Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Interjú Kocsis András Sándorral
Félárbocos állapotban
Beszélgetés Kocsis András Sándorral


Zavar és tanácstalanság mutatkozik e-könyv ügyben a hazai könyvpiacon. Vannak, akik lelkesen üdvözlik, míg a borúlátóbbak az elektronikus könyvkiadás előretörésével a Gutenberg-galaxis és a hagyományos könyv halálát jósolgatják. Kocsis András Sándorral, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.

- Sok – gyakran egymásnak ellentmondó hír – jelenik meg mostanában a sajtóban az elektronikus könyvkiadással kapcsolatban, de úgy tűnik, magát a közvéleményt és a szakmát is erősen megosztja az e-formátum terjedése. Ön mit gondol erről?
- Az utóbbi időben valóban mindenkit rettenetesen izgat az e-könyvek helyzete és jövője. Az ellenérzésekkel kapcsolatban ugyanazt gondolom, amit 15 évvel ezelőtt, amikor az informatika világa megjelent, nevezetesen, hogy ez az új világ – véleményem és reményeim szerint – nem jelenti a Gutenberg-galaxis végét, hanem épp ellenkezőleg, tovább bővíti a lehetőségeket. Jelenleg amolyan félárbocos állapotot élünk: zavarral, értetlenséggel és némi tájékozatlansággal, amihez egyébként nagyban hozzájárulnak a sajtóban megjelenő, helytelen információk. Sok hasonló sokkot megéltünk már, gondoljunk például a videó megjelenésére, ami után a borúlátók a mozik alkonyát emlegették, és tessék, soha ennyire nem virágoztak a pláza mozik. Noha bővül az e-világ, és rohamosan növekszik az e-reader-ek száma, mégsem hiszem, hogy ez belátható időn belül kiszorítaná a szakmát. A könyv életérzés, szokás, egy fantasztikus, megépített belső világ, ami mellett megfér az e-reader-ek világa, ami egy új - hogy úgy mondjam – kulturális, fogyasztói szokás. Részben korfüggő, de ez is csak részben igaz, jómagam is ismerek számos idősebb urat, kevesebb hölgyet, aki megszerette ezt a világot, és szereti tudni, hogy a táskájában, hordozható méretben és súlyban, egy több száz kötetes könyvtár lapul. Ugyanakkor ahhoz, hogy egy kiadó részt vegyen az e-világban, alapvető kötelessége, hogy ugyanazzal a szöveggondozással és hűséggel járjon el, mint a hagyományos könyvek esetén. Az interneten lévő információáradat pedig plusz felelősséget ró a kiadókra.
- Meséljen egy kicsit az előzményekről, illetve a hazai e- könyvkiadás helyzetéről!
- Az elektronikus könyvkiadásnak természetesen nincs hosszú múltja; ez a piac az elmúlt években generálódott, először az USA-ban, ahol mára szélesebb teret nyert, majd onnan áthúzódott Európába is. Ma még a kiadók jelentős hányada hezitál, hogy bekapcsolódjon-e az e-kiadásba, míg a kereskedők közül többen kijelentették, hogy amennyiben megjelenik egy könyv e-formátumban, akkor azt a kiadványt ők nem hajlandók terjeszteni. De a szerzők közül is több nevet említhetnék, aki leszögezte, hogy soha nem fog beleegyezni művei e-formátumban való megjelentetéséhez. Én – azzal együtt, hogy tiszteletben tartom – helytelennek látom ezt a fajta álláspontot. A magam részéről, az eddigi tapasztalatok és a birtokunkban lévő adatok alapján, azt vallom, hogy nem ellenséges területről van szó, sőt, adott esetben szinergia is előfordul, ahol egyik terület fölerősíti a másikat. A Kossuth Kiadó több mint egyéves előkészületi munkák után, két hónappal ezelőtt indította be a Multimédia Plázát, mely Magyarország első kulturális letöltő központja. A letöltő központon belül 5 bolt működik: az elsőből könyveket lehet letölteni, a másodikból hangoskönyveket, a harmadikból multimédiákat, a negyedikből képeket, az utolsóból pedig zenéket. Jelen pillanatban több mint 550 könyvünk van és közel 500 db zenei anyagunk. A letölthető könyvek listáját havonta 100-150-nel bővítjük, de év végére ennek ütemét felgyorsítva, szeretnénk elérni az 1000 körüli számot. Nagyon komoly előkészítő munka folyik, melynek során a pdf-ben kapott anyagokat ún. ePub formátumba alakítjuk. Az e-formátum előnye, hogy a könyvek fejezetenként is letölthetők, ami fontos szempont például egy szakjellegű munkánál, ha az ember vizsgára vagy előadásra készül egy-egy részből. A mi kiadónkkal párhuzamosan számos kiváló kolléga kezdte el a hasonló verziójú működést.
- Mi szükséges ahhoz, hogy – az Ön szavaival élve – túllépjünk a „félárbocos állapoton”, és az e-könyvek megtalálják a helyüket a hazai könyvpiacon?
- Úgy látom, hogy jelen pillanatban az e-kiadás egyes könyvtípusoknál kiválóan működik, míg másoknál kevésbé. Ez utóbbi igaz például a színes album kategóriába tartozó, nagy könyvekre, melynek az e-kiadása technikailag még nem megoldott, bár valószínű, hogy rövid időn belül erre is születik megoldás. Ezen a piacon jelenleg a folyószöveg dominál. Zavar mutatkozik a védelmi rendszerrel kapcsolatos jogosultság esetében is. Fontos tudatosítani, hogy a letöltési verzióhoz ugyanolyan jogok tapadnak, mint bármi máshoz. Többféle letöltési jogosultság létezik, vannak például egyszer vagy többször nyomtatható verziók, mások a letöltésre használható eszközt korlátozzák. Köztudott, hogy az illegális site-ok jelen vannak az e-piacon. Ez azonban nem a rendszert kérdőjelezi meg, inkább jelzi, hogy itt is elengedhetetlen egy jól működő védelmi rendszer. Mi a védelemre egy ún. DRM programot használunk. Hardver oldalról szintén zavar tapasztalható, többféle formátumban (offline, online) vannak letöltések. De a helyzet konszolidálódásához szükséges az is, hogy az e-formátumok megtalálják a helyüket a piacon árkategória szerint. Én az 50% körüli arányban határoznám meg a reális helyét a fizikai könyvekhez viszonyítva, forintban kifejezve pedig 500-2000 Ft körüli összegben. Van olyan kiadó, aki 75%-os árral dolgozik, amit teljesen megértek költségoldalról, viszont vásárlói oldalról – megítélésem szerint – túl csekély a különbség. Összegezve, úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő egy-két évben letisztulnak a dolgok, és az e-könyvek megtalálják a maguk helyét a könyvszakmában és kulturális szokásaink között.

Maczkay Zsaklin 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/3. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés