Móra Kiadó
újdonságai
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Ben és Holly
apró királysága
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br> újdonságai Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Ben és Holly <br> apró királysága Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

Egy élet, semmi több – John Williams Stoner című regényéről

Bráder Edina - 2020.04.23.

Ha kezünkbe kerül John Williams regénye, a Stoner, és kizárólag a fülszövegét futjuk át, valószínűleg azon nyomban vissza is tesszük a polcra. Érdektelen egy történet, gondolhatnánk: William Stoner megszületik, fiatalkorát végigdolgozza saját tanyájukon, majd tizenkilenc évesen beiratkozik az egyetemre, és élete végéig ott is marad oktatóként. Visszafogott, csendes életét él, és nem hagy maradandó nyomot a világban maga után. Mégis hogyan lett ebből bestseller? – csóváljuk a fejünket, és más, hangzatosabb címek felé fordulunk, és ezzel bizony hatalmas hibát követünk el.

A Stoner különleges helyet foglal el az irodalomban, ahogy maga Williams is, aki összesen négy regényt írt élete során, a kritikusok között pedig hallgatólagos megegyezés van arról, hogy ugyan mindegyik más, ám szinte tökéletes a maga nemében; mégis, művei csak jóval halála után érték el mai népszerűségüket. A Stoner sikerére például ötven kerek esztendőt kellett várni, hazánkban is csak 2015-ben jelent meg először a fordítása - de megérte a várakozást.

A Stoner a végletek könyve, egyszerre végtelenül egyszerű és végtelenül összetett. Végtelenül egyszerű, hiszen cselekménye egyetlen lineáris vonallal felrajzolható, a főhős megszületik, majd meghal; és végtelenül összetett, hiszen egy teljes emberi sorsot mutat be. Pontosan olyan a regény, mint a Park Kiadó kiadásának nagyon jól eltalált külső borítója: kívülről egyszerű, unalmas fekete, belül azonban diszkréten ragyogó, tompa arany. A szöveg elegáns és letisztult, mint egy jól megválasztott vörösbor a vacsorához, vagy egy kandalló előtt elkortyolgatott pohár whisky, miközben kifejezéstelen arccal a lángokba bámulunk. Hihetetlen atmoszférateremtő ereje van, pár mondatban felsejlenek előttünk egész élettörténetek, személyiségek, például ebben a rövid kis leírásban, mely Stoner egész lényét összefoglalja:

“Nem volt szokása az önelemzés, nehezére esett, sőt kissé taszította is, hogy az indítékai között kutakodjon; nem érezte magát különösebben fontosnak, és nem hitte, hogy sok mindent találna önmagában.”

William Stoner alakja legalább annyira hozzájárul a regény nagyságához, mint a kiváló minőségű szöveg, amiben megelevenedik. Már az első lapokon közel kerülünk az esetlen, suta mozgású, hosszú végtagú fiúhoz, aki szó nélkül végzi el a rá kirótt feladatokat. Szóról szóra, mondatról mondatra kezdünk hozzá egyre inkább ragaszkodni, hol dühödt értetlenséggel, hol pedig szomorú fejcsóválással vagy egy megkönnyebbült mosollyal figyelve tetteit. Mosolyognivaló egyébként nemigen akad, William élete nem sokat változik az évek előrehaladtával:

“Így hát Stoner ott kezdte, ahol diákkorában: magas, sovány, hajlott férfiként állt ugyanabban a teremben, ahol magas, sovány, hajlott fiúként ült hajdanán, hallgatva a szavakat, amelyek most idáig vezették. Sohasem tudott úgy belépni a terembe, hogy ne pillantott volna a régi padja felé, és mindig meglepte, hogy nem ő ül ott.”

Éppen ebben rejlik azonban talán a történet ereje, hiszen William Stoner figurája nincs idealizálva. Nem visz véghez hihetetlen tetteket, nem keveredik csodálatos kalandokba, nem gazdagszik meg csodával határos módon, és hatalmas filozófiai igazságokra sem jön rá élete során. Szépen menetel előre, egyik esetlen lépéssel a másik után, néha rossz döntéseket hoz és rosszul választja meg csatáit, de csöndesen, kitartóan, lehajtott fejjel tűri a következményeket. Története nem diadalmenet, nem fejlődéstörténet és nincsen klimaktikus végkifejlete. Ahányszor felcsillan benne a szenvedély, amely kirángathatná keserű életéből, szinte azon nyomban ki is oltódik vagy más rossz véget ér.  Az agrártudomány helyett egy átütő irodalmi élmény miatt végül az irodalomtanszéket választja, így teljesen elszakad gazdálkodó szüleitől, mégis ez a szeretet az, mely végigkíséri és társa marad egész szomorkás élete során. Nagy reményekkel veti bele magát Edithtel, egy magas, csöndes, égő tekintetű lánnyal kötött házasságába a figyelmeztető jelek ellenére is, ám “Alig telt el egy hónap, William már tudta, hogy házassága tévedés volt; egy év után letett a reményről, hogy valaha is rendbe tudná hozni.” Amikor lánya születik, ismét átél egy időleges boldogságot, ám felesége – ki tudná megmondani miért, féltékenységből talán? – fokozatosan ellehetetleníti kapcsolatukat, és szépen apránként szorítja ki Williamet a családi életből. Bizonyos döntései miatt az akadémiai életben is perifériára szorul, kedvenc óráit nem taníthatja, könyvével nem halad, ám ebben a reménytelen időszakban felbukkan az életében egy nő, és végre William is megéli a szerelmet. Olvasóként a korábban tapasztaltak alapján sejthetjük, hogy ez a felhőtlen boldogság nem tarthat örökké, így keserédes érzésekkel figyeljük a kibontakozó románcot, de bőven kárpótol a tény, miszerint ilyen mondatokat olvashatunk közben: “Igen fiatalon Stoner azt hitte, a szerelem abszolút létállapot, amelyhez, ha szerencséje van, az ember hozzáférhet; érettebben úgy döntött, hamis vallás mennyországa az, amire csak derűs hitetlenkedéssel, szelíden ismerős megvetéssel és kínos nosztalgiával tekinthet. Most, középkorúan kezdett rájönni, hogy nem kegyelmi állapot, nem is önáltatás; a valamivé válás emberi folyamatának látta most, olyan helyzetnek, amelyet pillanatról pillanatra, napról napra újra feltalál és alakít az akarat, az értelem, a szív.” Stoner történetének íve tehát hol lefelé, hol felfelé ível, hogy aztán végül visszatérjen a nyugalmi állapotba, és éppen ezért érezzük magunkhoz olyan közelinek, mert saját életünk ritmusára ismerhetünk benne.

A mellékszereplők is olyan biztos kézzel megrajzoltak, olyan elevenek és emberiek, hogy például Stoner egyetemi barátja, Dave Masters alig pár oldalon keresztül szerepel a regényben, mert később elesik az első világháborúban, szavai mégis még sokáig visszacsengenek a fülünkben, és sorsa, egy csodálatos fiatal intellektus ilyen értelmetlen eltékozlása csak még inkább hozzájárul a regény fájdalmas-szép szomorúságához.

Hiszen nincs mit szépíteni ezen, ez a regény egy fájdalmas utazás, a csendes beletörődés fásult szomorúságával és az elhibázott döntések minden keserűségével. Mégis olyan utazás, melybe érdemes belevágni. Az egyszerű, díszítetlen szöveg már a maga puritánságában is gyönyörködtető, minden egyes szó tökéletesen a helyén van, és úgy illeszkedik a többi közé, ahogy egy bonyolult szövésű szőnyegben egymáshoz simulnak a szálak - ez egyébként legalább annyira dicséret a fordítónak, Gy. Horváth Lászlónak, mint az írónak. Érdemes lenne lassan olvasni, egy-egy mondat fölött megállni, ízlelgetni is elmélázni rajta, de valahogy mégis könyörtelenül olvastatja magát a szöveg, fölénk borul, mint egy nehéz dunyha, és nem ereszt, míg a végére nem érünk. A Stoner tehát egy olyan kincs, amelyet mindenkinek érdemes felfedeznie, és lassan lebontani róla a rögöket, hogy aztán a végén ott ragyogjon a lényeg a maga keresetlen tökélyében: egy emberi élet, semmi több.

Bráder Edina

John Williams: Stoner
Ford.: Gy. Horváth László
Park Kiadó, 356 oldal, 4500 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2020/1 címlapÉS Páratlan oldalKőszeghyKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés