Szinán építész dühösen dobbantott
Beszélgetés Varga Zoltánnal

Évtizedekig volt pszichoterapeuta, főleg fiatalokkal foglalkozott. Dolgozott klinikán, börtönökben, műsort vezetett a rádióban és a televízióban, oktatott egyetemen. Majd váltott: személyzeti tanácsadóként kezdett dolgozni. Könyvében az „emberi jelenséggel” foglalkozik, a hatalom természetrajzával, miközben igen őszintén és szórakoztatóan osztja meg velünk tapasztalatait.

– Milyen a jó vezető?
– A könyvben idézem Churchillt. Szerinte az a lényeges, hogy a vezetőnek biztosnak kell lennie önmagában. Ostoba és rosszul képzett ember is lehet halálosan biztos önmagában. Számtalan példa igazolja ezt a törtételemben és a mai közéletben egyaránt. A jó vezetőnek biztosnak kell lennie döntéseiben, elhatározásaiban, terveiben. Nehéz elképzelni olyan igazán jó vezetőt, akinek nincs humora. Nem szabad áldozatul esnie a környezete kísértésének, amely azt sugározza felé, hogy ő valami nagyszerű lény. Én tökéletes vezetővel még nem találkoztam, csak relatív jó vezetővel. Ismerek például olyan kiváló vezetőt, aki elképesztően hiú. Azért nem okoz ez bajt, mert nagyon intelligens emberekkel veszi körül magát, akik pillanatok alatt felismerik hiúsága korlátait, és együtt tudnak létezni vele. Ez az egyetlen megmosolyogtató hibája van. Félistenként uralkodik a birodalmán, de az a nagyszerű, hogy remek társaság veszi körül, okosak, humoruk van, tudják mit szabad és mit nem. Nagyon kevés dolgot kell óvatosan kezelniük.
– Tehát a jó vezető ismeri önmagát, jól válogatja ki a munkatársait, van humora…
– Öniróniája kell hogy legyen. Kell, hogy zavarja a farkcsóválás. Aki megcsóválja a farkát észre kell vennie, hogy lejáratta magát.
– Van-e jelentősége, honnan jön a vezető és milyen társadalmi háttérrel rendelkezik, volt-e gyerekszobája?
– Láttam ilyet is, olyat is. Ismerek olyan vezetőt, aki nagyon mély szegénységből kapaszkodott igen magasra, és – mint ezt nekem megvallotta – még szégyelli is ezt. Magam is proligyerek vagyok, – nem proletár, proli! – de erre se büszke nem vagyok, és nem is restellem. Ismerek „született úriembereket” , akik tudják, hogyan kell a rákollóval bánni, nem azért tudják, mert megtanulták, mint én, hanem hozzák a „sótartó mellől”.
– A hatalom személyiségromboló hatása minden körülmények között jelentkezik?
– Nem hiszem, hogy sok kivétel akad. Talán csak a történelemből tudok olyanokat említeni, akik igazán immunisnak látszanak a hatalom veszélyeivel szemben. Úgy vélem, ilyen lehetett Marcus Aurelius, vagy a Habsburg, akinek birodalmában nem ment le a nap, és amikor ráunt, nyugdíjba ment. Magyarországon nincs igazán nagy hatalom, ez egy nagyon pici ország. Putyin hatalmas hatalommal bír, Obamának bonyolult módon kell élni hatalmával, de mégis csak óriási potenciál. Sokat gondolkodom rajta, hogy mi lenne például, ha én igazán hatalmas lennék. Nem szívesen lennék a magam alattvalója. Hogyan rombol a hatalom? Mondok egy személyes példát. Amikor már kezdett őszülni a halántékom, és már voltam valaki a szakmában, egyszer kimentem a portára telefonálni. A mi osztályunkon minden telefon össze volt kötve és ha valaki telefonált, akkor senki nem kapott vonalat. A portán volt vonal. Kimentem és mit látok? Ott ül egy medikus és telefonált én meg – a tanár úr – várok, hogy befejezze a beszélgetést. Eltelt húsz másodperc, és éreztem, a gyomrom összeszorul a dühtől, hogy a pali nem áll fel, és nem mondja azt, hogy tanár úr, tessék parancsolni! Én, aki mindig borzadtam az egyetem feudális hierarchiájától! Akkor nagyon megijedtem magamtól. Ilyen kísértés százszor, ezerszer éri a hatalmast. Már a harmadiknál nem biztos, hogy észreveszi, amit művel, nem természetes dolog. Az önkorlátozás teljességgel feleslegessé válik a hatalom birtokában, sőt a hatalmas még ki is van téve az állandó kísértésnek, hogy egyáltalán ne korlátozza magát, úgy van jól, ahogy ő csinálja. Ahhoz nagyon bölcs embernek kell lennie, hogy ezen mosolyogni tudjon.
– Előfordult-e hogy egy vezető azért fordult Önhöz, mert úgy érezte, csiszolnia kell a vezetői képességein? Hogy tükröt tartson elé?
– Egyetlen ilyen „direkt” megrendeléssel találkoztam. Az említett mélyszegénységből jövő vezetővel.
– Azt írja, ahhoz, hogy valaki személyzeti tanácsadással vagy HR-rel foglalkozzék, három dolog kell: tehetség, pszichológusi diploma és tapasztalat. Erre a tapasztalatra hol lehet szert tenni?
– A klinikai gyakorlatban. De természetesen nem lehet elvárni, hogy minden személyzetis rendelkezzék ilyen tapasztalattal. Érdemes még tudni rólam, hogy én soha nem hirdettem magam, nincs honlapom, engem kézről kézre adnak. Mint írtam is erről, sokszor szkepticizmussal fogadnak, de hamar megtaláljuk a hangot a „megrendelővel”.
– Utalt rá korábban, hogy nem ír le soha semmit. Szokta mesélni a könyvben szereplő történeteket?
–A munka során nem írok le semmit senkiről. Rossz tapasztalataim vannak az illetéktelen kezekbe kerülő jellemzésekről. Nem is hiszek az írott vélemény teljes értékűségében. Elég bizalmatlan vagyok az oszlopgrafikonokkal szemben is. Mint írtam, én ebben a tevékenységben kisiparos vagyok. Hogy ezeket a történeteket, amelyek a könyvben szerepelnek mesélem-e, ezen nem gondolkodtam. Igen sok történetem van, szívesen és szórakoztatóan mesélek. Ez a könyv is egy mese.

Jolsvai Júlia

Varga Zoltán: Szinán építész dühösen dobbantott, Athenaeum Kiadó, 216 oldal