelmezhetjük-e a Tranzitszálló című kisregényét az ön magyarországi áttelepülésének szimbolikusan megírt történeteként?

Ez érdekes felvetés, mert amikor elkezdtem írni ezt a dolgot, és meséltem róla egy barátomnak, azt mondta: te valójában annak a metaforáját írod, ahogy átkerültél Magyarországra és megfordult veled a világ. Lehet, hogy van ebben némi igazság, mármint, hogy tudat alatt tényleg ez volt a szándékom. De amikor hozzáfogtam az íráshoz, tisztán csak az érdekelt, miként alakul át a jellemünk, ha belekerülünk egy számunkra nagyon kellemetlen vagy nagyon ismeretlen helyzetbe. A legizgalmasabb kérdés ebben a szituációban számomra az, hogy mit vállalunk fel a túlélésünk érdekében és ezen a téren meddig vagyunk hajlandók elmenni.

A regényhőse jól választott?

Szerintem ő egy szimpatikus figura, mert legyőzte magában az ilyen helyzetben szinte törvényszerűen jelentkező önsajnálatot és megpróbált beilleszkedni. Ennek az egyébként nyomasztó történetnek emiatt egyértelműen pozitív a kicsengése, bár ez a beilleszkedés dolog egy kissé talán közhelyesnek tűnhet. De az a kiinduló helyzet, hogy valaki egy olyan országba kerül, amelyről azt sem tudja, az ottaniak milyen nyelven beszélnek, nem egy szokványos szituáció. A Tranzitszálló ebből a nézőpontból akár még érdekes olvasmány is lehet.

A kötetben van egy másik írás is, az Életünk Tere.

Ebben már sokkal több az önéletrajzi elem, mint a Tranzitszállóban, mert az olyan, akár egy matematikai képlet, amit levezetésszerűen végig lehet vinni. Az Életünk terében egy fiatalember kap egy felkérést, hogy fényképezze le egy idős hölgy lakását, aki szabályosan belefulladt a saját mocskába. Neki dokumentálnia kell ezt a helyszínt. Mivel ez a sztori megtörtént eseményt dolgoz fel, durván, sőt helyenként szinte már naturalista módon szubjektív írás lett, amelyben a szöveg kimunkáltságára nem fektettem szint semmilyen hangsúlyt.

Izgalmas, hogy a fotográfus reflexióin keresztül bontakozik ki előttünk az anya-lánya konfliktus is.

A konfliktusból csak annyi jön át, amennyit a fotós narrátor ebből érzékel. Számára sokkal légyegesebb az, miként rímel rá ez a bizarr anya-lánya kapcsolat az ő világára, és az emlékeire. Nem csoda, hogy rendkívül sok prekoncepcióval kezeli az eseményeket, és a végén ez a hozzáállás vezet el ahhoz a bűntudathoz, hogy gyakorlatilag ő okozta a néni vesztét azzal, hogy leleplezte a trükkjét. Mert ez az idős néni egy önpusztító, ravasz trükkel próbálja rávenni a lányát arra, hogy vegye magához. Ebben a történetben az az abszurditás, hogy a lánya minden vágya az, hogy magához vegye az anyját, de számos ok miatt ez mégsem lehetséges.

Az első kisregény nyelvezete igen szikár, szinte már minimalista, míg a második, inkább hömpölygő szövegfolyam. Mennyire volt tudatos szerkesztés eredménye ez?

Szerintem alapkövetelmény, hogy az író írásműről írásműre megújuljon. Az lenne az ideális, hogyha stílusban is meg tudna újulni, ám ez már szinte fizikai képtelenség. Az Életünk terében bemutatott helyzet egyszerűen nem engedte meg, hogy díszítő elemekkel fölcicomázzam. Annyi borzalom van ebbe az elbeszélésbe belesűrítve, hogy nem lehetett másként megírni. Ezzel szemben a Tranzitszállóban a nem történésen van a hangsúly. Azt gondoltam, erre egy áradó, belső monológra emlékeztető szövegfolyam lesz a legalkalmasabb, mert ez erősítheti annak az időnélküliségnek a képzetét, amelybe a főhős belecsöppent. De más az írói szándék, és megint más egy írás életrevalósága. Azt, hogy ezek az elképzelések mennyire és milyen módon állják meg a helyüket, alighanem a könyv olvasói fogják eldönteni.

Illényi Mária

Majoros Sándor: Tranzitszálló
Magyar Napló Kiadó, 200 oldal, 1575 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés