Szentesi Éva író, a WMN.hu főmunkatársa, 2016-ben jelent meg a rákból való gyógyulását feldolgozó Hamvaimból című kötete. Korábban Rúzs és tükör címmel blogot írt, a most megjelenő Kardos Margit disszidál című könyve e blog záróakkordja és koronája.

– Két fő vonulat különböztethető meg könyv novelláiban: egyrészt a vidéki gyerekkor, másrészt az élet a fővárosba kerülés után, mely korántsem mentes a buktatóktól. Az írások valamelyest önéletrajzi ihletésűek?

– Például a címadó novella is. Kardos Margit a dédnagyanyám volt apai ágról. Én őt már csak úgy ismerhettem sajnos, hogy súlyos demenciája volt, nem igazán tudta, kicsoda. Ez ihletett meg, pontosabban ez az állapota, és a disszidálás itt átvitt értelmet kapott: azt írtam meg az ő bőrébe bújva, mi marad meg egy emberből, amikor kidisszidál a saját öntudatából. A gyerekkorról szóló novellák nagyrészt önéletrajzi ihletésűek. Én Tiszalökön nőttem fel, nagy boldogságban egy valóságos mesevilágban. Nagyon szerettem ott és úgy gyereknek lenni. A fiatal felnőttségről szóló történetek és a többi sztori pedig kevésbé önéletrajzi, de mondjuk úgy, hogy folyamatosan figyelek és raktározom azokat a dolgokat, amik körülöttem történnek, hátha egyszer meg tudom írni. Így születtek ezek a novellák.

– Óriási erőssége és különlegessége a kötetnek, hogy szerepel bennük jó pár „tükörnovella” – ez az én definícióm –, vagyis, olvashatunk egy történetet az egyik szereplő nézőpontjából, majd a következő ugyanazt a sztorit meséli el egy másik szereplő szemüvegén keresztül, és így egész más fénytörésbe kerül az első írás is. Hogyan talált rá erre a műfajra?

– Péterfy-Novák Éva barátnőmmel (író, az Egyasszony című könyv szerzője) kitaláltuk, hogy mennyire klassz volna, ha egy történetet nemcsak a feleség mesélné el, hanem például a szerető is. Az életben nincsenek fekete-fehér dolgok, az igazság sem csak az egyik oldalon van. Ha például azt a nagyon gyakori és örökzöld témát vesszük, hogy hogyan bomlik fel egy házasság, akkor ott fontos láttatni, hogy ez a dolog bizony nem egy emberen múlik, hanem közös meló szétvágni a két ember közötti köteléket. Ezt a tükörnovella jelzőt külön köszönöm, nagyon klasszul megfogja a lényegét. Fogom még alkalmazni.

– Minden esetben valamilyen megcsaláson, hazugságon épülő kapcsolatot dolgoznak fel ezek a tükörnovellák. Mi ennek az oka, hogy ez a téma ennyire központi helyet foglal a könyvben?

– Mert velem is történt már ilyen, velem mondjuk elég kevésszer, és válni sem váltam, mert még nem voltam házas. Viszont a barátnőim egytől egyig keresztülmentek egy vagy két baromi csúnya váláson és elhagyáson. Valakit két hetes gyerekkel hagytak ott, valakit hárommal, valakit pénz nélkül, olyan is van, aki marad, de tűri a megaláztatást. Valakit vernek. Persze nem akarom azt sejttetni, hogy a világon csak szemétláda férfiak vannak (még akkor sem, ha sok ilyennel találkoztam). A következő könyvemben azt szeretném feldolgozni, milyen az, amikor a nő csal meg, a nő hagy el, és a nő hagyja ott a férfire a gyerekeit.

– Az egyik ilyen párnovella első darabját, nem Ön írta, hanem Péterfy-Novák Éva (Csokiszív), melyre Ön megírta ugyanazt a történetet a másik fél szempontjából. Hogy született ez a két írás?

– Előbb az Éva írta meg. Aztán én. Ez a sztori fikció, leültünk és kiraktuk az asztalra a támpontokat, amik segítettek a megírásban. Például, hogy milyen színű és mintájú legyen a férfi nyakában a pulcsi, ami kulcsfontosságú darab a történetben. Az érzések, amiket megfestünk, azok viszont valósak: feküdtem már úgy az ágyban, hogy lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy kimegy az ajtón az a nős ember, akinek a szeretője voltam, és az Éva is várta már úgy haza az egyik korábbi férjét, hogy fogalma nem volt róla, egy idegen nő ágyából mászik ki éppen.

– Mind a gyerekkori történetek, mind a közelmúltban játszódóak komor képet festenek a világról, a végén szinte mindegyikbe beleborzongunk. Miközben a groteszk és a ironikus elemeket sem nélkülözik. Ennyire sötéten látja a világot?

– Szerintem a gyerekkoriak kifejezetten szép világot láttatnak. És a felnőttkoriakban is van olyan, ami nem komor, az utolsó novella pont ilyen, ami egy Kisorosziban töltött hétvégéről szól. Az egyébként szóról szóra így történt. Nem gondolom, hogy sötéten látom a világot, én csak a valóságot írom meg, olyan történeteket, amik megtörténhetnek bárkivel. Egyébként az nagyon érdekes, hogy amikor a valóságban is megtörtént eseményt dolgozom fel, akkor hiszik el a legkevésbé az olvasók, hogy az valójában megtörtént, mert annyira groteszk. A valóság és a világ nagyon sokszor arconvágóan komor és fájdalmas.

– Igen, ez alól a komorság alól az utolsó novella szerintem is kivétel: egy napot ír le, melyet Péterfy Gergelyéknél töltött Kisorosziban, melyben azért a férfiak megkapják a magukét, de olyan humor, könnyedség és felszabadultság árad az írásból, hogy azt érezzük, minden kudarc, fájdalom és nehézség ellenére jó élni. Nem véletlenül ez a novella zárja a könyvet, jól gondolom?

– Bizony nem véletlen. Fel kellett oldani a kötetet. Az életben is így csinálom: amikor tele vagyok a rengeteg súlyos üggyel (rák, közélet, politika), akkor fogom magam és teljesen kikapcsolok, átmegyek a barátnőmhöz, borozunk, berakjuk a kedvenc zenéinket, például az István, a királyt, amit kívülről fújunk, és torkunk szakadtából énekelünk. Kiüvöltjük magunkból a világot.

Jolsvai Júlia

Szentesi Éva: Kardos Margit disszidál
Athenaeum Kiadó, 220 oldal, 2999 Ft