Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Nem én kattintgatok...

Nem én kattintgatok...

2013.05.10.

Nem én kattintgatok addig honlapunk valamelyik cikkére, közleményére, míg az a legolvasottabbak közé kerül. Ez most is így van, így volt és így is lesz... Ezt amiatt hangsúlyozom, mert most - 2013. május 10-én 12. 30 órakor a Kiss József Könyvkiadó négy könyvének ismertetője szerepel a legolvasottabbak között, és noha persze nagyon örülök, ha kiadónk könyveiről annyian akarnak megtudni információkat, hogy ez az olvasottsági listában is föltűnik, azért ez mint örömforrás, nem okoz olyan jelentős motivációt, hogy szorgosan kattintgassak, addig, míg…
A legolvasottabbak listája külső hatás nélkül, automatikusan alakul ki, ugyanakkor soha nem zárható ki persze az sem, hogy van olyan valaki, akiben annyira erős a motiváció, hogy valamilyen – a személyes okai miatt számára fontos – írást följuttasson a legolvasottabbak listájára, hogy addig kattintgat a számara kedves cikkre, amíg az meg nem jelenik a listában. Szóval ilyen lehet, és nem is igen védhető ki, előbb utóbb elmúlik, ma 16.50-kor, vagy holnap valamikor, vagy a jövő héten már más lesz a legolvasottabb…
Szóval, nem én kattintgatok…

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés