Christopher Paolini az Eragonnal lopta be magát a fantasy kedvelők szívébe. Az Örökség ciklus utolsó kötete után kilenc évvel az író a sárkányok földjét a világűrre cseréli, hogy új regényében egy kalandos utazásra hívjon minket a Fraktálverzumon keresztül. Az Álmok a csillagok köztöt az Európa kiadó hozta el nekünk, két kötetben.

2300 körül járhatunk, az emberiség megfejtette a fénysebességnél gyorsabb utazás titkát és aktívan terjeszkedik először a naprendszerben, majd azon is túl. Bolygókat kolonizálnak, terrafomálnak, hogy aztán telepesekkel és génmódosított növényekkel (olykor génmódosított telepesekkel) népesítsék be őket. A könyv főhőse Kira Náverez, xenobiológus, aki még kolonizálatlan bolygók vizsgálatával foglalkozik, míg egy napon idegen életformába ütközik. Ez a találkozás a kalandok kiindulópontja, ami megváltoztatja nemcsak Kira, de az egész emberiség sorsát is. Kirának menekülnie kell, idegen civilizációkkal keveredik csatákaba, barátokat szerez és bejárja az űrt a Fraktálverzumon innen és túl.

A regény, vagy nevezhetjük, ahogy a kiadó is teszi, űreposznak, nem a gépzsírtól csöpögő hard-sci-fik sorát erősíti, sokkal inkább egy könnyedebb, izgalmas kalandregény, amin akaratlanul is átsejlenek korábbi klasszikusok hatásai. Ne lepődjünk meg, ha néhol beugrik a Csillagok háborúja vagy az Alien. A cselekmény végig feszes és akciódús, tömött sorokban követik egymást a filmszerű jelenetek. Az űrbéli összecsapások, idegenek űrhajói és az Eltűntek hátrahagyott városa mind grandiózusan festene a mozivásznon. A pörgős cselekménnyel megegyező súlyt kapnak a karakterek is. A középpontban vitán felül Kira áll, akinek meg kell találnia a helyét és szerepét a világban, és a történelmi események alakításában. Szép rálátást kapunk a nő érzéseire, ahogy önmagával és felelősségével vívódik. A főszereplő köré Paolini egy klasszikus zsiványcsapatot épített fel, a Voluta legénységének megalkotásakor nem tért el a jól bevált mintától. Megtaláljuk az elsőre marcona, kétes ügyletekbe keveredő kapitányt, aki azonban a végsőkig kiáll a legénységégéért és mindent megtesz a szabadságukért, itt van a szótlan és különös gépész, a katonaságot megjárt, de onnan rejtélyes okból kihullott harcos, a szelíd orvos, józan elsőtiszt és a tapasztalatlan, de lelkes újonc, aki a humoros jelentek szállítója is.  Ugyan Paolini követi a tradicionális receptet, azonban az öntörvényű gárda a maga sajátos becsületkódexével, ám egymáshoz való töretlen hűségükkel, szívósságukkal, garantáltan beköltözik az olvasó szívébe. A hajó legénységének üde színfoltja Gregorovich, a hajóagy, aki nem pusztán egy gép, AI, gigantikus szuperszámítógép, hanem egy óriásra felduzzasztott és továbbfejlesztett emberi agy. Gregorovich hosszú magányra kényszerül és ebbe kicsit bele is őrül, de ez a csipetnyi téboly, ami igazán szerethetővé és szórakoztatóvá teszi a szuperagyat.

Ez az érzelmi bevonódás, a kis csapat szeretete kulcsszerepet játszik a könyvben, ahol egyik rázós helyzet követi a másikat, szereplőink csöbörből-vödörbe kerülnek, a hajszálak, amik híján megmenekülnek, egyre vékonyabbak lesznek, miközben az egész emberiség létezése is veszélybe kerül. Ez a minta szintén ismerős lehet korábbi élményekből: erőteljesen bevonni az olvasót, és mindig egy újabb és újabb darabka reményt adni neki, hogy a kilátástalanságig fokozott helyezetekből is mindig van kiút, ha elég leleményesek vagyunk és a kellő szerencse is mellénk szegődik.

És ugyan az vitathatatlan, hogy a könyv mindenekelőtt egy szórakoztató és adrenalindús akció regény, ahol utazunk, harcolunk, utazunk, harcolunk. Azonban ha a csetepaték, a csillogó vagy épp toldozott-foldozott űrhajók és a szupraluminális sebesség mögé nézünk, akkor mink marad? A megismerés és felfedezés vágya, a kíváncsiság és még valami nyugtalanító. A félelem, hogy megőrizzük testünk és fejünk integritását és a kizárólagos uralmat felettük. Kirának végig kell járnia az utat az elemi félelemtől és gyűlölettől, hogy idegen anyag veszi át a teste és talán az agya felett is az irányítást, a lassan fejlődő kooperáción át az elfogadásig, hovatovább szeretetig, hogy a végére valami még nagyobb válhasson belőle.

Az űr felfoghatatlanul nagy, és már a kezdetek kezdetétől birizgálta az emberek fantáziáját. Jósoltak a bolygókból, jelentőséget tulajdonítottak a csillagok állásának, vizsgálták és méregették őket, álmodoztak arról, hogy először talán csak a Holdig, de eljutunk. Odáig már eljutottunk, így az álmodozó célok is kitágultak, galaxisokon kelünk át gondolatban, idegen civilizációkkal találkozunk, bolygókat népesítünk be egészen valószerűtlen technikával. Egyszer talán ez is megtörténik, de addig miért is ne álmodozhatnánk a csillagok között?

Vincze Dóra

Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt I-II.
1. kötet 600 oldal, 4999 Ft
2. kötet 400 oldal, 4299 Ft
Európa Könyvkiadó