Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
14. évfolyam 1-2. szám

Tartalom Pdf-letöltés

CÍMLAP
6 A berlini fal lerombolása 30 éve kezdődött
Dokumentumkötet az 1979-es lakitelki találkozóról
Beszélgetés Tóth Erzsébettel
„A pártosodás teljesen eluralta az országot, minden oldal csak a maga holdudvarára figyel és hiányzik egy csoport, aki az egész nemzetért felelősséget vállalna.”
(Szénási Zsófia)
Fiatal írók találkozója
Lakitelek, 1979-2009
Szerkesztette Tóth Erzsébet, Agócs Sándor

KÖNYV
8 Mit tudunk a világról?
Tények tárháza. Nagyító alatt az egész világ
(Sz. Zs.)

9 Puskaporos reklámhadjárat
S. Nagy Anikó, Babucsné Tóth Orsolya, Szoleczky Emese: Mindenütt hódít. Reklám a nagy háborúban (1914–1918)
(Jolsvai Júlia)

10 Mozgó múzeum
Legát Tibor: Buszos könyv. Széki Dezső fotóival
(Laik Eszter)

12 Én egy asztalnál már otthon vagyok
Darvasi László regénye lerombolja a romantikus nemzeti mítoszokat
„A házban az egyik társaság spanyolul, a másik kínaiul, a harmadik angolul beszél. És a New York-i utca is ilyen. Évek óta így írok Berlinben is. Csak asztalom legyen. Én egy asztalnál már otthon vagyok.”
(Szénási Zsófia)
Darvasi László: Virágzabálók

GYERMEK, IFJÚSÁGI
14 Karácsonyra és a téli szünidőre
(Cs. A.)
Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje
Crummenerl, Rainer: Tűzoltók
D’ Lacey, Chris: Tűzkönny
Goyer, Katell: Hercegnők a nagyvilágból
Miler, Zdeněk – Novotný, J. A. – Doskočilová, Hana: A vakond és a karácsony
Nógrádi Gábor: Az anyu én vagyok
Nagy mesekönyv
Spangenberg, Peter: Kiscsacsi útja a jászolig
Szepes Mária: Eleven képeskönyv
Szécsi Margit: Eszem a gesztenyét – Nagy László: Csodamalac
Sztelek Csilár: Döme

16 Az egész világ egy kötetben
A világmindenség könyve. Képes gyermekenciklopédia.
(Cs. A.)

18 A figyelemzavar nem kórkép, hanem korkép
Ranschburg Jenő a serdülőkorról
Az utóbbi tizenkét esztendőben az év közbeni tanítás után minden nyarát könyvírással töltötte. Nemrég megjelent egy három részesre tervezett könyvsorozat első kötete a serdülőkor problémáiról…
(Szénási Zsófia)
Ranschburg Jenő: Nyugtalan gyerekek
(Az élet dolgai)

20 Anyakép, amerikai keretben
Beszélgetés Vajda Miklóssal
Műfordító, szerkesztő, esszéista, író. Sok fordítása jelent meg az angol, amerikai és német irodalmakból. Több mint nyolcvan színművet is fordított, nem egyet ma is játszanak országszerte…
„Most rövid bevezetővel csak a dokumentumanyag jelenik meg a könyv végén, közte Bajor Gizi fantasztikus levelei Rákosinak az édesanyám ügyében, és az apparátus, az AVH belső jelentései, Rákosi ráfirkantott utasításaival.”
(Hegedűs Eszter)
Vajda Miklós: Anyakép, amerikai keretben

22 „A nyelv és az identitás élesen elválhat egymástól”
Beszélgetés Dupcsik Csabával
„Szerintem, ha a cigányok társadalmi értelemben integrálódnak, egy jelentős részük akkor sem fog asszimilálódni, sőt az is lehet, hogy jó néhány családban akkor tör majd felszínre az addig rejtett roma öntudat.”
(Jolsvai Júlia)
Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében, 1890–2008.

24 PANORÁMA
Simándi Irén: Küzdelem a nők parlamenti választójogáért Magyarországon. 1848-1938.
Erdélyi András: Krízis és katarzis – beszélgetések
Bereczkei Tamás: Az erény természete - Önzetlenség, együttműködés, nagylelkűség
Győri Szabó Róbert: A kommunizmus és a zsidóság az 1945 utáni Magyarországon

KÖNYVBÖLCSŐ
27 Tarján Tamás: Ajándéknak is szép
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas
Kovács Erika: Pilinszky és a család
Nemes Nagy Ágnes: Elfogtam volna mást, s íme, elfogtak engem
Sport, életmód, egészség (Szerk. Szatmári Zoltán)

28 MEGJELENT KÖNYVEK
2009. november 13 – november 26.
A forgalomba került könyvek válogatott listája a Könyvtárellátó adatbázisa alapján. A teljes lista és a művek további adatai a Könyvtárellátó honlapján (www.kello.hu) tekinthetők meg.

LAPMARGÓ
32 Murányi Gábor
Lelki bugyrok krónikája
Valachi Anna: Csigavonalban a Parnasszusra. Rákos Sándor földi poklai és táguló költői világa

33 Egy parasztíró radikalizmusa
Csonka Mihály élete és világképe. (Szerk. Romsics Ignác)
1875-önben Kiskunhalason született az a parasztember, akinek neve sok más földijéhez hasonlóan teljes ismeretlenségben merült volna el a 20. század közepén, ha ősz fejjel nem adja be a derekát múzeumigazgató unokaöccse biztatására, és tollat nem vesz a kezébe.
(Laik Eszter)

34 KERTÉSZ ÁKOS
Ágika

34 Arab-svéd emigránsregény
Jonas Hassen Khemiri: Montecore – Egy párját ritkító tigris
Fordította Papolczy Péter
(Pompor Zoltán)

36 A nyúlon túl
Lewis Carroll: Aliz kalandjai Csodaországban és a tükör másik oldalán
Fordította Varró Zsuzsa, Varró Dániel
(Pompor Zoltán)

38 Üzenet a palackban
Beszélgetés Tornai Józseffel
A költő Tornai József újabb esszékötettel jelentkezett a Gondolat Könyvkiadónál A szabadgondolkodó címmel. Azokat a többnyire filozofikus eszmefuttatásokkal teli írásait teszi közzé, amelyek a három éve kibocsátott, Léda megerőszakolása című, inkább irodalmi témájú esszéfüzér óta születtek…
„Számomra botrányos, hogy egy ilyen magasrendű aggyal, a többi emlőshöz képest fantasztikus logikával megáldott, sok ezer éves kultúrával rendelkező lény, mint az ember, nem tud megszabadulni az agresszivitástól. Amíg az egyik ember megöli a másikat, nem fogadom el, hogy civilizált világ van.”
(Mátraházi Zsuzsa)
Tornai József: A szabadgondolkodó

41 Nemzeti Könyvtárunk rejtett kincsei
Gyűjtők és gyűjtemények. A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük
(Jolsvai Júlia)

42 Az Írástudó Háziember
Beszélgetés Cserna-Szabó Andrással
Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk

44 SIKERLISTA

46 Lágy erő és kemény rock
Interjú Simonyi Andrással
Amerikában úgy tartják, hogy ami nem látható a tévében, az nincs is. Szenzációs sztori, hogy éppen a mi nemrégiben hazatért washingtoni nagykövetünket, Simonyi Andrást ismerhették meg amerikaiak milliói egy showműsorból.
(Szepesi Dóra)
Simonyi András: Csúcsrajáratva

EMBERBEN KÖNYV
49 Goethe a szekrényen
Beszélgetés a Fischer-testvérekkel

(Mátraházi Zsuzsa)

KÖNYVIPAR
50 Húspogácsa a hamburgerben
Beszélgetés Kocsis András Sándorral
(K. J.)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés