Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév

K. A. - 2014.11.07.

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette 2014. harmadik negyedévének tízezernél nagyobb számban megjelent könyveinek címjegyzékét és a példányszámokat. A negyedév listája alább olvasható, az első pillantásra is látszik, hogy nem túl terjedelmes: július elejétől szeptember végéig mindössze négy magyar szerző műve haladta meg, illetve érte el a tízezres példányszámot. Két írói álnevet viselő szerző, Vavyan Fable és Syndie Maison könyvei, Lőrincz L. László műve a Haragos vizeken (írói álneve neki is van: Leslie L. Lawrence, de szóban forgó könyve címlapján a Lőrincz L. László név van feltüntetve.).  A negyedik tízezres szerző Bartos Erika a Bogyó és Babóca sorozat egyik kötetével került listára.

Röstelkedve vallom be, mindmostanáig 10000 példányos sikerszerzősége ellenére is ismeretlen volt számomra a Syndie Maison írói néven alkotó T. Szűcs Györgyi munkássága. Emiatt böngésztem kicsit az interneten, és megtaláltam a mű fülszövegét, amelyet itt most közreadok, abban a reményben, hogy segítek vele ismerethez jutni a kötetről mindazoknak, akik hozzám hasonlóan – eléggé el nem ítélhetően – még csak nem is hallottak róla soha.

Íme a könyvismertető:

A fátyol sikolya
Syndie Maison

A szép és fiatal orvosnő belehabarodik egy jóképű és tüzes temperamentumú  arab olajmérnökbe, aki rettenetesen szereti őt, de igen gazdag is. Fittyet hányva  az intő szóra, a baráti és szülői figyelmeztetésekre, a Nasvává vedlett Natasha ott  hagy Texasban csapot-papot, jó állást, a karrier lehetőségét, és elutazik egy arab  országba, ahol a megérkezése pillanatában fátyolos muzulmán feleséggé válik.
A férj szép ígéretei semmivé foszlanak, nincs már önállóság, nincs magánélet,  csak engedelmesség és állandó megaláztatások sorozata, megtetézve a váltig  lángolóan szerelmes férfi állandó hazudozásával. Natasha valóban a pokolba  került, kezdi elveszíteni az egyéniségét, feladni a szabadulás reményét, amikor  mindennek betetőzéséül még szörnyű tragédiák is érik.
Hátborzongató módon éppen a testi-lelki rettenetek - no meg egy régi jó barát -  vezérlik végül a meghasonlott személyiségű nőt arra az útra, amely sok  szenvedés után a meneküléshez, a saját és gyermeke életének megmentéséhez  vezet.

A fülszöveg elolvasása után érthetőnek tűnik fel a műnek a nagy példányszámban is megtestesülő sikere.

A külföldi szerzőknél valamivel nagyobb a lista, tizennégy mű fért fel rá. Paulo Coelho vezeti 30000 példánnyal, a rögtön utána következő Válogatás kötet kevesebb, mint a felével, 13840 példánnyal lett a második helyezett. A tizennégy mű nagyobbik fele – nyolc cím – gyerekkönyv, a Disney mesekönyv sorozat darabjai. Az élbolyba még egy Válogatás kötet, Stephen King két könyve, és egy először 2006-ban megjelent mű, a Hercegasszony voltam Teheránban újabb kiadása (minden bizonnyal nagy siker volt, emiatt az utánnyomás tízezres példányszáma) fért be.

A lista kicsinysége talán magyarázható a nyári hónapok lanyhább aktivitásával is, ám biztosan jelent valamit az is, hogy az első félév sem bővelkedett kiemelkedő példányszámokban és nagy meglepetésekben (az átlagpéldányszámok az elmúlt évek trendjét követve valószínűleg tovább csökkennek, persze, hogy valóban ez a helyzet, az csak a teljes éves statisztika ismeretében lesz megállapítható). A harmadik negyedévre is igaz: a papírforma jött be (Syndie Maison könyve e tekintetben szabályt erősítő kivétel), a sikerszerzők művei haladták meg a tízezres példányszámot, és továbbra is az olvasmányos regények és a gyermek- ifjúsági könyvek a példányszám sikerre esélyes műfajok.

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek, 2014

Július – szeptember

Magyar szerzők
Lőrincz L. László: Haragos vizeken 1-2        30 000
Fable, Vavyan (Molnár Éva): Holt volt,holt nem volt          29 000
Bartos Erika: Bogyó és Babóca évszakos könyv      10 000
Maison, Syndie (T. Szűcs Györgyi): A fátyol sikolya          10 000

Külföldi szerzők
Coelho, Paulo: Házasságtörés            30 000
Shaw, Chantelle–Green, Abby–West, Annie–Gar ,Katherine: A szenvedély dallama/Érdekházasság/Mégiscsak szép az élet/Tündérmese     13 840
King, Stephen: Álom doktor 11 270
Way, Margaret–McMahon, Barbara–Marsh, Nicola–White Feather, Sheri: Perzselő vágy/Mélységek és magasságok/Bátraké a szerencse/Szívrabló   10 950
King, Stephen: Joyland          10 000
Harris, Sara–Bell, Barbara Mosallai: Hercegasszony voltam Teheránban    10 000
101 kiskutya (Disney mesekönyv)     10 000
A dzsungel könyve (Disney mesekönyv)      10 000
A kis hableány (Disney mesekönyv) 10 000
Csipkerózsika (Disney mesekönyv)   10 000
Némó nyomában (Disney mesekönyv)          10 000
Pinokkió (Disney mesekönyv)           10 000
Verdák (Disney mesekönyv) 10 000
Verdák 2. (Disney mesekönyv)         10 000

K. A.

A 10000 feletti példányszámok alakulását egy ideje figyelemmel kísérjük, a korábbi, ezzel a témával összefüggő írások a linkekre kattintva olvashatók.

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév


Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés