Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Szavak a Gangesz partjáról

Szavak a Gangesz partjáról


Október elsején az MTV is sugározta Dettre Gábor Felhők a Gangesz felett című filmjét éjszakai baglyok számára, 23:15-kor. Bár a film, fontossága miatt, mehetne akár főműsoridőben is (16 éven felülieknek), kétségtelen, hogy a dialógusai kissé “szabadszájúak”. A politikai párbeszédben uralkodó eldurvult mocskolódások miatt manapság ráirányult a figyelem a bárdolatlan közbeszédre, káromkodásra, és ebbe belekeverték a művészetet is mondván, a művészet, ahelyett hogy példát mutatna, nyelvileg maga is eldurvult.
Dettre Gábor filmjében hétköznapi emberek látszólag úgy be-szélnek, mint a hétköznapi emberek. Mint például Önök is, hölgyeim és uraim. A film dialógusszerkezete (akár az egész szemlélete) “provokatívan nyílt” – ahogy a szerző fogalmaz. Így a durva beszéd ebben a filmben nem öncélú, nem polgárpukkasztás, hanem gondosan megtervezett stiláris értéke van. A szereplők a látszat ellenére nem úgy beszélnek, ahogy az emberek beszélnek, csak úgy hat. És ahhoz, hogy úgy hasson, az utcai nyelvet gondosan stilizálni kellett, csak így volt beemelhető a műalkotásba.
A valóság attól igaz, hogy van. De a művészetet el kell hitetni. Egy filmen ábrázolt történet pedig akkor igaz, ha hihető. Mindegy, fikció-e vagy dokumentum: dokumentumként, valóságosként kell hatnia. Hogy a művész ezt a hatást elérje, változtatnia kell a valóságon, a beszédet stilizálnia kell. (Erről mondja József Attila: “az igazat mondd, ne csak a valódit”.)
A művészetnek nem az a dolga, hogy példát mutasson, hanem, hogy “tükröt tartson, mintegy, a természetnek”, ahogy Hamlet oktatja a színészeit, és ezáltal a társadalom érző idegeiként funkcionáljon, megmutatassa hol fáj, mi fáj, hogy fölhívja a figyelmet belső világunk és a környezetünk változásaira, hogy alkalmazkodva hozzájuk túlélők lehessünk. Ha finomkodunk, ha az illendőség fájdalomcsillapítójával csökkentjük idegrendszerünk fájdalomérző kapacitását, ha tompítjuk a jelzéseit, nem csak ártunk önmagunknak s még az emberi társadalomnak is, de közel kerülünk akár az önpusztításhoz. Nem véletlenül mondják, hogy növeli, ki elfödi a bajt.
A művészet jelrendszere nem csak a nyelv (az irodalom vagy a filmdialógus) de maradjunk most a nyelvnél. A nyelv kommunikációs jelek rendszere. A jeltani, szemiotikai szempontból a jel jelentése nem jeltárgy, a fogalom, dolog vagy cselekvés. A jel jelentése a használati szabálya. Ha a szerelmemnek vagy a kislányomnak azt mondom, “kicsi bogaram”, eszembe sem jut a bogár. Se a svábbogár, se a poloska. Még a katicabogár sem. Egyszerűen valami kedveset, becézőt akarok mondani, itt ez a jel (a “bogár” szó) használati szabálya. Anyám azt mondta apámnak: “édes Mókuskám!”. A jel által jelzett dolog, a mókus nevű állat, eszébe sem jutott. A “Mókuskám” jel használati szabálya megint csak a kedveskedés, becézés volt.
És ugyanez vonatkozik a káromkodásra is. Nem ismerek épelméjű embert, aki így szólván: “kapd be!”, komolyan gondolna arra, hogy valaki kapja be azt. Egyszerűen: dühös. Ennek a jelcsoportnak a használati szabálya: haragszom. Ilyenkor használjuk. Ha úgy káromkodunk, hogy “dögölj meg” ritkán gondoljuk szóról szóra a fölszólítást. Ez a jelcsoport sem a gyilkos szándékra utal, ennek is az a használati szabálya, a jelentése: piszkosul dühös vagyok!
Amikor elítéljük a trágár, bárdolatlan beszédet, tudnunk kell, hogy mindig valaminek a helyettesítésére szolgál: a használati szabálya szerint a haragot, az indulatot jelzi, vagy sérteni, megalázni akar és soha nem azt konkrét valamit jelenti, ami szemantikailag a jel közvetlen tárgya. Amikor egy köztiszteletben álló magyar politikus nyüveknek és férgeknek nevezte politikai ellenfeleit, meg akarta sérteni őket, még csak arra sem gondolt, hogy nevezettek hasonlítanak holmi nyüvekhez, férgekhez. Csak azt akarta, hogy fájjon; legszívesebben korbáccsal csapott volna az arcukba, ha az ilyesmi jogállamban nem lenne kissé macerás.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Válogatás
Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés