Móra Kiadó
nyereményjáték
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br>nyereményjáték Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

„De most 0-168-ban telnek a hetek” – Háy János Ne haragudj, véletlen volt című kötetéről

Bráder Edina - 2020.07.21.

Kizökkent az idő, kifordult a sarkaiból a világ, és 2020-ban az emberiség eddig nem tapasztalt problémával találta szemben magát. „Megváltozott minden” – ezekkel a szavakkal kezdi Háy János is új kötetét, Ne haragudj, véletlen volt címmel, mely a karanténban eltöltött napoknak állít emléket. A lassanként átalakuló városképnek, a megváltozó napi rutinnak, a precedens nélküli, újonnan kialakult helyzeteknek, a karanténlakókra újra és újra rátelepedő aggodalomnak és szorongásnak. Mert hiszen ki tudja, mikor lesz ennek vége, ha vége lesz egyszer? És ha kimegyek vásárolni, hiszen enni mégiscsak muszáj, és nem húzok kesztyűt, az a családtagjaim egészségébe, akár életébe kerül? Vagy húzok, de figyelmetlenségből véletlenül közelebb állok valakihez, és máris megtörténik a baj? Ez a folyamatos készültség és a felelősség súlya könnyen összeroppantja az embert.

Háy kötetében nyomon követhetjük a járványhelyzet azon lelki állomásait, melyeket talán saját magunkon is tapasztaltunk. A kezdeti őrlődő bizonytalanságtól és kétségbeeséstől a középtájt kialakuló viszonylagos biztonságérzeten át a feloldásokkal kezdődő újbóli óvatos bizonytalanságig. Hiába a „szükségnapló” alcím, mégis nehezen tekinthető naplónak a szöveg, bár gondosan napokra tagolt. Sokkal inkább füveskönyv ez, egyfajta számadás az írónak önmagával eltöltött egy hónapjáról és a közben felmerülő gondolatokról. Ez a néhány hónap mindenki számára a magába fordulás időszaka volt, hogyan is lehetett volna másként. Természetszerű az is, hogy ezek a gondolatok ne csak a mindennapi életre korlátozódjanak, így jutunk el például az elkészített túróscsuszától könnyűszerrel az elmúlás gondolatáig: „Eszébe jutott a lefagyasztott tészta, hogy mennyi étel fog maradni utána, s hogy milyen furcsa, hogy már régen nem él, akár már egy év is eltelik, s mégis lehet olyan ételt enni, amit még ő főzött.”

Másról is elmélkedik Háy a kötetben: családról, gyereknevelésről, emberi kapcsolatokról, vagy éppen az írói létről. Sokszor merül fel, milyen szerepe is van egy írónak, mik a feladatai, és pontosan hogyan működik az írói folyamat. „Az író tulajdonképpen mondatkereső”, írja egy helyen, máshol pedig arról beszél, mennyit ferdíthet az író a valóságon ahhoz, hogy az még hihető legyen: „A pontosság nem erénye az írónak, hanem szükségszerű velejárója az írásnak.” Háy a saját életéből is felelevenít epizódokat, ám mivel a szöveg során többször is azt vallja, „hazudott”, az olvasó nehezen döntheti el, mennyi ebből a valóság.

A szerző más szereplőket is segítségül hív gondolatai átadásához: találkozunk egy nővel, aki elhagyja férjét és megvalósítván régi álmát, a Várba költözik; egy egyedül élő, a halálra készülő nénit; egy férfit, aki a súlyos beteg felesége mellett ül a kórházban. Bármilyen megrázóak is az utóbbi jelenetek, az idegtépő várakozás a mentőre, az őrült rohanás a kórházba, a várótermi pokol; a legmegrázóbbak talán mégis a magányos öregasszony életéből kiragadott pillanatok. Amikor a gyerekei azon gondolkodnak, vajon miért olyan rossz szagúak az öregemberek ruhái, vagy amikor a pénztáros forgatja a szemét és pöröl vele, hogy lassúnak tetszik lenni, akkor nagyon közelinek érezzük magunkhoz. Akaratlanul is eszünkbe jutnak a korlátozások elején az idősek ellen felcsapó indulatok, amikor számos platformon arról lehetett olvasni, hogy „miért nem maradnak otthon, ha az egész miattuk van”, de abba látszólag kevesen gondoltak bele, hogy sokuknak bizony az jelenti a nap fénypontját, mikor vehetnek két friss kiflit a kisboltban. Egy olyan életben, mikor az idő valahogy egyszerre van lelassulva és felgyorsulva, az embernek keresnie kell, mivel kötheti le magát: „Felteszi a kávét, ez is egy reggeli elfoglaltság. Hogy lehetne érvényesebben feltenni a kávét, mint régebben? Tegye nagyobbra a gázt, hogy gyorsan kifőjön? Milyen kávé lesz az, amin csak úgy átrohan a gőz? Milyen élet az, amit felgyorsítva él az ember, ráadásul akkor, amikor már teljesen le van lassulva.”

Különös, hogy ez a lelassult-felgyorsult idő mennyire jól jellemzi ezeket az elmúlt heteket, hónapokat, amikor, ahogy Háy fogalmaz, 0-168-ban teltek a hetek együtt a családdal, „s ráadásul nem is olyan, mint a nyaralás, hogy pontosan lehet tudni, meddig foglaltuk le a panziót.” Az egyik nap még dicsértük lelassult életvitelünket, a következőn pedig már azon keseregtünk, hogy elrohan mellettünk a tavasz anélkül, hogy bármi érdemleges is történt volna velünk, és vajon másképp lesz-e a nyárral?

Ezt a furcsa zűrzavart örökíti meg ez a könyv, még ha talán nem is teljesen tudatosan teszi - hiszen ez csak egy napló, mondhatnánk jogosan. Mégis, az olvasó lapról lapra magára ismerhet benne, és helyeselhet, hogy igen, én is pontosan ezt éreztem, lám, nem vagyok egyedül. És talán ez a legfőbb erénye ennek a könyvnek (egy világesemény dokumentálásán túl, persze): hogy a sok rossz mellett arra is emlékeztet, hogy nem voltunk egyedül. Külön, de mégis együtt, egyetlen pulzáló sebeként a világnak.

Bráder Edina

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt - Karanténnapló
Európa Könyvkiadó, 232 oldal, 3499 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: