Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

Könyvhét – a könyves újság az interneten

2023.05.25.

Kérdezték a Könyvhét tavalyi előfizetői közül néhányan, hogy miért nem kapták meg az idei évre az előfizetői felhívást, mi van a lappal. A Könyvhét nyomtatott formában 2023 januárja óta nem jelenik meg, és ez nekünk is fáj. De a jó hír, mint azt honlapunk olvasói tapasztalhatták, hogy az újság az interneten folytatja a megjelenést. A nyomtatotthoz képest persze kicsit más, de hisszük: ugyanolyan jó. Eltökélten továbbra is a könyvekről beszélünk, műfaji és minden másféle előítéletektől mentesen, mert a könyvek állnak érdeklődésünk középpontjában, a magyar könyvkultúra hagyományainak megőrzésére törekszünk – már 1997 óta. Akkor indult a Könyvhét, és 2008-tól vele párhuzamosan a Könyvhét honlapja. A nyomtatott verzióról most már kimondhatjuk: élt egy negyedszázadot (1997-2022). Az összes megjelent számunk pdf változatban megtalálható az Archívum menüpontban, a Könyvhét megjelenésének huszadik évfordulójára összeállított laptörténet is elolvasható honlapunkon – most hogy ezt írom, villant belém, hogy bizony időszerű lenne egy utolsó bekezdést fűzni ahhoz a történethez is – no, majd megírjuk. A honlap is úgy működik, mint az újság, a hirdetésekből tartja fenn magát, a hirdetési lehetőségekről médiaajánlatunk tudósít. A történet tehát folytatódik, csak jelmondatunk módosult kicsit.

EZ ITT A KÖNYVHÉT – A KÖNYVES ÚJSÁG AZ INTERNETEN.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés