Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Kiemelt

Művészi állítás a világról – Heti KÖNYVHÉT

2020.01.23.

KÖNYVHÉT – könyves újság neten és papíron

A rendszerek változnak, a hatalom- és szabadságvágy örök – beszélgetés Dragomán Györggyel
Az interjú címében emlegetett két jellemvonás legkülönfélébb megvalósulásait ábrázolja Dragomán György Rendszerújra című novelláskötetében, melynek szövegei az utópia negatív változatai, a jelenleginél rosszabb világ vagy társadalom vízióját vázolják fel. Dragomán Györggyel beszélgetett Szénási Zsófia. Fotó: Szabó J. Judit. Könyvhét, 2018/3. szám

Erdélyért életműdíjat kapott Szilágyi István
Erdélyért életműdíjat adott át Kolozsváron a magyar kultúra napján Szilágyi István írónak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Communitas Alapítvány és a Kós Károly Akadémia Alapítvány.

Január 22. – a magyar kultúra napja
Színházi előadásokkal, díjátadókkal, koncertekkel, kiállításokkal, könyvbemutatókkal, irodalmi és zenei estekkel is ünneplik ma országszerte a magyar kultúra napját.

Bartis Attila lesz a 45. Térey-ösztöndíjas
Bartis Attila író lesz a 45. Térey-ösztöndíjas, miután Bartók Imre író nem kívánt élni az ösztöndíj kínálta lehetőséggel - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán az MTI-vel.

Magyarországi oktatási intézményeknek ajándékoz könyveket a Móra Kiadó
Idén minden hónapban egy magyarországi oktatási intézményt ajándékoz meg könyvcsomaggal az idén 70 éves Móra Kiadó, amely a magyar kultúra napján indította el a kezdeményezést.

Aegon Irodalmi Díj - Új név, átalakult a jelöltkiválasztás
Aegon Irodalmi Díj néven működik tovább 2020-tól az Aegon Művészeti Díj. A független hazai irodalmi elismerés immár tizenöt éves, idénre átalakult a jelölési és kiválasztási menet is. Nyilvános a 2020. évi Aegon Irodalmi Díj húszas jelölt listája is.

Szögi Csaba győzött a vajdasági magyar drámaíróversenyen
Szögi Csaba író-újságíró színdarabja nyerte meg a vajdasági magyar drámaíróversenyt kedd este Újvidéken. A díjnyertes darabot Puskás Zoltán állította színpadra.

Ínyenc program képregényrajongóknak – Dunaparti Angoulême
A képregény világszerte újra fénykorát éli, ami a magyar képregényrajongóknak is tartogat remek híreket. Amellett, hogy egyre több ikonikus külföldi sorozat válik elérhetővé már az egészen fiatal képregényolvasóknak is, a hazai képregényes élet is felpezsdülni látszik.

Negyvenöt alkotó kapja meg két évre a Térey-ösztöndíjat
Negyvenöt alkotó kapja meg két évre a középgenerációs (35-65 év közti) írókat megcélzó Térey-ösztöndíjat - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kedden az MTI-vel.

Lázár Balázs költő, színművész kapta a Bella István-díjat
Lázár Balázs költő, színművész érdemelte ki a Magyar Írószövetség és Érd Bella Istvánról elnevezett díját.

Bereményi Géza kapta a Kölcsey-emlékplakettet
Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas írónak, Balázs Béla-díjas filmrendezőnek ítélte oda idén a Kölcsey-emlékplakettet a Kölcsey Társaság kuratóriuma, az irodalmi elismerést a magyar kultúra napja alkalmából tartott vasárnapi szatmárcsekei ünnepségen vette át a díjazott.

Elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő
Életének 85. évében szombaton elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta a család az MTI-vel.

Csabai László kapta az idei Mészöly Miklós-díjat
Csabai László író kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet pénteken adtak át a névadó szülővárosában, Szekszárdon.

Elhunyt Christopher Tolkien, J.R.R. Tolkien fia
Elhunyt Christopher Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének, J.R.R. Tolkiennek a fia, aki apja halála után rendezte sajtó alá addig kiadatlan műveit.

Új könyvsorozatot mutatnak be Budapesten
Egy új sorozat, a Rádiusz Könyvek első hat kötetének bemutatóját tartják a magyar kultúra napján, január 22-én Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Halász László: Csodagyerektől csodafelnőttig – Az Élet és Irodalom 2020/04. számából
Halász László írt esszét Csodagyerektől csodafelnőttig címmel. – Csehy Zoltán Vaktérképek Firenzéje című recenziója Gergely Ágnes Még egyszer Firenzébe című kötetéről szól. – Károlyi Csaba Az 1441-es kisbolygó címmel Láng Zsolt Bolyai című regényéről írt. – A versrovatban Élő Csenge Enikő versei és Szilágyi Ákos Szelfikék című ciklusa olvasható. – A héten Balázs Attila, Kovács Bálint és Márton-Ady Edina prózája olvasható. Tárcatár: Szív Ernő. – Báron György  a Nino bárkája című magyar filmről írt kritikát. – Molnár Zsófia Térey János Lót – Szodomában kövérebb a fű című darabjáról írt – Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az archívum kincseiből:
Nárcisztikus kaland – Beszélgetés Marno Jánossal
Művészi állítás a világról – Beszélgetés Háy Jánossal
Őszinte, tiszta kép – Beszélgetés Pálfi Györggyel
Paradicsomleves betűtésztával – Beszélgetés Enner Patríciával
A bíróból lett író, költő, újságíró – Beszélgetés Turbuly Lillával

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés