Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyves szempontból a nyár... - szavazzon honlapunkon

Könyves szempontból a nyár... - szavazzon honlapunkon

2012.06.21.

Alig fejeződött be az Ünnepi Könyvhét (múlt héten hétfőn ért véget), meglepő hirtelenséggel ránk zuhant a nyár, és néhány napja már a kánikula is próbára teszi szervezetünk tűrőképességét. Amúgy nincs ezzel persze semmi baj, megéltem már jó néhány nyarat: általában véve a jellemző az volt, hogy meleg van, a kirívó az, ha fűteni kell júniusban, mint például néhány évvel ezelőtt…
Szóval nyáron meleg van és így van ez rendjén. Ami viszont nem feltétlenül van rendjén, az az, hogy a nyári időszakra az egész könyvszakma úgy gondol, mint halott időszakra. Így nyár kezdetén vissza-visszatérő témám volt korábban a nyomtatott lapunkban ennek a könyvszakmai közvélekedésnek a kritikája, legalábbis néhány mondat erejéig (önálló cikket azért nem ér a dolog szerintem), de azt hiszem nem sikerült meggyőznöm a kollégákat vélt igazamról, így aztán, mivel mindenki az előfeltevés – azaz a nyár mint halott időszak – szellemében viselkedett nyáron, a végeredmény valóban az lett, hogy a nyár halott időszakként tűnt fel a valóságban.
A valósághoz alkalmazkodni kell: a mi alkalmazkodásunknak az egyik jele, hogy a Könyvhét következő száma kora ősszel jelenik meg. Ám abból, hogy alkalmazkodunk, nem következik semmiképpen, hogy kételyektől mentesen elfogadnám az előfeltevést, mely szerint a „nyár halott időszak”.
A kételyt táplálja bennem az évtizedes tapasztalat: a könyvesboltok nem tartanak nyári szünetet, nem zárnak be. Könyvek is jelennek meg, az újdonságok között ilyenkor talán több a strandkönyv és az útikönyv, de ez is természetes jelenség. Az olvasók is vásárolnak, biztosan nem annyit, mint az év utolsó harmadában, amikor köztudottan a legmagasabb a könyvforgalom, de azért nem keltek szárnyra olyan hírek, hogy a könyvesboltokban zéró a forgalom. Még könyves programok is bukkannak elő a kínálatban, úgyhogy a könyvszakmai tevékenységek minden eleme megtalálható az intézményrendszerben, ez az előfeltevéssel szembeni kételyt erősítő motívum.
Az már vita tárgy lehet, hogy az eddig elősoroltak elegendőek-e ahhoz, hogy határozottan cáfolható legyen a „nyár halott időszak” előfeltevés.
Tekintve, hogy a honlap könnyebben teszi lehetővé az olvasók közvetlen megkérdezését, mint a nyomtatott újság, olvasóinkhoz fordulok, válaszoljanak a kérdésre: könyves szempontból a nyár tényleg halott időszak?

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés