„Szerintem az a természetes létállapota az embernek, hogy áruló” – Horváth Péter
Az író, rendező Horváth Péter szépirodalmi műveket csakúgy folyamatosan publikál, mint színpadi alkotásokat, miközben színházi rendezőként is jól ismerhetjük a nevét. Legújabb műve, a Bogárvérrel – a Mátyás korában játszódó fordulatos, lebilincselő regény – kapcsán beszélgettünk a terveiről, a könyv nyelvéről és árulásról.
– Miért pont Nyulacska lett a főszereplő?
– Ő akart az lenni.
– Nem így tervezte?
– Eredetileg „nagyregényt” szerettem volna írni MS mesterről, de megriadtam a feladattól. Úgy terveztem, egy hendikepes gyerek lesz az elbeszélő, így nem kell alaposan megismernem a kort, amelyben a történet játszódik. Ha egy lüke gyerek meséli el a mester történetét, akkor megbocsáthatóak neki a tárgyi tévedések, hiszen mindent csak másod- vagy harmadkézből ismer. Nyulacska rendben meg is született, csak éppen MS mester nem került elő. A regény utolsó lapjain kerül szóba, pedig hosszúra sikeredett a könyv.
– MS mester majd most következik?
– Szeptemberben kezdem írni a folytatást.
– Azért biztos, hogy végzett valamilyen kutatást a korról, ez kiderül a könyvből.
– A kutatás nagy túlzás, az ember utánanéz annak, aminek lehet. Az internet fantasztikus hely.
– Az interneten nézett utána az adatoknak vagy könyvtárban?
– Sok mindent olvastam persze könyvtárban is. Az internet viszont nagy élmény volt. Ha az embernek van türelme hozzá, akkor szédületesen gazdag, kereszthivatkozásos rendszerre talál rajta. Sűrű adathalmazt, izgalmas viszonyrendszert ismerhet meg, ha kitartóan kavarász. Nincsenek a korszakkal olyan szempontból foglalkozó, átfogó könyvek, amilyenekre nekem szükségem lett volna, vagy én nem találtam rájuk. Nagyon nehéz volt például a korabeli egyházi hierarchiát megérteni. Talán nem is teljesen felfedhető, hiszen borzasztó változékony volt például egy kolostor és egy plébánia viszonya. A plébánia uralta a terepet, néha megengedte a kolostoriaknak némely szentségek kiszolgáltatását, máskor pedig megtiltotta őket.
– A könyv nyelve nem mai nyelv, de nem is korhű. Inkább próbálja felidézni – sikeresen – Mátyás korát. Erre viszonylag kevés példa akad a magyar irodalomban.
– Nem akartam rekonstruálni a korabeli nyelvet. Azt gondoltam, minél tömörebben, egyszerűbben fogalmazok, annál közelebb kerülök a… nem is tudom, mihez. Néhány „archaikus” szófordulat, népi szólás elégnek tűnt ahhoz, hogy érzékeltessem velük a történet idejét. Gondoltam, így elkerülöm a különböző csapdákat. Nem próbálok imitálni valamit, amit nem ismerek, nem kísérlem meg rekonstruálni azt a ma már egyéként is élvezhetetlen nyelvet, melyről persze vannak írásos dokumentumaink, de hogy ez a beszélt nyelvben miként alakult, hogyan tárgyaltak egymással a különböző társadalmi helyzetben lévő emberek, azt nem tudjuk. Ugyanakkor nem akartam kihívóan mai fogalmazásmóddal elmondani egy Mátyás király korában játszódó mesét. Egy olyan „nyelvi érzetet” próbáltam kelteni a műben, amely megadja a korabeliség illúzióját, ugyanakkor érezni rajta, hogy napjainkban írták, nem pedig – mondjuk – a tizenkilencedik században.
– Könnyen rátalált erre a hangra?
– Azt hiszem, magától ment. Leginkább arra törekedtem, hogy a nyelv egyszerű legyen.
– Szó volt már róla, hogy az eredeti terve az volt, hogy MS mesternek szenteli a könyvet. Miért pont neki?
– Volt egy tanárnőm, Kopasz Mártának hívták, nemrég halt meg, most lett volna száz éves. Sokat tanultam tőle. Szegeden jártam középiskolába, ahol rajzot és művészettörténetet tanított nekünk. MS mester a kedvencei közé tartozott, így aztán az én kedvencem is lett. Érdekeltek a képei, másrészt maga a különös, titokzatos festő. Ismerjük hét vagy nyolc gyönyörűséges képét, ám alkotójukról jóformán semmit nem tudunk, a monogramján kívül. Ez érdekes, szép, és engem nagyon érdeklő ellentmondás. Régóta foglalkoztat, hogy mi az igazán fontos egy műben. Hogy mi az alkotó és a mű viszonya? Van egy európai, magas szinten elismert remekműgyártó, akiről nem tudjuk, kicsoda. Az ő története izgat. Miért nem akart érvényesülni? Ez a lelki karakter érdekel. A tervezett könyv, melyet az MS-ről akarok írni, erről a problematikáról is fog szólni.
– Térjünk vissza a Bogárvérrel-re, amely lényegében egy napló. Miért választotta ezt a formát? Ön ír naplót?
– Nem, soha nem írtam naplót. A regény sem az. Szerepel benne egy kissrác, egy kamaszodó gyerek, aki szeretné megérteni a sorsát. Azt mondja, értem, amit látok, meg ami történik, de azt nem értem, hogy miért. Ezért jegyez fel mindent. Nem tudja, mi a fontos, mi a lényegtelen. Lukas kétfilléresek a napok, de nincs madzag, amelyre felfűzze őket. Majd ha lesz, majd ha megszólal a hang, akkor ott legyen az anyag a keze ügyében, hogy „rendezhesse”. Persze addig is igyekszik értelmezni a saját feljegyzéseit, hogy megértse, mi az összefüggés a napok között, mire megy ki a játék. És aztán elkezd különböző dolgokat megsejteni.
– Kiderül számára, hogy kémnek használják.
– Szerintem az a természetes létállapota az embernek, hogy áruló. Csak és kizárólag az érdekeinek megfelelően viselkedünk. Szerintem ez a természetes, a mindennapos. Mindennapi árulásból rengeteg van. A legegyszerűbb dolgokra gondolok, nem arra, ha valaki ügynök lesz. Nagyon érdekel az árulás természetrajza. Nincs kis árulás meg nagy árulás. Persze külső szemmel nézve másfajta súllyal esik latba, ha rendszeresen jelentek a családomról, a barátaimról, és ezért pénzt és előnyöket kapok, vagy csak hogy jópofának tűnjek egy beszélgetésben, elkezdek a gyerekem titkairól mesélni. Miközben mindkettő ugyanolyan árulás. Belülről nézve, annak az embernek a szempontjából, aki az árulást elköveti, teljesen mindegy hogy a bűn kicsi-e vagy nagy.
Jolsvai Júlia
Horváth Péter: Bogárvérrel, Noran Libro, 448 oldal, 3800 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával