Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
15. évfolyam 3-4. szám

Tartalom Pdf-letöltés

54 Címlap
Márai-díjas az elsô magyar feminista író
Beszélgetés Pályi Andrással
(Mátraházi Zsuzsa)

57 Kilépni a falak közül
Beszélgetés Szentmártoni Jánossal
(Illényi Mária)

58 A csend hangjai
Beszélgetés Gergely Ágnes legszemélyesebb könyvéről
(Mátraházi Zsuzsa)

60 Gyermek, ifjúsági
Tesz-Vesz várostól a világűrig
(Cs. A.)

62 Hiányoznak a vasárnapi asztal körüli beszélgetések
Vig Balázs mesekönyve a három bajuszról
Nem esik meg gyakran, hogy valaki teljesen ismeretlenül beküld egy kiadóba egy kéziratot és azt rögtön kiadják. Vig Balázzsal ez történt.
(Szénási Zsófia)

65 Szubjektív
Tandori Dezső
Egy istencsudája regényről
„A Kalligram végre összefoglaló méltósággal „hozza” William Faulkner kb. „összesét”, és a Kiadót méltó, ihletett szakember találta meg, Géher István professzor, költő, műfordító, az angol nyelvű irodalomnak lassan fél évszázada egyik leginkább elhivatott képviselője.”

66 Panoráma
Kalmár Tibor: A nagy nevettetők
Can Özoğuz: A Hattyús parkban, estefelé
Katona Júlia- György Judit: Díszítmények és ideák vonzásában
Hárs Ernő: Életed nélkül
Torey Hayden: Egy gyerek
A nyelvrokonságról (Főszerk. Honti László)

69 Könyvbölcső
Tarján Tamás
Könyv, kő, köd, kör

70 A forgalomba hozott könyvek listája
2010. december 3-2011. január 20.
A forgalomba hozott könyvek válogatott listája a Könyvtárellátó adatbázisa alapján. A teljes lista és a művek további adatai a Könyvtárellátó honlapján (www.kello.hu) tekinthetők meg.

75 Lapmargó
Murányi Gábor
Palackposta
„Legfőbb műve: az élete. Író, tudós ember esetében ez kíméletlen s legfőképp keserű következtetés. Gránitkeménység és önmarcangolás, állhatatos büszkeség és végletes bizonytalankodás – folytathatnánk Lőcsei Pál új könyve olvastán az ellentétpár-jelzőket…”

77 Ottlik kadét és mesterművei
Horkay Hörcher Ferenc: Ottlik kadét történetei
(Laik Eszter)

78 Gazdaság
A könyv átalakuló gazdasági jellemzői. I. rész
A könyvek családja
(Dr. Bódis Béla)

80 Kertész Ákos
Kihez jut el a művész szava?

80 Könyvbe zárt múlt
Szilágyi Júlia: Jegyzetek az akváriumból
(Hományi Péter)

Sikeres könyvek, könyvsikerek
82 Egymás kenyerét sütögetik az írók
Beszélgetés Vámos Miklóssal
(Mátraházi Zsuzsa)

83 „Minden nő megér egy regényt”
Beszélgetés Vass Virággal
(Laik Eszter)

84 Könyvről, tehetségről, sikerről
Réz András esztétával
(KO)

85 Könyvsikerek, és ami mögötte van
Beszélgetés Walitschek Csillával

86 Kínához kíváncsiság és türelem kell
Interjú Holch Gáborral
(Jolsvai Júlia)

89 Képek előtt állni
Beszélgetés Földényi F. Lászlóval
(Szepesi Dóra)

90 Sikerlista

92 Az egzotikus észak
Új skandináv krimik
(Budai Katalin)

93 Zsidók a magyar progresszióban
Beszélgetés Hernádi Miklóssal
(Jolsvai Júlia)

94 Segélykiáltás az agrárkönyvkiadásért
Beszélgetés Lelkes Lajossal
A mezőgazdasági könyvhónapot valamikor az ötvenes években az idén 100 éve született Erdei Ferenc indította el abból a meggondolásból, hogy a szakképzetlen mezőgazdasági dolgozók kiműveléséhez legyen tankönyv és mezőgazdasági irodalom. Ilyentájt tartották az arany- és ezüstkalászos mezőgazdasági tanfolyamokat. Ma ugyanúgy szükség van a mezőgazdaságban dolgozók szakképzésére mint annak idején. Vagy még jobban.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés