Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Amikor költő és illusztrátor alkotótársak – Szabó T. Anna és Maul Ági

2014.02.04.

Püspökkenyér bácsi és a cicák

Viszonylag ritka az olyan koprodukció, amikor szerző és illusztrátor egymást kiegészítve, közösen alkot meg egy könyvet, ahogy Szabó T. Anna és Maul Ági tette. Az illusztrátor általában csak a mű megszületése után látja először az anyagot és ihlete, megbízása szerint készít hozzá rajzokat. Ebben az esetben nem ez történt, a két alkotó rögtön egymásra hangolódott, és szeretnék sorozattá bővíteni a most megjelent mesét. A Tükörcicák című verses mesekönyvben két cicatestvér a főszereplő, akik születésnapi meglepetésként segítenek tortát készíteni a szintén iker ember testvérpárnak, leendő gazdáiknak.  Az ihletet Szabó T. Anna macskája adta, amint a szomszéd macskával játszott a kertben.

-  Szabó T. Annát régóta ismerjük gyerekversek és felnőtt versek népszerű költőjeként. Maul Ágiról viszont az alapján, amit az interneten olvastam róla, első pillantásra nem tudtam eldönteni, kicsoda: webdesigner, újságíró, illusztrátor? Vagy mindez együtt?

M.Á.: A főállásom mellett ezeket az ambícióimat egyre kevésbé tudtam kiélni, úgy éreztem vannak még rejtett tartalékaim.  Amikor adódott a meséhez egy próbamunka lehetőség, pont átmeneti szakaszában voltam az életemnek. Az irodai, alkalmazotti létet szabadúszásra cseréltem. Bár az elmúlt években céltudatosabban képeztem magam ezen a területen és kisebb grafikai jellegű megbízásaim már voltak korábban, csak reméltem, hogy a hobbim a munkámmá is válhat. A Tükörcicák illusztrálására is főleg a tapasztalatszerzés miatt jelentkeztem.

- Ezek szerint nem felkérésre csináltad a rajzokat?

M.Á.: Az utolsó pillanatban értesültem a kiírásról, a próbarajzokat pár nap alatt kellett elkészítenem. Az újabb fordulókra újabb figurákat kellett rajzolnom. Borzasztó izgalmas volt, az, hogy mellettem döntöttek pedig óriási meglepetés. Végig sokat jelentett nekem Anna és a kiadó biztatása és visszajelzései.

- Ki döntötte el, hogy melyik rajz nyerjen? Volt beleszólása az írónak?

Sz.T.A.: A kiadónál volt a döntés joga, de engem is megkérdeztek. Én pedig a gyerekeimet, ők voltak az első számú tesztelők. A versnek csak az eleje és a vázlata volt készen, a végleges forma kialakításában a rajzok is segítettek. Élmény volt Ágival dolgozni, szinte kitaláltuk egymás gondolatait. Amikor megmutattam neki a kezdetleges rajzos vázlataimat, kiderült, hogy ő is sok mindent ugyanúgy képzelt el. Nekem a Magvető az anyakiadóm, de gyerekkönyveken és fordításokon többekkel dolgoztam már együtt, roppant fontosnak tartom a gyerekirodalmat. Egy gyerekkönyvben rajz és szöveg természetes együtt-lélegzése a legfontosabb.

-  A cicák retro környezetben mozognak.  A rajz és a szöveg egymás mellett kunkorodik jobbra-balra, nincs egy egyenes vonal a képen, ez nekem nagyon tetszett.

Sz.T.A.: Ági érdeme. Eleinte tartottunk attól, hogy a sokféle betű megnehezíti az olvasást, de a tesztelő gyerekek jól vették az akadályokat. Egy ilyen lapozgatós könyvnél a rajznak legalább akkora szerepe van, mint a szövegnek, fontos, hogy kedves, színes, mozgalmas legyen, és mindig találjanak benne újat a gyerekek. Nemcsak a betűk sokfélék, de rengeteg apró vicces részlet van, amit nem lehet egyből észrevenni. A legjobban talán azt szeretem, hogy a könyv közepén, miután túl van egy csomó, számára még nehéz szón, a gyermek megállhat egy kicsit, ehet, ihat, szusszanhat – ezt én találtam ki, de Ági ötlete volt, hogy a rajzon még az olvasó fejének az árnyéka is látszik. Az oldalpár-koncepciónak ez az egyik legnagyobb előnye.

M.Á.: Ahogy egy-egy verssor rímpárja is egy következő oldalra vezet át, úgy folyik át a szétpancsolt olaj, vagy ugranak át innen oda a macskák.

- Melyik korosztálynak szól a könyv?

Sz.T.A.: A kiadói szándék az, hogy segítsünk az olvasás tanításában, tehát eredetileg az 5-7 éveseknek készítettük, de látom, hogy a nagyobbacskáknak is bejön.

-  Szerintem egy ovis is szívesen nézegeti az izgalmas rajzok miatt.

M.Á.: Koncepciónk is volt, hogy több szinten lehessen olvasni a könyvet, ezért például nagy nyomtatott marcipán betűkkel díszítik ki a macskák a tortát, leutánozzák a kisgyerek első szárnypróbálgatásait az írás-olvasás terén.  A nagyobbak már a rövidebb szavakat, vagy a folyóírást is elolvashatják.

Sz.T.A.: Különösen élvezetes lehet, ha a nagyobb testvér együtt olvassa a kicsivel, mert felolvasás közben a rövidebb feliratok (SÓ, VAJ) egy háromévesnek is sikerélményt adnak.

-  Maul Áginak kialakult stílusa van?

M.Á.: Nem is tudom, mástól hallottam már, hogy „ez olyan maulágis.” Rendszerint először mindig ötletrohamot kapok, majd megpróbálom a tartalomnak, célnak leginkább megfelelő stílust megtalálni. A Tükörcicákhoz rengeteg macskafotót nézegettem, hogy a „macskaságot” minél játékosabban, mozgásukat viszont lehetőleg élethűen ábrázoljam. Számítógéppel készítettem a rajzokat, de sok helyen általam készített fotókat is felhasználtam.

Sz.T.A.: Annyira étvágygerjesztőre sikerültek az ételek, a torta, a vajas kenyér, a szörp, hogy a gyerekeim rögtön süteményt követeltek, amikor meglátták. Ezért is szerepel a hátlapon a figyelmeztetés: „Vigyázz, nehogy megéhezz!”.  Bár inkább vagyok gyakorló anya, mint tehetséges szakácsnő, a gasztronómia szinte mindig jelen van a gyerekeknek szóló írásaimban.

Szabó T. Anna: Tükörcicák
Illusztrálta Maul Ági
32 oldal, 1870 Ft

Tessloff  Babilon Kiadó
1075 Budapest, Károly krt. 3/A.
Telefon: (+36-1) 3223871
E-mail: kiado@tessloff-babilon.hu
www.tessloff-babilon.hu

 

A Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesüléséről

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés