Törésteszt című, első novelláskötetében még a harag és az önzés foglalkoztatta, új prózakötetében a szerelem és az odaadás, de mindkét könyvben izzanak az indulatok. Ha eddig nem halt bele, most már kötelességének érzi jegyzetelni, megvizsgálni okokat és okozatokat, a test pedig ennek a gyakorlatnak a kísérleti terepe.

– A novellákat olvasva a következő hívószavak jutottak eszembe: változókor, öregség, nőiség, kiszolgáltatottság, szerelem és halál. Életkoroddal is jár, hogy éppen ez foglalkoztat?

– Az érzelmek intenzitása pedig nem függ a test életkorától. Az időnek mindannyian ki vagyunk szolgáltatva, és ugyanúgy az érzelmeinknek is – abszurd az egyik, irracionális a másik, pedig jó lenne egy kiszámítható, vagy legalábbis belakható világban élni. A bizalom belakható, nem azonos a vakhit hódító megszállottságával, mint ahogy a megismerésen alapuló szeretet sem az eszeveszett szerelemmel: az egyik ad, a másik elvesz. Mégis nehéz szétválasztanunk a kettőt, mert az embernek szüksége van a szenvedélyre ahhoz, hogy úgy érezze: érdemes élnie. Annyiban számít az életkorom, hogy most már egyszerre tudom kívülről és belülről – a vad kamasz és a higgadt szülő, az őrült művész és az objektivitásra törekvő írnok – szemével látni a jelenségeket. Ez az én szabadulógyakorlatom: a reflexió.

– 45 novella szerepel a kötetben, zömükben hasonló hosszúságúak, néhányuk egészen versszerű. Mondanál valamit a kötet felépítéséről?

– A szerkezet nagyon tudatos, a vágytól vadságon át vezeklésig, és ismét a vágyig tart – de nem geometriai kiszámítottsággal, hanem a belefeledkező zenehallgatás érzelmi hullámzását követve; nem véletlenül van benne olyan sok és sokféle zenei utalás. A költőiségnek nem az érzelmességhez, hanem a zenei formákhoz, a ritmus erejéhez van köze itt, egyfajta lekottázása azoknak az összetett lelki jelenségeknek, amelyekhez sem a szakszókincs, sem pedig a puszta leírás nem elégséges. A szöveg lélegzete, meglassuló-nekiiramodó szívverése többet elárul, mint a teste, vagyis a története. Ahogy egy operában sem a melodráma a lényeg, hanem a muzsika, még ha egymástól is függ a kettő. Egyszerre vagyok költő és író, és a leírás által nem szűnik meg az átélés képessége bennem.

– Gyerekkori emlékek, titkok, elhallgatott családi történetek kíméletlen” kiteregetése” egyaránt jellemző a kötetre. És az elszakadás vágya is, a „szabadulógyakorlat”, ami a kötet címadó novellája egyben.

– A szabadulás, a szabadság vágya a szerelem után alighanem a legerősebb emberi hajtóerő, a kamaszkor érzelmi intenzitását és ragyogását idézi, aktív lendületet ad a passzív belenyugvás helyett. A novelláim szereplői valamennyien szabadulni akarnak: van, aki önmagából szeretne kitörni, van, aki a múltjából, mások pedig egy kapcsolatból. Ám az érzelmi gubancok megkötnek – nincs szabadulás addig, amíg módszeresen ki nem bogozzuk a szálakat, a múltunkat, amibe belegabalyodtunk. Legelőször önmagunkat kell megértenünk, utána jöhetnek a többiek. Az indián nő, akit említettem, mohón belevetette magát új, izgalmas életébe – és pár hét után belebetegedett, belehalt. Én azt szeretném, hogy mindenki élje túl a szabadulását. Akár a magány újbóli vállalása árán is.

– Párkapcsolatok és szexualitás, test és lélek, racionalitás és ösztönvilág. Civilizált szenvedély és vad, életre-halálra szóló testiség és szerelem. Ezek az ellentétpárok végig vonulnak  a novellákon.

– Ahogy az elemeket, úgy az érzelmeket sem lehet végleg igába törni vagy megszelídíteni. A zene ennek a jelképe a könyvben, az eltitkolt, de annál zabolázhatatlanabb vágyaké, a határfeszegető kíváncsiságé. A látszólag fegyelmezett írások is a kitágított érzékelés és a belső élet ajtóit nyitogatják (nem véletlen tehát a The Doors megidézése) – ez akár veszélyes is lehet, mint Pandora szelencéje, de hasznos is, hiszen a lélek ereje áll itt szemben a test gyengeségével, ahogy a szerelem a halállal. A könyvön végigvonuló boszorkányszombat-motívumot a boldog szerelmi sóvárgás dallama ellenpontozza, azt pedig a vágy fájdalma követi, az elszakadást az újabb kötődési pontok megtalálása. Ellentétek nélkül a szenvedély sem lehetséges, de a szenvedély felemészti magát megnyugvás nélkül. A megnyugvás nem belenyugvás: teremtő aktus inkább. A jól – tehát nem hazugságban – végigélt élet szabadsága és a maradandó mű időtlensége rokon egymással: mindkettő megbízható példaként szolgál, mások számára is egyensúlyt teremt.

– Intenzív érzelmi élet és elcsendesedés, a természet szemlélése és önmagunk belső harmóniájának megtalálása – ezek minden ember életében jelen vannak.

– A természet egyensúlyra törekszik, ezért válhatott a felkavart lélek vigaszává. Az én könyvemben a természeti tér mindig a lélek tere is egyben. Ahogy egy önfeledt gyerek a hintán: úgy lebeghet-ringatózhat az ég alatt az elcsendesedés saját idejében az ember, biztonságban és egyensúlyban önfeladás és integritás, reflexió és belefeledkezés közt - hiszen van két biztos pont, ahonnan kilendülhet. A két kötél, amibe kapaszkodik, nem megköti, hanem megtartja. A Szabadulógyakorlat arra biztat, hogy találjuk meg ezeket a biztos pontokat, magunkban és a világban egyaránt.

Sz. Zs.

Szabó T. Anna: Szabadulógyakorlat
Magvető Kiadó,  224 oldal, 3499 Ft