Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Én ezt megölöm!

Én ezt megölöm!


Vagy bemosok neki egy olyan, hogy lenyeli a fogait! Vagy eltöröm kezét-lábát! Az isten óvja tőle, hogy a kezem közé kapjam!
Elkötötte a Boriskát!
Boriska a kutyám. Puli. Öt éves. (Ez nem tegnap történt, éppen harminc éve… jobb erőben voltam, mint most.)
Szóval bementem a közértbe a Nagymező utca és az Andrássy út sarkán. Szájkosarat is tettem rá, mert Boriska, mint mondtam már, puli volt, igazi munkakutya, ha nem kapott föladatot, talált magának. Ha közért vagy kocsma elé kikötöttem, ő úgy gondolta, ez nem lehet véletlen, neki itt föladata van. Az a dolga, hogy védje azt a helyet, amit a gazda kijelölt. Így hát megközelíthetetlen volt, és vad ugatással hajtott el mindenkit aki odamerészkedett. Nem volt ám olyan, hogy „jaj, de aranyos kiskutya, hát kikötött az a csúnya gazdi?” Ilyenkor Boriska hörögve, vicsorítva, ínyét fölhúzva támadt a szemtelenre, aki el akarta foglalni (szerinte) a mi területünket. Nem tudom, meghara-pott volna-e bárkit is; soha senki nem merte harapás-távolra megközelíteni. Balhék és utcai szóváltások elkerülése végett adtam rá szájkosarat.
Kijöttem, a kutyának hűlt helye volt. Se póráz, se szájkosár… nyom nélkül eltűnt. Kerestük össze-vissza Melindával, akkori partneremmel, sehol… Lilát láttam a dühtől. Bementünk az Operett presszóba, ahol ismertek, nem láttak-e valamit… de nem. Kérdezgettem az utcán is az embereket, nem volt szemtanú.
Nagyon nem távolodtunk el a környékről, mert nem volt ötletünk: merre? Ott tébláboltunk, és kérdezősködtünk. Egyszerre csak látom ám, hogy egy fekete szőrcsomó vágódik át, akár az ágyúgolyó, az Andrássy úton ferdén a négysávos autóforgalmon keresztül. Fékezés, dudálás… szerencsére mindenki megússza, az autók is, a kutya is, rémülten és boldogan ordítok neki, hogy Borcsa, Boriska, ide! drága kiskutyám, ide! – ez süket… nem hallja. Majdnem mellettem rohan el eszeveszetten a Paulay Ede utca felé. Ott laktam, a 67-ben, már majdnem a Liszt Ferenc térnél.
Na, loholunk utána mi is, mint a bolondok, megint eltűnik, de most már sejtjük azért, hol kell keresni. Ott volt. A harmadik emeleten a lakás ajtaja előtt ült a lábtörlőn, szájkosara sehol, a nyakörve rajta, a póráz elszakítva, pedig elég jó bőrszíj volt. Fekete orra fénylett, piros nyelve kilógott a fekete pofájából, és a szeme büszkén csillogott az orrára lógó szőrfüggöny alatt.
– Ide hozzám, te átok!
Fölugrott, egészen a karomba, boldogan öleltem magamhoz… Büszke voltam rá, de érezhetően ő is meg volt magával elégedve. Rövid ünneplés után bezártuk, mert nekünk is meg kellett ünnepelni, hogy megkerült, lementünk az Operett presszóba egy italra, és nagylelkesen vitattuk az eseményeket. Na, ott mondtam, hogy én megölöm… megnyúzom elevenen… hogy olyat bepancsolok neki, hogy eltörik a lába…
És akkor benyitott egy vérző kezű, kicsi, kopott, nálam valamivel idősebb emberke, bokáig érő pecsétes sötétkék télikabátban, és azt kérdezte, nem láttunk-e mostanában itt egy kis pulikutyát, mert megszökött tőle. Összefont karral, fenyegetően álltam elé. Hogy megszökött?! Magától?! Az én kutyám?!
Jaj, de jó, örvendezik a kis pasi (láthatóan őszintén), akkor mégis csak megvan gazdája. Mert ő azt hitte elhagyták…
Azt hitte egy szájkosárral szabályosan a közért elé kikötött kutyáról, hogy elhagyták? Hülye maga?
Ő nem, de mégis azt hitte. És hazavitte, az Ó utca 5-be, mert ott lakik. És akkor, gondolta, meg kellene itatni, vizet adott neki, és levette szájkosarat, erre a kutya váratlanul, mint egy ördögfióka, nekiment, összevissza marta a kezét, és usgyi!… ki az ajtón, körbe a gangon, mire ő leért a kapuhoz, már nem volt sehol… Hát azért jött utána, ide a közérthez, mert itt találta…
Hűha, gondoltam, ez a kutya az Ó utca elejéről majdnem a Liszt Ferenc térig az Andrássy úton keresztül, csúcsforgalomban… legalább egy kilométert, zegzugos utcákon… nem semmi!
A jólelkű presszós lányok bekötötték a kis peches kutyamentő krapek kezét, én pedig… hát mégsem öltem meg…
Sőt. Szereztem a környéken egy barátot.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés