Mindenmásrafigyelős
Beszélgetés Szalóczi Dániellel
„Nagyon nehéz a felelősséget összeegyeztetnem a szemellenzős, gyermekien önző szerelemmel, rengeteg buborékot fújok az érzelmeim köré, hogy azokat ne bánthassa a külvilág.”
Közeleg a tavasz, amikor életre kel a természet, zsongani kezd a világ, és előtérbe kerülnek a csakrádfigyelős pillanatok. Hogy érzed magad? A Te életedben jelenleg mekkora hangsúlyt kapnak ezek a percek?
Jelenleg sajnos a mindenmásrafigyelős korszakomat élem, mert életkoromból adódóan a körülöttem levők arra a következtetésre jutottak, hogy Danikám, nőj fel és kezdj felelősségteljes lenni. Nagyon nehéz a felelősséget összeegyeztetnem a szemellenzős, gyermekien önző szerelemmel, rengeteg buborékot fújok az érzelmeim köré, hogy azokat ne bánthassa a külvilág.
Mesélnél kicsit magadról? Mivel foglalkozol, honnan származnak a verseid alapélményei?
Huszonhat éves vagyok, Egerben születtem, és a Pető Intézet főiskoláján most vagyok végzős hallgató. Mozgássérült gyermekekkel foglalkozom, az alapélmények kábé fele ebből a varázslatos közegből származik, a másik fele pedig a gyermekkoromból, ami olyan húsz éves koromig tartott. Ebből is látszik, hogy nem vagyok kibékülve a felnőtt léttel. Nem sok értékeset látok benne.
Milyen érzés volt az első versike kötetedet a kezedben tartani?
Hú, hát elég sokkoló. A K.U.K. kiadó jelentette meg, ők adták oda az első példányt, és amikor mentem hazafele a kék metrón, agyonszagolgattam. A legjobb dolog egy könyvben. Aztán persze el is olvasgattam, de másnap megint a szagolgatással kezdtem. Ma már ujjlenyomat-illata van, pont mint nekem.
Van a kötetedben kisgyerekszerelem, nagygyerekszerelem, felnőtt szerelem miért nincs? Hiszen azoknak a felnőtteknek is írtad, akik szeretnék megőrizni a gyermeki énjüket, róluk, nekik miért nem írtál?
Azért, mert úgy nem lett volna hiteles, hogy én még nem próbáltam ki a felnőtt létet. Egyetlen fő alapelvem az őszinteség. Hogy lehet olyan dologról írni, amit az ember még nem élt át? Szerintem az gagyi. Most, három évvel azután, hogy megírtam a kötetet, talán elkezdek írni egy felnőtt szerelmes témát. Mondjuk a sok gondolkozás sose tesz jót a szerelemnek.
A pusziversek szintén külön fejezetet alkotnak, nagyon kreatív és kedves versikék, melyik volt az első „puszi”? S Neked melyik a kedvenced? Bevallom, nekem a Lufipuszi…
A puszik pont abban a sorrendben jöttek létre, ahogy a kötetben vannak. Tőlük indult minden. A kedvencem? Mindig mosolygok ezen a kérdésen, mert ez előfeltételezi, hogy egyáltalán tetszenek a versikéim. Érzem másokon a jókedvet, amikor olvassák, meg beszélnek róluk, de én nem ezt érzem. Amikor befejeztem egyiket-másikat, akkor újraolvasva elszomorodtam, aztán kezdtem egy újat. Ha az ember a múltját veti papírra, akkor hiába kakaózza le, meg veszti el, mégiscsak kiírta. Lekaparta a szív belső faláról.
Ha már itt tartunk tartunk, a kötet végén olvasható +1 vers, Kirakó címmel, amihez mégis azt írtad, a kedvenced, miért pont az, s miért tetted a végére?
Az a vers nem nagyon illik bele a kötetbe, de én nagyon szerettem volna, hogy ott legyen. Ez az első igazi dalszövegem is egyben. Imádok zenélni, néhányat meg is zenésítettem a kötetben levő versek közül. Talán a Kirakó az a vers, ami - közhelyesen fogalmazva - leginkább én vagyok. Na igen. Cél vagyok, a startot néha körbejárom.
Nagyon jók az illusztrációk is. Írtad, hogy rajzolgattál is a versek mellé, nem fordult meg a fejedben, hogy Te illusztráld a kötetet?
Naná, hogy megfordult. El is kezdtem illusztrálni, de túlgörcsöltem. Órákon át rajzoltam a kisgyerekszerelmes vershez a gyurmakatonákat, meg a faízű kockákat, de nem jött át az ízvilág. Aztán szerencsére a kiadó rátalált Győrfi Andrásra, és Kaufmann Angie-ra, akik szerintem tök szuper rajzokat készítettek a versikékhez. Örülök, hogy nem erőltettem a rajzolást. Néha tök jó döntéseket lehet hozni egy kis alázattal.
Milyen visszajelzések érkeztek? Hogy fogadták a „kollégák”? Kinek a gratulációja esett a legjobban?
Két féle visszajelzés jött, mint minden normális esetben. Az egyik szerint ez egy gügyögős, komolytalan kötet béna versekkel, a másik szerint pedig egy kedves, könnyed, ugyanakkor mély és kifejező alkotás. Örülök mindkét pólusnak, mert így nincs az az érzésem, hogy ezek mesterséges vélemények, amik mögött bármiféle megfelelés van. Furcsa érzés hatni az emberekre, sosem tudtam, hogy ehhez jogom van-e. A legjobban eső gratuláció? A kedvesemé.
Olvastam az Olvass bele oldalain más írásaidat (Keretjáró, Taigetosz-pozitív, Főzelék) is, és meglepően érzékeny, átütő ábrázolások, Kosztolányi egyik mondata jutott róluk eszembe: „Szemedben éles fény legyen a részvét”, ezekből az írásokból hiányzik a gyermeki játékosság, a szerelmes infantilizmus, tervezel esetleg újabb kötetet ezekből az írásaidból?
Lassan összegyűlik még egy kötetnyi vers. Ahogy így összességében nézegetem őket, leginkább az a szó jut eszembe, hogy átmenet. Gyerekkorból felnőtt korba. Nem tudom, nem biztos, hogy ezt is meg kell jelentetni. Már nincs bennük az a felhőtlenség, a problémákra meg ki kíváncsi? Mindenkinek van belőle elég. Szóval ez még eléggé alakulóban van.
Viszont lassan befejezek egy regényt, amitől sokat várok. Nem visszajelzést, hanem azt a bizonyos „végeérzést”, hogy milyen az, amikor nem csak kapargatod, hanem le is téped a szívednek azt a bizonyos marcangolható pitvarát.
Illényi Mária
Szalóczi Dániel: Csakrádfigyelős
K.u.K. Kiadó, 72 oldal, 1800 Ft