Pataki Éva hetedik regényét veheti most a kezébe az olvasó, Nagymama vesztegzár alatt címmel. A korábbi két Nagymama-kötet (Nőből is megárt a nagymama, …és megint nagymama) folytatása olvasható önmagában is, de akkor is jól szórakozunk, ha már az előző könyveket is rajongással forgattuk.

– A könyv, ahogy a címe is jelzi „karantén”-regény. Tehát a tavaszi karantén alatt született élményeit összegzi. Hogyan élte meg ezt az időszakot?

– Azzal kezdeném, hogy az új Nagymama-könyv már évek óta érlelődött bennem, egyrészt az Unoka kisfiúból nagyfiú lett, másrészt születtek új unokák, és úgy gondoltam, nem lenne igazságos velük szemben, ha említés nélkül maradnának pusztán azért, mert később születtek. De a Nagymama-könyvek nem csak az unokákról szólnak, azt is mondhatnám, ez csak fedősztori. Voltaképp két téma foglalkoztat folyamatosan: a női lét és a korosztályom, az úgynevezett Ratkó-nemzedék sorsa. De a könyvekhez mindig kerestem egy dramaturgiai kovászt, az első könyvben ez egy szerelmi történet, illetve a bonyolult anya-lánya kapcsolat volt, a másodikban egy bokatörés traumája, a mostaniban pedig adta magát a járvány, a karantén. Hogy hogyan éltem meg? Küszködve, szorongva, ugyanakkor ritka szép, napfényes volt az idei tavasz, sokat pingpongoztunk is – de hát erről szól a regény.

– Kevesekre hat ilyen elementáris erővel a nagymamaság, hogy három könyvet is szenteljenek neki.

– Azt hiszem, mindenkire elementárisan hat, aki átéli, csak talán a nők nagy része természetesebben veszi, kevesebbet agyalnak azon, mit jelent az unoka megjelenése az ő életükben, mit kezdjenek a változással. Valószínűleg ez egyfajta önzés is a részemről, sok jobb, odaadóbb nagymama van nálam, mert én sokszor inkább figyelem, elemzem az unokáimat, írok róluk, mint hogy például főznék nekik. Ugyanakkor ezek regények, nem naplók, sok minden nem a leírtak szerint történt, sok a fikció, mert a szöveg belső törvényszerűségei azt diktálták.

– Amellett, hogy végtelen humorral ábrázolja a nagyszülőséget, arra is rávilágít, hogy vannak ennek a korszaknak ugyanúgy szomorú-groteszk és felemelő pillanatai, mint a korábbiaknak. Csak máshova kerülnek a hangsúlyok.

– Ebben a műfajban, a Nagymama-könyvekben, az volt a kihívás, hogy ugyan sok komor téma is előkerül, a legújabb könyvben például a bezártság, a félelem, az öregedés, de úgy próbálok írni minderről, hogy az olvasó közben sokat nevessen. Szerencsére az olvasók visszaigazolják ezt a törekvést, veszik és szeretik a Nagymama-könyveket. Nagy öröm, hogy az első két könyvből készült egy színpadi adaptáció, amiben Tordai Teri és a lánya, Horváth Lili játszanak, és a nézők hol kuncognak vagy hangosan nevetnék, de a végén sokan elpityerednek. Hogy máshova kerülnek-e a hangsúlyok? Az egyik legérdekesebb tapasztalatom az, hogy az idő múlásával, az unokák megjelenésével sem változik az ember belső énje, van bennünk valami kortalan, szabad elem, ami állandó. Ugyanakkor minden változik körülöttünk, változik a külsőnk és az erőnlétünk is, és az egyik legnagyobb kihívás együtt élni a változásokkal, elfogadni, tanulni, nyitottnak maradni.

– Már évekkel korábban, amikor interjút készítettem Önnel, azt mondta, hogy tervez egy kutyakönyvet írni. Bizonyos értelemben ez most megszületett, hiszen a Nagymama vesztegzár alatt Maci, a kutyájuk könyve is.

– A férjem már régóta noszogat, hogy írjam meg a Nagy Macikönyvet, ő már címet is adott a műnek. A mi golden retriever kutyánk már elmúlt tizenhat éves, csodálatos lény, sok mindent átéltünk együtt, de ez még nem lenne ok arra, hogy megírjam. Ugyanakkor elképesztő méltósággal viseli azt, hogy megöregedett, egyedül már nem is tud lábra állni, süket és vak, teljesen kiszolgáltatott lett. Mivel, mint mondtam, engem a nemzedékem érdekel, és a Ratkó-korosztály előtt most az egyik legnagyobb kihívás az öregedéssel való ismerkedés, barátkozás, így Maci sorsa a kalandos ifjúságától a mostani, matuzsálemi korig voltaképp rólunk szól; amin átmentünk, ami most történik velünk, és ami még előttünk áll.

– A Nagymama vesztegzár alatt főhősének a négy unoka mellett férje is van – ahogy többször hangsúlyozza, a legnagyobb Unoka révén tett rá szert. Illetve tagja egy négy tagot számláló baráti körnek, ahol és akikkel szintén mindig történik valami. A barátságok sokat segítenek a nehéz helyzetekben?

– Nekem mindig fontosak voltak a barátok, pontosabban a barátnők. A nők elképesztő módon tudják egymást támogatni, már a kislányok is a gyerekkorban, azután jönnek a kamaszkori nagy barátságok, majd a gimnáziumi és egyetemi társak, munkahelyi kapcsolatok, később a nők, akikkel segítettük egymást, amikor kicsik voltak a gyerekeink. Vannak életre szóló barátságok, szerencsére van ilyen barátnőm is, akivel a barátság ötven éve tart, és vannak olyanok, akik egy pár évig fontosak, majd elsodródunk egymástól, de mindig számíthatok rájuk. Vannak, akikkel például a gyerekkorunkat, a szüleinket vagy az álmainkat tudjuk elemezni, másokkal jól lehet utazni, főzni, röhögni, és fontosak a szakmai barátságok is. Jó esetben a barátok igazi biztonsági hálót képeznek, bármi történik, nem tudsz lezuhanni, fölfognak, megtartanak. A könyvben szereplő barátnők kitalált karakterek, de több valós alakból lettek összegyúrva, és az összetartozás élménye is valódi. Mint ahogy – ezt a harmadik Nagymama könyvnél talán már illik elárulni – a Gyerekdoki is fiktív karakter, a férjem ugyanis hangmérnök.

Jolsvai Júlia

Pataki Éva: Nagymama vesztegzár alatt - A változás regénye
Athenaeum Kiadó, 224 oldal, 3999 Ft