Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Interjú Tőzsér Árpáddal

A személyes hang mint provokáció
Beszélgetés Tőzsér Árpáddal


Tőzsér Árpád a „szlovákiai magyar irodalom első klasszikusa” (ahogy mondani szokták róla) gimnáziumi évei alatt indult a költői pályán. Kossuth-díjas költő, szerkesztő, kritikus, esszéista, műfordító, főiskolai, egyetemi oktató, több mint harminc vers-, tanulmány- és dráma kötetet tudhat magáénak, a legutóbbi könyve pedig napló, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg és az Érzékekek csőcseléke címet viseli.

– Az Érzékek csőcseléke elég különös cím. A fülszövegben találunk utalást rá, hogy a kifejezés Platontól származik. De mit jelent az Ön számára?
– Platon szerint a létet a lélek csak közvetlenül, az érzékek közvetítése nélkül képes teljességében megragadni. Ez lehet igaz a bölcseletre nézve, de a napló mint műforma éppen az „érzékek csőcselékét” beszélteti. A legkövetkezetesebb indukció: itt mindig az egyesből bomlik ki az általános, és sohasem fordítva.

– Ön részt vett a Könyvhét Magyar írói naplókról című rendezvényén. Mi a véleménye róla? Mit gondol, miért fontosak a naplók egy életműben? Nem elég csak a műveket olvasni, a naplóit is ismerni kell az alkotónak?

– A jelzett rendezvényre azért mentem el, mert érdekelt, mit mondanak, mit tudnak a naplóról mint műformáról a napló teoretikusai. Tompa Mária, Szilágyi Zsófia, Cséve Anna a Móricz-, illetve Szentkuthy-naplókat gondozzák, nagy szakértelemmel. Érdekes dolgokat tudtam meg tőlük a műfajról. Összefoglalva az ott hallottakat, talán azt mondhatnám, hogy a napló „végső struktúrája” a szöveg és a téma távolságának, résének a minimalizálása. Ami pedig a napló és az életmű kapcsolatát illeti: az életmű értelmezéséhez természetesen nem okvetlen szükséges ismerni a szerző naplóit, de ha már egyszer ismerjük őket, nehezen szabadulunk a kísértéstől, hogy a napló nyújtotta nézőpontokból nézve újra ne olvassuk és értelmezzük a műveket is.

– Ön a naplójából többször kiszól, vitatkozik például rádióadással, kritikákkal, cikkekkel, az olvasóval az irodalmi élet történéseit, olvasmányélményeit is megosztja. Ám ezek az írások 1998-2000-ból valók. Ír azóta is rendszeresen naplót? Változik közben naplóírói szemlélete, stílusa?
– 1952-től, tizenhat éves koromtól írok rendszeresen naplót. Letisztázott, „megstilizált” naplóim első könyve 2008-ban jelent meg, Szent Antal disznaja címmel. Az a kötet az 1992 és 97 között írt naplószövegeimet tartalmazza, s a kezdő évszám nem véletlen, ugyanis akkor, 1992-ben kért fel Szigeti Laci, jó érzékkel, hogy a Kalligram folyóirat számára állítsak össze a naplóimból egy terjedelmesebb blokkot. S nekem kapóra jött a felkérés. Idegesített ugyanis, hogy amikor a nyugati irodalmak, főleg a franciák, az avantgárd és posztmodern hatvanas, illetve hetvenes évekbeli felfutása után már a szubjektum újramegszólalásának a lehetőségeivel kísérleteztek, s Párizsban elszaporodtak az autobiográfiák, az emlékiratok, a legszemélyesebb vallomások, kordokumentumok, nálunk akkor volt a leghangosabb az irodalom a „szerző haláláról” szóló elméletektől, s nem volt magyar író, aki buzgón nem „disszeminált”, „dekonstruált” vagy legalábbis „alulstilizált”. Csoda-e, ha akkori naplóimat, a nagyvilági trendekkel lépést tartandó, s a hazai irodalmi neofitizmus elleni lázadásként a legszemélyesebb, a legmagánabb magánvéleményekre, s a szubjektum és test dolgaira hangoltam. Ez a személyes hang mint provokáció továbbra is, ma is aktuális, s ez a meghatározója az Érzékek csőcselékének is.

– Egy interjúban azt mondta, olyan vagyok, amilyennek az olvasó lát, s nem olyan, amilyennek én vágyom látni magamat. Ez érdekes. Valóban, az olvasó a naplón keresztül szinte látja, mi jár „hétköznap” az író fejében, és szerintem az ilyenfajta könyvet nem is kell föltétlenül a „linearitás” rendjében olvasni. Én például kerestem magamnak dátumokat és azzal játszottam, mit üzennek nekem az Ön aznapi írásai. Így például a névnapomon, február 6-án találtam a „költőietlen lakozás”-ról valamit, ami a nyugdíjas élet, a fotelos lét keserű látomása. Ön még most is aktívan dolgozik, dedikált a Könyvhéten is. Hogy látja pályáját most? Mik a tervei?

– Hetvenöt éves vagyok, nyugdíjasként főszerkesztem a Madách-Posonium könyvkiadó könyveit. A szellem nem ismeri a „nyugdíjas” fogalmat. Kész van az új verskötetem (az előző 2010-ben jelent meg), de fektetem, mert nem szeretném, ha valaki rólam is leírná, hogy az élet rövid, T. hosszú. Szóval nem akarnám magamat túlírni, bár a verskönyvemet muszáj lesz hamarosan kiadni a kezemből, nem várhatom meg a Horátiusi kilenc évet, nem akarnám, hogy posztumusz-kiadás legyen a kötetemből. Azonkívül a még hátralevő életemben a naplóimat szeretném újabb kötetekbe szervezni. A jelenidőmet utolérni bajosan fogom (ahogy ugye Akhilleusz sem érheti utol a teknőst), de legalább a 2010-ig tartó szakaszt szeretném sajtó alá rendezni, s az bizony minimum három kötet.
Szepesi Dóra

Tőzsér Árpád: Érzékek csőcseléke
Kalligram Könyvkiadó, 260 oldal, 2700 Ft

 

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/4. számaÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés