Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék
Kiemelt

“Nem tudok mást írni, mint ami érdekel”- Háy János – Az Élet és Irodalom 2019/19. számából

2019.05.09.

Az Élet és Irodalom 19. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

“Nem tudok mást írni, mint ami érdekel”
Háy Jánossal beszélget Pál Sándor Attila
Háy János új könyve a kötelezőkről szól, persze nem úgy, mint egy tanulmánygyűjtemény vagy egy tankönyv. Az író azt csinálja, amihez a legjobban ért: történeteket mesél, olyan emberekről, akik történetesen mind írók, költők, alkotók, minden létező emberi vonással, tragédiákkal, nyomorúsággal, kicsinyességgel és nagysággal együtt, s ezenközben írják halhatatlan vagy tetszhalott műveiket. Beszélgettünk kánonról, régi-új felfedezésekről, az irodalmi mű geneziséről és alkotáslélektanról is. Meg arról, hogy kik ők, kik vagyunk mi, és Kik vagytok ti?        

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csuhai István
Igazad van, de nagyon is tévedsz című recenziója Roberto Bolaño Szülőföld című kötetéről:

„A magyar Bolaño utolsó négy tétele, tehát A Harmadik Birodalom, a 2666, A science fiction szelleme és a mostani könyv, a Szülőföld is, ellentétben az első hárommal, posztumusz kötet, spanyolul mindegyik az író halála után jelent meg. Az ilyesmi gyakran előfordul, ha egy író fiatalon, alkotóerejének valóban a teljében távozik, ráadásul úgy, hogy angol nyelvű megjelenései révén éppen eléri a nemzetközi hírnév. A 2666 története közismert: Bolaño ezt a regényét utolsó öt évében, halálos májbetegsége szorításában, minden mást félretéve írta. Az eredeti spanyol kiadás azon az egyetlen kéziratváltozaton alapult, amelyet az író kiadói szerkesztőjének utolsó heteiben elküldött, revideálásra vagy szerzői szerkesztésre, átigazításra a körülmények miatt nem kerülhetett sor. A Harmadik Birodalom és A science fiction szelleme esete más, ezek a szerző hagyatékában fellelt, befejezett, „kész” kéziratok voltak – elkerülhetetlen volt, hogy a Bolaño-láznak azon a pontján, amikor napvilágra kerültek, ne jelenjenek meg. És megint csak más eset a jelen könyvé, a Szülőföldé, túl már e bizonyos láz tetőpontján – ez első látásra végképp olyasmi, ami felveti a mosócédulák az írói hagyatékok kapcsán gyakran emlegetett problémáját.

FEUILLETON
Térey János A mi dűlőnk című esszéje:

„Kismacs volt nagyapámék boldogságos birodalma, ezt kívánta vissza apám. Évtizedek múlva gyermekkora legendás földjét pótolta a vámospércsi kerttel, hogy az meg az én ifjúságom földje legyen.
Az emlékezet miatt.
Ez az erdős-rétes táj kétségkívül szép a maga módján, Kismacs laposságánál jóval izgalmasabb, de azért mégsem rendelkezik az Őrség vagy a Káli-medence dús tenyészetével, lombos gazdagságával és finom erezetével. Aki érezte már a bőrén a hajdúsági hőséget, a puszta szelét, a nagyalföldi fagyot, és szenvedett is mindezektől, aki látott már tégláig mart és kifosztott kúriákat, beomlott tanyákat, dőlt kútágasokat Látóképen, a Bellegelőn vagy Kondoroson, aki látta a földműves nyomorúságnak ezt a kitörölhetetlen képét, az minden bizonnyal elgondolkozik egy pillanatra, és nehezen érti meg, vajon mi hiányzott apámnak. Én tudom. Apámnak a virágzás hiányzott. A virágzás, amelyet látott valaha. A saját kézzel betakarított termény. És az idill, a napos vasárnap délutánok idillje, amikor áll a levegő, de nemsokára enyhe szellő borzolja meg az akácok lombját. „

KÖSZÖNTŐ

Weiss János köszönti a 90 éves Heller Ágnest:

„Az iskola – ahogy Heller Ágnes értelmezi – tulajdonképpen az élet és a művek egysége. És biztosan igaza van abban, hogy ez lenne egy igazi filozófiai kultúra kerete. De ha ez szigorú formában már nem is lehetséges, valamilyen legyengített formában mégis tovább él: vannak műhelyek, szellemi közösségek, vannak azonos premisszák alapján gondolkodó filozófusok. E nélkül a filozófiának nem lenne intézményrendszere sem; és akkor nem lennének konferenciáink, nem lenne szakmai közélet. A „szakma” (szegény) minden vonzerejét elvesztené; és a gólyák sem jönnének többé az előadásokra.”

Láng Zsolt köszönti a 70 éves Kornis Mihályt:

„Van a kertünkben egy almafa, április elejétől június elejéig virágzik, és nyár elejétől ősz végéig terem. Hatféle almát oltottak bele, kész almáskert egymaga. Az őszi almák tavasz végéig elállnak a pincében. Kornis is ilyen teljesévű. Egyszer megkérdezte tőlem, melyik volna az a könyv, amit el kellene olvasnia, hogy megismerjen egy épp felkapott erdélyi írót. Később elgondolkoztam, hogy ha Kornisról kérdezne valaki, melyik könyvét választanám. Napkönyv? A félelem dicsérete? Egy csecsemő emlékiratai? Körmagyar? Lehet, hogy száz év múlva kiemelkedik majd egy felmutatható könyv, amit csak ő tudott megírni, de most az összest választanám. A kicsi dolgokat is, meg a nagyokat, északot is, nemcsak délt, korai vajalmát, meg batult is.”

VERS

A szám versrovatában Keresztesi József és Kormányos Ákos versei olvashatók. Kedvcsinálóul az ÉS hasábjain most először jelentkező Kormányos Ákos négy verse közül mutatjuk meg az egyiket:

Tehervonat
A sínek
közötti deszkák egyenletes
ütemet diktálnak. Remeg
és lüktet a hatalmas
gép. A nyállal bevont
szelepek egyre hangosabban
sípolnak. Kopnak a
fogaskerekek minden
ütközésre, és felüvöltenek a
teher alatt. A kémény
hangosan gőzt lehel.
A tehervonat csípőd
csont-sínpárján rohan a
végállomás felé.

PRÓZA

Egressy Zoltán, Kántor Zsolt és Patak Márta prózája
Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Egressy Zoltán Hőlégballon című írásából.

„Bizonyos életkor után az ember jobb, ha óvatosan vezet. Nagyon szomorú dolog ez. Lehet, hogy nekem se kéne már autóba ülnöm. Megvallom, olykor én is nekihajtok ennek-annak. Főleg parkoláskor, mikor a rendelésre jövök. Gyakorta tolatok neki lendületesen békésen álldogáló autóknak. Lopva megnézem mindig a nyomokat, de inkább csak kíváncsiságból. Azt figyelem elsősorban, látott-e valaki; nem akarok úgy viselkedni, mintha közöm lenne az ütközésekhez.
Többnyire csodálkozom, hogy történhet meg, hiszen tudtommal észnél vagyok, csak eltereli a figyelmemet valami. Mittudomén, állok be, de hopp, ott egy szép nagy Harley Davidson, amit ugye nehezen tudok kikerülni, kicsit ránézek, hú, egy Harley Davidson, és már neki is mentem valaminek. De nem kicsit, hanem kurvára.
Mostanában ez már rendszeres. Igaz, Párizsban is koccanással állnak meg az autók, és attól még nem rossz hely, Párizs mégiscsak Párizs. Én is úgy szoktam. Koccanással. Csak én Budapesten, ahol sajnálatos módon sok az idegbeteg. Nem szándékosan csinálom, úgy alakul. Ha lassan megyek, az sem segít, olyankor is sokszor jön a hang, dzs, brr, ó, kurva élet, megint legyaláztam egy autót. Kiszállok, nézem, van-e nyoma. Ha van, és komolyabb, átállok valahova. Ha nincs, akkor maradok.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia
az Örkény Színház A mélyben című előadásáról írt, amelyet Ascher Tamás rendezett.

„Úgy tűnhet, Ascher nem aktualizál, valamelyest a maga finom módján mégis megteszi, mert a darab nagyon is égető kérdéseket feszeget, nemcsak a hajléktalanságét, de pár megszólalás erejéig még a nők helyzetét is vita tárgyává teszi (»Orosz nő pimasz, mert szabad, tatár asszony tudja, mi a törvény«). Már csak az kellett volna, hogy ezt az egészet kissé kevésbé hassa át az artisztikum, mert az is idő, mire Szlávik Juli feltűnően műkoszos és nagy műgonddal koptatott jelmezei a használatban hihető mértékben lerongyolódnak.”

FILM

Báron György
Peter Jackson They Shall Not Grow Old című első világháborús dokumentumfilmjéről írt kritikát.

„Olyan, mintha ma forgott volna, a legtökéletesebb képi és hangi technikával, ám alapjául eredeti háborús dokumentumfelvételek szolgáltak, vagy 200 órányi haditudósítás, amelyből a rendező kiválogatta, kronológiai rendbe rakta és összevágta a filmjét. Az igazi újdonság nem a gondos felújítás-szerkesztés, hanem az anyag kezelése, amellyel mai filmnyelven szólaltatta meg az eseményeket, jelen idejűvé transzponálva a történéseket, kortársainkként mutatva meg a lövészárkokban készülődő, falatozó, tréfálkozó, majd harcba, halálba induló fiatalokat.”

TÁRLAT

György Péter
A  bécsi  változat  - Mark Rothko, Kunsthistorisches Museum 2019.

„A KHM teremtette kontextust lehet kritikusnak, és üdvösnek tekinteni, de az is igaz, hogy végül Rothko művei, mint az  már oly sok kiállításon megtörtént, úgymond átveszik a hatalmat: álmélkodásra, néma, rémült csendre kényszerítenek, s mindegy, hogy melyikünk milyen műveltséggel, előítélettel, tudással, vagy tudatlansággal érkezett a kiállításra. Több múzeumban  volt alkalmam  látni, amint a legkülönbözőbb embertársaink egyként sajátjukként tekintettek az abszolút absztrakció műveire, ahogyan a Beckett  színművek előadását  követően, a nézők közti kulturális különbségek is eltűnőben lehetnek.  Amikor tehát a demokratikus kultúra kérdéséről beszélünk, kérdezzük egymást, vitatjuk meg álláspontjaink, akkor érdemes felidéznünk Rothko munkásságát is.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés