– Kedves Zsuzsa! Mikor, miért és hogyan kezdett el foglalkozni Radnótival, hogy aztán először az Indiana University Pressnél angolul, majd az Akadémiai Kiadó jóvoltából magyarul is megjelenjék Orpheus nyomában. Radnóti Miklós élete és kora c. monográfiája?

– Az előzmény fontos. Tizennégy éves voltam, amikor elolvastam a Tajtékos eget. Ez engem akkor olyan mértékben megrázott, hogy heteken keresztül olvastam magamnak, másoknak, elmondtam százszor mindenkinek, aki a közelembe került. Hozzátartozik a történethez, hogy két könyvet vittem magammal, amikor 1957-ben elmentem Magyarországról. Az egyik Thomas Mann Doktor Faustusa volt, a másik pedig a Radnóti-kötet. Ez a mai napig megvan. Először Németországban, aztán Amerikában Radnóti alapvető élményem maradt. Sok mindent jelentett, elsősorban, hogy, milyen óriási költő volt, és természetesen ezzel összefüggésben, hogy mi történt vele. Volt egy rettenetesen erős érzésem az 50-60 években, hogy mások is tudják, ki volt Radnóti.

– Az Egyesült Államokban aztán, ahol egyébként több kiadása van Radnótinak, Fred Turnerrel együtt kiadtak egy Radnóti-fordításkötetet.

– 1986-ban ismertem meg Fred Turnert az University of Texas at Dallas nevű egyetemen, ahol mindketten irodalmat tanítottunk. Ő már ismerte Radnóti költészetét. (Nem csak Turner, mások is tanítják az egyetemen. És tudom, hogy itt számos egyetemen foglalkoznak vele. Hiszen több antológiában is megjelentek a fordításaink, és másokéi is.) És én egyszer összetalálkozva vele, elkezdtem neki mesélni róla, és két órán keresztül álltunk, és Radnótiról beszélgettünk. Így kezdődött ez az egész.

– Mikor látott napvilágot ez a kötet?

– Ez a verseskötet 1992-ben jelent meg Foamy Sky (Tajtékos ég) címmel, The Major Poems of Miklós címmel a Princeton University Pressnél. Mind a ketten írtunk egy-egy bevezetőt, de az egész történet tovább zajlott, égett bennem. Igazában egy bevezetőben az ember nem írhat meg mindent. Aztán tanulmányokat írtam, mert nem volt kielégítő ez a bevezetés. Brazíliában a 20. század száz legszebb fordítása egyikének tartották a mi kötetünket. Itt Füst Milán-díjat kaptunk érte. Ami nekünk a legfontosabb volt ebben a kötetben, hogy valamilyen módon, hogy mondjam, nemcsak a gondolatokat akartuk átfordítani, hanem ennek a speciális zenéjét. De hadd mondjam el: Most készítettek róla egy dokumentumfilmet, Hugo Perez munkája: Nether Memory Nor Magic (Sem emlék, sem varázslat) a címe. Ezt a filmet már bemutatták egy rendkívül fontos filmfesztiválon a New York-i Museum of Modern Art-ban.

– Milyen koncepcióval fogott hozzá Radnóti élete és kora megírásához?

– Én először is meg akartam írni a költői nagyságát, hogy milyen óriási költő. Anélkül hogy speciálisan belemegyek a különböző műveinek a nagyon részletes analízisébe. Aminek az analízise tulajdonképpen nem is volt olyan rossz. Ha maga leül és elolvassa a Harmadik eclogát, mindegy, hogy az kinek szól, ez másodlagos kérdés. Ha az ember más irányba is néz, akkor azt nézi, hogyan élt egy zsidó entellektüel a 30-as években, teljesen függetlenül attól, hogy ő vallásos vagy nem vallásos. Hogy ő zsidónak érzi magát vagy nem érzi annak magát. A pesti zsidók nagy része asszimilált volt. És nem csak hogy asszimilált, hanem hogy úgy mondjam, erre büszke. A 20- 30 évek, amint én azt hallom és olvasom, igazából meglehetősen megalázó és kellemetlen időszakok voltak, dacára annak, hogy a kemény üldözés még meg sem kezdődött. Radnóti nagy költő akart lenni, és ehhez az tartozik Magyarországon, hogy nagy híve a magyar népnek, olyan, mint Petőfi, Arany vagy Ady. Hogy „prófétája” a hazájának. És egy ilyen atmoszférában akart természetesen nagy magyar költő lenni. Biztos vagyok benne, hogy ahogy az évek telnek, az ő irodalmi jelentősége, humanitása, az európai költők között egyedülálló, a véget előre meglátó prófétai megsejtése (ennél találóbb kifejezést nem tudok rá mondani, pillanatnyilag), és különösen kései verseinek a formai tökélye által bizonyított, szokatlan költői tehetsége egyre ismertebb, elismertebb lesz a világban.

– Folytatja-e a Radnótival való foglalkozást?

– Igen, persze. Megírtam ezt az életrajzot, és úgy érzem ebben a helyzetben, hogy „kiírtam magam” Radnótit illetően. Persze születtek azóta újabb tanulmányaim. De minden szemeszterben egy órámon belefoglalom a tantárgyamba Radnótit és a magyar költészetet. A mi egyetemünkön rengeteg emberi ismeri őt, kívülről tudják a verseit. Radnóti egy „név” ma Amerikában, az egyetemeken legalábbis. De nagy történeteim egyike Budapesthez kapcsolódik: megérkezünk Magyarországra, amikor a díjat jöttünk átvenni. Beülünk a taxiba, és a sofőr megkérdezi tőlem, honnan jöttünk. Én mondtam neki, hogy Amerikából, és Radnóti-fordítók vagyunk. Erre elkezdi szavalni a Levél a hitveshez-t. Fred is – aki persze nem ért magyarul – csak ámult-bámult...

Csokonai Attila