Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Egoizmus feketén-fehéren – Sara Collins Frannie Langton vallomásai című kötetéről

Vincze Ágnes - 2020.06.23.

Frances, a „mulatt mészáros” az Old Baley börtönében veti papírra emlékeit. Azzal vádolják, hogy hidegvérrel megölte egykori munkaadóit, a Benham házaspárt. Ügyvédjének mesél, azonban nem tudja egyenesen elmondani, hogy mi is történt azon az éjszakán, mert mindaz, amit élete során elhallgatott, most kikívánkozik belőle. Úgy érzi, végre szembe kell néznie azzal, hogy ki is ő valójában.

Sara Collins első regénye az 1800-as évekbe kalauzol bennünket, abba az időszakba, amikor elméletben Angliában már mindenki szabad ember, a feketéket azonban saját tulajdonként kezelik. Izgalmas történetében fontos szerepet kap a fehér ember egoizmusa és lelkének feketesége, amellyel igyekszik maga alá rendelni mindenkit, akit csak hatalmánál fogva legyűrhet, hogy elterelje a figyelmet saját égbekiáltó bűneiről. Az idő előrehaladtával pedig a tiszta vágyakkal, „fehér” kíváncsisággal induló Frances a szemünk előtt „feketedik be” és válik mindazzá, amivé a nagyhatalmú fehérek kikiáltották a hozzá hasonlókat.

Frances Langton Jamaicában született. Hét éves koráig rabszolga volt egy cukornádültetvényen, amikor a tulajdonos úgy döntött, háziszolga lesz a kislányból. Csak évekkel később tudta meg, hogy miért pont őt választották: Langton (aki soha nem vallotta be nyíltan, hogy ő az apja) és Benham (akinek később Langton odaajándékozta Francest) úgy vélték, a feketék intelligenciája korlátozott, és csak akkor taníthatóak, ha fehér vér keveredik közéjük, másrészt pedig gépezetek, amelyeket a gazdájuk képes felhúzni és működésre bírni. A lányt elméletük bizonyítására „tartották”. Frannie pedig jól vizsgázott: falta a könyveket, és amikor Langton keze már remegett a betegsége miatt, átvette a kezéből a szikét, és gondolkodás nélkül, feltörő érzéseit elnyomva vágott bele a fekete testekbe, hogy Langton bizonyíthassa a téves fajelméletét. Benham házában hamarosan Benham feleségének, Margarethe-nek a szobalánya és a szeretője lesz. Az érzelmileg labilis Madame szoktatja rá a lányt a kor népszerű kábítószerére, a laudánumra, aminek a hatása alatt kétségbeesett lépésre szánja rá magát, és távoznia kell a házból. Ajánlólevél nélkül pedig Angliában senki sem lehet szobalány, ezért köt ki a bordélyházban. Innen hívják aztán vissza a Benham házba, ahol egy reggelen holtan találják a férfit, Frances pedig véres kézzel és laudánumtól ködös tudattal ébredezik halott asszonya mellett.

De mit gondoljon az olvasó erről a fekete-fehér lányról? Vajon csak a körülmények áldozata, vagy valóban vadember, ahogyan azt minden fehér hiszi róla? A gyermek Frances túláradó kíváncsisággal fordul a könyvek felé, ez semmiképpen nem elítélendő tulajdonság. Okosan hiszi, hogy a könyvekből megszerzett tudás az övé, amit nem vehet el tőle senki. Az sem róható fel neki, hogy szerelmes lett. Abban a korban nem meglepő, hogy egy szobalány a munkaadójának titkos ágyasa lesz, sőt, még az azonos neműek kapcsolata sem. (Nem lehet nem észrevenni, hogy ma minden „valamire való” külföldi tévésorozatban is találhatunk egy-egy „példamutató” azonos nemű szerelmi kapcsolatot, nem beszélve az egyre népszerűbb hasonló témájú írott történetekről.) A féltékenység is nagy butaságokra készteti az embert, pláne a kábítószer, aminek rabjává asszonya tette. Csekély értelmű vadembernek tartanak minden feketét ebben a korban, a tények ismeretében pedig azt gondolhatná az olvasó, hogy a „tabula rasa”-t, amellyel Frances született, a környezete feketítette be. Ezt bizonyítja az is, hogy életének sötét foltjaival nem tud szembenézni azonnal, eltolja őket magától, mintha nem is ő követte volna őket el (emiatt mindig később derülnek ki a valódi belső történések), azonban miközben szembesülünk ezekkel, a belső titkait felfedő lélek már eredendően feketének tűnik.

Mert igaz az, hogy nem tudta, hogy Langton az apja, amikor a férfi az ágyába kényszerítette, de az is igaz, hogy ő maga is túl akart lenni a dolgon, mert ez a fekete nők sorsa, és jobb a bizonyosság, mint az állandó őrlődés, hogy mikor következik már be. Megalázó az, hogy tulajdonképpen kísérleti nyúlnak használták és korlátozott értelmű „gépezetnek” tartották, de az mégiscsak rosszabb, hogy az is volt. Hiszen mindezt ő nem vette észre, csak azt tanulta meg, amit Langton akart tanítani neki, mechanikusan mártotta a szikét a holttestekbe és méregette koponyájuk űrtartalmát, és nem akarta tudomásul venni az undort és az utálatot, amit eközben érzett. Ugyanilyen megalázó az, hogy az apja, aki fölemelte maga mellé, beavatta a munkájába és elhitette vele, hogy több a földeken dolgozó rabszolgáknál, amikor szorult helyzetbe kerül, egyszerűen elajándékozta őt annak, akitől azt remélte, segíthet kiadni a könyvét. De ennél rosszabb az a tudat, hogy amikor ez világossá vált a számára, Lannie könyörgött, tehát megalázkodott, hogy ne tegye ezt. Az pedig egyenesen dühítő, hogy nem szólhat vissza a Linux-féléknek (aki egyébként házvezetőnőként a ház királynőjének hiszi magát), akik ugyanolyan korlátozott lehetőségekkel bíró cselédek, mint ő, de kegyetlen tetteikkel, szavaikkal adják tudtára, hogy ő a vadember. Ugyanakkor a bordélyházban már vadállatként jelenik meg: ében Frant keresték azok, akik maradandó sérülésekre vágytak. A történések azt mutatják, hogy Frances a körülmények áldozata, de valóban így alakultak-e volna azok a helyzetek, ha nem rendelkezne „vadember-tulajdonságokkal”? És ha nem tartjuk kétségesnek, hogy ugyanígy reagált volna a környezeti hatásokra egy fehér ember, akkor miben különbözik a fehér ember Francestől?

Anglia álszent fehér népe magasról szemléli a feketéket. „A fehér ember minden dolgok mércéje, és minden dolgok mércéje a fehér ember.” Fölényeskedve néznek le rájuk a gazdag, mindenható ültetvényes férfiak, a szabadsággal soha életükben nem rendelkező, dísztárgyként tartott, bódítószerekkel felejteni akaró gazdag feleségek, de még a hatalmi piramis legalján robotoló vagyontalan cselédek is. Frances tisztán és világosan látja a fehérek önámító egoizmusát: „Nincs férfi, aki olyan okos lenne, amilyennek a világ hiszi”, de önmagát az utolsó pillanatokig tévesen szemléli: ”Mindig is ez volt velem a baj. Hogy sosem tudtam, hogy hol a helyem, vagy nem voltam elégedett vele.”

Azonban a fehéreknek nem adatik meg a tisztánlátás bölcsessége. Langton tudományosnak hitt szándékkal veszi maga mellé mulatt gyermekét, tudományos szemmel tanítgatja, és ugyanilyen tudományos szemmel, bűntudat nélkül akar vele megöletni egy albínó kisgyermeket, hogy elméleteire választ találjon. Benham a rabszolgatartás eltörlése mellett érvel, miközben ő maga is tart egyet, sőt, a bordélyban a fekete nők a kedvencei. Linux, a sebhelyes arcú házvezetőnő erkölcsileg feddhetetlennek tartja magát, miközben leforrázza Francest azért, mert amikor kiderült a lány számára, hogy elajándékozták, számon kérte a férfin az ellene elkövetett bűnét. És még sorolhatnám a számos figyelemre méltóan megrajzolt karakter saját maga előtt be nem vallott ellentmondásait. Sara Collins (a szerzői megjegyzések tanulsága szerint) megengedett magának némi írói szabadságot, ám a kor Jamaicához való viszonyát reálisan mutatja meg: „az a két szélsőséges viselkedés jelenik meg bennük, mellyel a fehér ember Jamaicához viszonyult: a kegyetlenség és a fölényes leereszkedés.” S valóban, vagy uralkodni akarnak rajtuk, vagy pedig hallani akarják, hogy milyenekké váltak a kegyetlenkedések hatására.

Ez a világ valóban Frances életére tör. „A magamfajta nőnek nincs semmije, amivel megvásárolhatná a szabadságát, ám számtalan lehetőség mutatkozik a teljes feladás és a harc között”. Bukását pedig az okozza, hogy amíg ő azon dolgozik, hogy önazonos legyen, a fehérek éppen az ellenkezőjén: minden sötétségüket el akarják rejteni.

Sara Collins regényét nemcsak azoknak ajánlom, akik szeretik az 1800-as évek Angliáját, hanem azoknak is, akik nem félnek annak a felismerésétől, hogy az önmagát erkölcsösnek hazudó ember valójában mennyire embertelen tud lenni a társaival szemben.

Vincze Ágnes

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai
Libri Kiadó, 448 oldal, 3999 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/1 címlapÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés