Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

A Könyvhét 2019/2. száma

2019.05.30.

A Könyvhét június 5-e után megtalálható budapesti könyvesboltokban, vendéglátóhelyeken és vidéki könyvesboltokban, a Líra Könyv Zrt. és a Libri bolthálózatokhoz tartozó boltokban, valamint valamint június 13. és 17. között az Ünnepi Könyvhét központi helyszínén, a Duna-korzón. A teljes lista itt olvasható.

E számunk idekattintva ingyenesen letölthető

Tartalom

4 Sorsdöntő különalku a 20. század legsötétebb napjaiból
Závada Pál beszél új regényéről
A csepeli Weiss Manfréd Művek örököseinek menekülési történetét gyúrta regénnyé a két világháború közötti legnagyobb vállalatbirodalom végnapjairól szóló nagyszabású prózájában Závada Pál Hajó a ködben címmel. A gyáralapító gyermekei és a kiterjedt rokonság tagjai zsidó származásuk okán végveszélybe kerültek a holokauszt idején. A folytatás közismert: Weiss Manfréd örökösei 1944-ben, a németek bevonulását követően megegyeztek az SS-szel, hátrahagyták a gyárakat, az összes ingatlant és ingóságot, cserébe a teljes nagycsalád szabadon távozhatott az országból. Történetük egyszeri és különleges, egy kivételezett társadalmi csoport legdrámaibb napjainak krónikája.
(Szénási Zsófia)

6 Hol a szabadság mostanában
Nádas Péter: A szabadság tréningjei
Az 1974 és ’99 között keletkezett négy esszét már olvashattuk korábbi Nádas-kötetekben, ebben a válogatásban, új egységbe rendezve és kötetcímmé emelve A szabadság tréningjeit új kontextust is kapnak az írások. Voltaképp „talált tárgy” valamennyi szöveg (kettő épp a Talált cetlik című kötetben látott egykor napvilágot), egy, a valóság legapróbb rezdüléseire is rendkívüli érzékenységet mutató író gondolatnaplója.
(Laik Eszter)

7 A „bocsontos tüzér” egy éve
Lackfi János beszél egyperceseiről

A Minden napra egy sztori című új kötetének január 1-jei nyitó bejegyzése már-már érzelmes történet arról, milyen apró véletlenen múlik az ember, ez esetben a szerző élete. Aztán az abszurdtól a stílusparódián át a szocioriportig terjedő műfaji megközelítések váltogatják egymást a „kalendáriumban”.
(Mátraházi Zsuzsa)

8 Ezek a titkok gyilkolnak
Tóth Krisztina új novelláskötetéről
Zsákutcás sorsokkal, megalázó kapcsolatban vergődő nőkkel és férfiakkal találkozunk Tóth Krisztina Fehér farkas című új novelláskötetében. A szerzővel a gyakran fölbukkanó magántitkokról, a nyugtalanító hiányérzetről és a szégyenről beszélgettünk.
(Varsányi Gyula)

11 Ferencváros angyalai
Varsányi Gyula: Franzstadti történetek
Kevés jobb jelzőt találhatnánk Varsányi Gyula Franzstadti történetek című kötetének novelláira, mint hogy békebeli mesék. Nemcsak azért, mert a történetek részben a „boldog békeidők” korszakát idézik fel, de mert a prózaírásnak is egyfajta klasszikus, patinás, és rendkívül élvezetes hagyományához nyúl vissza a szerző.
(Laik Eszter)

13 Népmesékkel itthon és a világ körül
Beszélgetés Zalka Csenge Virággal
A Világszép Alapítvány szakmai munkatársa, aki Tarkabarka Hölgynek nevezi magát weboldalán, a nemzetközi mesemondás népszerűsítésére használja 2007-ben indított blogját. Az Ünnepi Könyvhétre adta ki a Móra Könyvkiadó Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című mesekönyvét.
(Csokonai Attila)

 

14 Természeti és mágikus erők, érzelmi viharok és sportmánia
Pearl-Sardo: Szandi meséi, 4. kötet; C. Braun: Természet; M. Baur: Vulkánok; M.Auer: Mágikus állatok iskolája, 10. kötet; Ruff Orsolya: A zöld macska és a titkos átjáró; Finy Petra: Óvodások kézikönyve; Nagy László Krisztián: Az erdei focibajnokság; Király Anikó: Csak barátok?
(Sz. Zs.)

15 Világjáró mesemondó, Anne Frank-életrajz, fraknói vár, Todó
Zalka Virág Csenge: Ribizli a világ végén; Metselaar-van Ledden: Ki volt Anne Frank?; Molnár Krisztina Rita: Borostyán az időkapus; Vig Balázs: Todó kitálal a sportról
(szezs)

17 Pillantás az illúzió mögé
Interjú Vörös Istvánnal
Legújabb könyve novelláskötet, melynek címe A szabadság első éjszakája. A négy fejezet élén négy kérdés áll: Milyenek a szegények?, Milyenek az ételek?, Milyen a történelem? Milyenek a migránsok?
(Szepesi Dóra)

 

18 Nyugati és keleti mítoszokról
Beszélgetés Sári Lászlóval
„Beláthatnánk végre, hogy a történelem nem játszótér. Nem engedelmes szolgálóleánya az emberiség önjelölt tervezőmérnökeinek, és nem is a jó tündér, aki a kívánságokat várja. A történelem nem kívánságműsor, hanem hatóság, az intelligens értelem legfelsőbb hatósága.  A józan egyeztetések és finom, érzékeny illesztések pszichikai tere. Minden óvatlanságot kegyetlenül megtorol. Nem való mindenkinek.” Így ránt rögtön új kötetének hangulatába Sári László, a Dilettánsok történelmének fülszövegével.
(KO)

21 Csak a kérdések maradnak
Beszélgetés Péterfy-Novák Évával
Péterfy-Novák Éva új regénye, Az apád előtt ne vetkőzz témája a mai napig kibeszéletlen Magyarországon: a gyerekek ellen elkövetett szexuális abúzusok. A regényben feldolgozott két párhuzamosan futó történet között szoros a kapcsolat – átaluk ráébredhetünk, mennyire ismétlődnek bizonyos mintázatok az effajta cselekedetekben.
(Jolsvai Júlia)

 

 

22 Margit, aki ült léghajón
Beszélgetés Sárközi Mátyással
A kisregény címszereplője Margit, akinek egyszerre udvarolt Ady Endre és Molnár Ferenc, nagy idők tanúja volt, akárcsak unokája, Sárközi Mátyás, aki most megírta a nagymama történetét. A könyvről és a történelemről beszélgettünk.
(Illényi Mária)

 



23 Az apává érés misztériuma
Takács Bence: Trimeszterológia
Házasság hete, családok éve, anyák napja – és legújabban apák napja! A kiemelt ünnepnapok mellett a média is egyre nagyobb hangsúllyal beszél a gyerekvállalás fontosságáról, arról, hogy anyának és apának lenni kaland, érdemes mindenkinek kipróbálni.
(Pompor Zoltán)

28 Másként viselkedő nők
Brigitte Kronauer: A nők ruhái
Brigitte Kronauer német írónő idehaza kevésbé ismert szerző, A nők ruhái az első műve, amelyet magyarul olvashatunk, mégpedig Gubicskó Ágnes remeklésében.
(Laik Eszter)

28 Irodalmi fogalomtár
Zsilka Tibor: Poétikai kisszótár
Az elsősorban nyelvészeti kiadványairól nevezetes Tinta Könyvkiadó jelentette meg az idén nyolcvanéves szlovákiai nyelvész és irodalomtudós Zsilka Tibor poétikai kisszótárának második kiadását.
(Galambos Kristóf)

30 „A figurák nem hagytak dolgozni”
Beszélgetés Szeifert Natáliával
„A véletlen Isten eszköze, hogy névtelen maradjon.” Ily módon elgondolkoztató a kérdés: vajon létezik véletlen találkozás? Szeifert Natália legújabb regénye két idegen váratlan találkozásból indul ki. Hogy hova fut ki, mi inspirálta és milyen módon játszott a már jól ismert karaktereivel, erről mesélt lapunknak.
(Vermes Nikolett)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés