Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

A KÖNYVHÉT karácsonyi könyvvásári száma

2019.10.24.

A Könyvhét idei utolsó száma az év kereskedelmileg legfontosabb időszakához, a karácsonyi könyvvásárhoz időzítve jelenik meg 10000 példányban, ennek a számnak a lapzártája november 14. A több évtizedes múltra visszatekintő könyves újság első száma1997 szeptember 11-én jelent meg, és attól kezdve tudósított könyvújdonságokról, a könyvszakma eseményeiről és a kortárs magyar irodalom alkotóiról, 2011 végéig gyakrabban, azóta évente négy alkalommal. Az idei utolsó – karácsonyi könyvvásári – száma november 27-én jelenik meg. A Könyvhét honlapja – a www.konyv7.hu – 2008-ban a nyomtatott változattal azonos célokat követve indult el, és azóta is a nyomtatott lap kiegészítőjeként működik, önálló, csak a honlapon olvasható interjúkat, tudósításokat is közölve. A lap tartalmának fontos részét képezik a könyvújdonságokról, könyves eseményekről tájékoztató hirdetések, a hirdetési feltételekről a Médiaajánlat menüpontban lehet részleteket megtudni. A lap története a honlapon – a Könyvhét húszéves menüpontra kattintva – ismerhető meg részletesebben. Az Archívum menüpontban a Könyvhét minden eddig megjelent nyomtatott lapszáma pdf formátumban letölthető, AZ ARCHÍVUM KINCSEIBŐL sorozatunk Facebook oldalunkon – https://www.facebook.com/konyv7/ – követhető nyomon.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés