Magyar oroszok

Karinthy Frigyes „Így írtok ti”-je, a Linolea avagy agyonütni, az is jó című paródia sokszor megjelent, a kipécézett alapmű, az 1915-ös sikerdarab,
Bródy Sándor
Lyon Lea című, „Rómeo és Júlia-alkatú”, „háborús” drámája, regényes színjátéka azonban mostanáig csak egyszer, az író Fehér Könyv című lapjában, 1916 végén. Az ismételt, újrafelfedező publikálás a Bábel Kiadó, s személy szerint a nagyívű utószót író, a kötetet más, megvilágító Bródy-írásokkal is kiegészítő Ács Gábor érdeme. Oknyomozásának tárgya: miért került az életmű részben elhallgatott, részben félreértelmezett zugába a felső-galíciai Lyon rabbi szépséges lányának és az orosz katona-dalia Konstantin hercegnek a kilátástalan, halálokat hozó kapcsolatát ábrázoló alkotás? Ács filológiailag is gazdag (bár nem mindig eléggé gondozott) kiadványa történelmi, esztétikai, színháztörténeti, vallási és egyéb válaszokat is nyújt mindvégig őrizve a lehetséges tárgyilagosságot). Érdekes, hogy az 1945 utáni vizsgálódásban nem kap hangsúlyt: a nemegyszer „a legoroszabb magyar íróként” aposztrofált Bródy e művében az orosz sereg területfoglaló, brutális és kivagyi (valamint nagyvonalú és érzelgős), ez a pozícionáltság pedig fél évszázadon át aligha kedvezhetett a Lyon Leának. A gond mégis az, hogy a darab (Bródy szintjén) legfeljebb közepesen jelentékeny. Sem Konstantin azonnali „szerelme”, sem Lea viszontérzelmei nincsenek megalapozva. Esetleg végül elhihető valós szerelmük mögött a tradíciók és díszletek érdekesebbek, a posztszecesszió és a naturalizmus stílusának keverése (ha olykor viszolyogtat is) felkavaróbb. A Karinthy-paródiát érdemes lett volna beleszerkeszteni a könyvbe: a „karinthkatúra” sokat elmond „a szájukba beletömködött erkölcsi tanulsággal” mászkáló, amúgy nagy formátumú jellemekről.)
Bródy tengő-lengő (nagy!) színészeknek, továbbá épp a harctéren szolgáló István fiának (is) szánta a drámát. A Jegyzetek a szerelemről „címzettje” az öt Bródy fiú – ha idejében (nem túl korán) kerül kezükbe az elmélkedés.
A sokarcú, hullámzó színvonalú, szkeptikus (és megint bőbeszédű) szöveget a Fekete Sas (Fekete István) ásta elő a feledésből. Sok aforizma, rengeteg lélektudományi tévtan, az öregedő, örökfiatal koravén magakelletése – és mégis sodró írói lendület!
Mai orosz drámák
gyűjteményét állította össze (még a 2004-es Csehov-évre, az író halálának 100.évfordulójára) a Zavarka Szlavista Műhely, Orosz népi posta címmel. Vári Erzsébet és társai gyűszűnyi helyen oldják meg a pontos tájékoztatást napjaink orosz dramaturgiájáról (mely, akárcsak a tőle oly távoli ír dráma, manapság Európa-szerte túlbecsülésnek örvend. Tartalmi radikalizmusa miatt, egyáltalán nem provinciális érdekességével erre azért rá is szolgál). A megszokott Szigarjev helyett itt Szigarjovnak írt titán mellett Akunyin, Szadur, Bogajev, Griskovac és Ugarov kapott helyet. Akár „egyszeres” átiratokkal (Sirály – vö: Csehov), akár többszörös parafrázisokkal (Ilja Iljics halála – vö: Goncsarov, Tolsztoj), akár kissé kimódolt struktúrájú szocio-drámákkal. Vibrál a levegő a sok Antibooker - és egyéb díjas szerző körött: a bevallottan a legsikeresebb drámákra koncentráló antológia valóban felgyújthatja a hazai színházi emberek képzeletét. Kitűnő a rejtett orosz színházi gyorsrajz, a szovjet és orosz drámaírók 1960 utáni nemzetközi rétegeire való kitérés is. (MB.: a csütörtök du., az ELTE BTK HÖK művészeti folyóirata legújabb – 2005/1-2. – számában Iszajeva-darabot tesz hozzá az iménti sorhoz. Ott Kozma Tímea a fordító, itt Vári Erzsébet társai: Bártfay Réka, Molnár Angelika, Molnár Zsófia, Teller Katalin, illetve a műhelymunkában közreműködő Gyulafi Mónika és Jorgosz Baia.) Az Európa drámasorozata értékes kötettel gyarapodott.
A Három nővér játszmája
a Lestár Kiadó újdonsága, Bognár László tollából: Kísérlet a Csehov-dráma cselekményének föltárására. Bognár (mint azt Sinkó Lászlóról szóló interjú-könyvében is elismeréssel tapasztalhattuk a remek portré olvastán) egyéni tipográfiával másként aknázza ki, másként tördeli és rendezi a szövegoldalakat, mint azt a puszta lineáris befogadásban megszokhattuk. Két értelmezést forgat le; hivatkozásai és lábjegyzetei alkalmanként ki is húzzák alóla a talajt. A Három nővér (cselekmény)elemző bemutatása: merő provokáció. Vitánk a 11.oldaltól nem lankad, s nem csak amiatt, hogy Bognár - új apákat „teremtve „ a pszichológiai apa-problematika kiélezésével – teljesen újraszervezi a darabot (kétszer is). Fogadjuk el, hogy Csebutikin, Olga és (a meg sem jelenő) Protapopov mozgatja az egymást keresztező szálakat: az eljegyzését (frina és Tuzenbach között), a költözését („Moszkva…”!) és a házasságát (Natasáét). De az Irinába szerelmes, Tuzenbachot majd agyonlövő Szoljonij miért lenne „simán” eljegyzéspárti?! Hol van itt például Kuligin tényleges helye?! Miért száll alá Versinyin saját életproblémájának fontossága?! Megannyi kérdés; némi olvasói morgás és méreg; totális színpadiasság – napjaink egyik legmozgalmasabb dramaturgiai okfejtésében.
Tarján Tamás