Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Könyvhét folyóirat

Egy semmirekellő vallomásai – Beszélgetés Novics Jánossal

Jeges-Varga Ferenc - 2019.10.07.

Egy tizenhat éves gimnazista fiú iskolát, barátokat, családot hátrahagyva lelép az országból és nyugatra szökik. Utazása során nem történnek vele különösen nagy dolgok, csupán a saját történetét keresi, az úton levés szabadsága hajtja előre. És hogy miért lehet számunkra érdekes ez a szókimondó, személyes hangvételű prózai mű, arról a Hózentróger szerzőjével, Novics Jánossal beszélgettem.

– A kétezres évek elején találkoztam először a naplószerű szövegeiddel. Keresetlenül őszinte, elemző írásaid talán már akk oriban is túlmutattak a veled történt események puszta feljegyzésén. Valamikor az idő tájt olvastam először az ausztriai szökés történetét. Hogyan jutottál el odáig, hogy ebből a kamaszkori kalandból megszülessen a Hózentróger?

– Hosszú út vezetett idáig. A korai naplók után kissé lidércnyomásos, a valóságtól elemelt kisprózákat írtam, ez az álomszerű dimenzió azonban később már kevésbé volt izgalmas számomra és előtérbe került a múlt, az eltűnt idő témája. Arra lettem figyelmes, hogy a munkatársaim és az ismerőseim szórakoztatónak találják az életemből vett, élőszóban elmondott személyes történeteimet. Innen jött az ötlet, hogy talán ezekből kellene írásban is elmesélni párat. De abban biztos voltam, hogy nem akarom kézenfekvő módon elbeszélni őket. Idegenkedtem a nosztalgikus, múltidéző hangvételtől, a korfestéstől, vagy a regényesített életrajztól. Engem sokkal inkább az idő működése, a világgal és önmagával birkózó ember küzdelme, magánya és fejlődéstörténete érdekelt. Végül az ausztriai kaland szövege túlnőtt egy rövid elbeszélés keretein és ebből született meg a Hózentróger.

– A könyv bevezetőjében az elbeszélő elég határozottan állítja, hogy ”nekem könnyű a helyzetem, mert én mindenre emlékszem”. Ezzel egyben az eltűnt idő limlomjait összeguberáló írókkal szemben pozícionálja magát. Többször hangsúlyoztad, hogy nem vagy író. De valóban ennyire könnyű dolgod volt az emlékekkel?

– Hogy mindenre emlékszem, ez nyilván poén. Az elbeszélő ennek a nagyképű mondatnak az abszurditásával jelzi, hogy bárhogy is igyekszik, a szöveg óhatatlanul konfliktusba keveredik majd a valósággal. Az „elbeszélés nehézségeit” nem lehet megúszni. Ugyanakkor az emlékezetem valóban meglepően jól működik, könnyedén vissza tudok idézni helyzeteket, pillanatokat, sokszor naptári pontossággal. Évtizedekre visszamenően képes vagyok vizsgálni az engem ért tapasztalatokat, elemezni a folyamatokat, ahogy a személyiségem kialakult. Épp ezzel a határhelyzettel, valóság és fikció bizonytalan áttűnéseivel szeretek játszani írás közben. Lehet, hogy ez is egy írói program, de az eddigi megvalósítása kevés ahhoz, hogy ténylegesen írónak nevezhessem magam. Erre a kijelentésre legfeljebb hosszú évek munkájával vetemedhetek, de addig még sok-sok feladatot kellene megoldanom.

– Egy könyvbemutatón azt mondtad, teljes egészében az olvasóra szeretnéd bízni, miért Hózentróger lett a könyv címe. Engem izgat ez a kérdés, mert kifejező címválasztásnak tartom. Értelmezésem szerint itt van ez a világgal haragban álló srác, aki távol mindentől, amit eddig az otthonának kellett neveznie, egyszer csak találkozik ezzel a hózentrógert viselő titokzatos jótevővel, aki önzetlenül támogatja a csavargását és megadja neki a döntés lehetőségét. Ezt a gesztust a fiú valószínűleg még nem tapasztalta meg. Végső soron erről szól a könyved, hogyan válik láthatóvá ez a fiú saját történetében. A te verziódat a címről megismerhetjük valaha vagy megtartod magadnak?

– Éppannyira egyszerű és földhözragadt a címválasztás története, mint amennyire kissé talán enigmatikus. Olyan címet akartam adni, amelynek németes hangzása van, és érintőlegesen kapcsolódhat Ausztriához is, illetve elég jellegzetes és rövid ahhoz, hogy az olvasó könnyen megjegyezze. Feltétel volt még, hogy a cím szerepeljen valahol a szövegben és igyekeztem olyat választani, amely korábban még nem volt más megjelent könyv címe.  Abban bízom, hogy minden olvasó megtalálja majd, mit jelent a maga számára, ahogy Te is megtaláltad. Talán egy kicsit azt is szerettem volna ezzel sugallni, hogy mindenkinek szabadon kell döntenie és a saját útját kell járnia. Ami a saját verziót illeti: csak akkor kezdtem én magam is felruházni jelentéssel a címet, miután megszületett. Ebben a szóösszetételben egyszerre jelenik meg a finom német szó, a Hosen, és a „tróger” figurája. Talán leginkább azt jelenti számomra, hogy ez a ruhadarab mennyire más világból származik, mint az a durva hang, amely az elbeszélő fiatalkori énjét „semmirekellő trógernek” nevezi. Mindez pedig talán megpendít valamit azokból a határokból, amelyek a különböző világok között húzódnak az elbeszélésben.

– Bátran ajánlanám a könyvedet a mai kamaszoknak, mert jól megragadja azt az állapotot, amelyet minden tizenévesnek túl kell élnie. Ráadásul rendkívüli módon olvastatja magát a szöveg. De ma már teljesen más dolgot jelent Ausztriába átszökni, mint a rendszerváltás idején. Elgondolkoztál azon, vajon ma mit csinálna az a srác?

– Talán ma feltenné a verseit és a vívódásait valahová az internetre és találkozna olyan emberekkel, ha virtuálisan is, akik pozitívan is befolyásolhatnák a döntéseiben. És remélhetőleg egy lány is felfigyelne rá, akivel végre ténylegesen összejöhet. De nagy kérdés, hogy akkor vajon milyen történet születne meg.

– Hangsúlyozod, hogy nem regény a Hózentróger. Merthogy alkatilag sem tudnál regényt írni, ahogy prózaírónak sem tartod magad.

– Bár sokféle regény létezik, az igazi regény szerintem egy nagyon komplex világteremtés, kidolgozott figurákkal, szélesen áradó történettel, kulturális és történeti kontextussal. Az én anyagom sokkal szűkösebb, kicsit olyan, mint egy vallomásos emlékirat. Nem merek nagyobb munkára vállalkozni annál, mint hogy ezt az embert, akit magamban hordok, az eltűnt idő néhány mozzanatában minél pontosabban megrajzoljam. Ebből is születhet sok-sok munka árán hiteles próza, de az sohasem lesz regény, legfeljebb elbeszélés. Őszintén szólva, legtöbbször én magam sem tudom, hogy amit írok, az valójában micsoda. Akkor érzem jól magam, ha ismeretlen világokat fedezhetek fel a nyelvben, csak így érzem, hogy igazi tétje van az írásnak.

– Felfigyeltem arra, hogy a főszereplőt egyetlen egyszer sem nevezed a nevén.

– A névnek, pontosabban a névtelenségnek szándékom szerint hangsúlyos a szerepe. Az elbeszélő gyerekkori énje idegenkedik a saját nevétől, úgy érzi, nem tartozik hozzá igazán. Márpedig a nevünk a létezésünk fontos tanúbizonysága. Talán azért névtelen, mert egy roppant nehéz folyamat során látjuk őt: amint saját maga megteremtésén fáradozik, de még nem ért a feladat végére. De az is lehet, hogy a névtelensége mögött a kívülállása, az univerzális magánya húzódik. Talán örökre idegen marad ebben a világban és soha nem tartozhat ahhoz a közösséghez, az emberi társadalomhoz, ahol mindennek és mindenkinek neve van.

– Írásaidat mindig is erős (ön)irónia, kíméletlen őszinteség jellemezte. Hogy ez hitelesen működhessen, az is kell, hogy képes legyél kívülről szemlélni önmagadat, meglátni saját tökéletlenségedet. Egy tizenhat éves fiú talán erre még kevésbé alkalmas. Gondolom, a Hózentrógerben talán emiatt is választottad azt, hogy a fiú történetét a felnőtt énje beszélje el.

– Komoly hagyománya van annak, hogy az elbeszélő egy gyermek vagy kamasz hangján szólal meg. Ezt az utat semmiképpen nem akartam választani, mert egyrészt rettentő nehéz új, eredeti hangot találni, amely képes hitelesen működtetni egy karaktert. Nem biztos, hogy jól csináltam, de ahogy mondod, valóban az tűnt az egyetlen járható útnak, ha egy kívülálló elbeszélő reflektál gyermekkori énjére. Ugyanakkor kicsit próbáltam visszaadni a kamasz stílusát is az elbeszélő hangján átszűrve. Egyrészt azért, hogy átadhassam a fiatalkori szenvedélyét, másrészt pedig, hogy ez az elbeszélői hang is határhelyzetként jelenhessen meg a szövegben.

– Van még benned történet, amit el akarsz mesélni, ami papírra kívánkozik, vagy ez egyszeri alkalom volt?

– Van bennem még jó néhány olyan történet, amelyet szeretnék megírni. Most leginkább a Budapesten töltött éveim izgatnak: az az időszak, amikor a kilencvenes évek elején sorkatona voltam Újpesten, aztán pedig, amikor huszonöt évvel később újra a fővárosba kerültem, egy tönkrement kapcsolat után, mindenféle módon kifosztva, és amelynek gyümölcse végül a kislányom lett. Ebből a Budapest-szálból, két idősík ütköztetéséből szeretnék legközelebb írni valamit. Nem vagyok olyan naiv és önhitt, hogy azt reméljem, ez bárkit is érdekelhet, tehát elsősorban magamnak és a lányomnak írom meg. De ha valaki mégis kíváncsi lesz rá, örülök, ha majd elolvassa.

Jeges-Varga Ferenc

Novics János: Hózentróger
Napkút Kiadó, 136 oldal, 2490 Ft

Margó Fesztivál 2019. október 13. vasárnap
13:30 Kazamata színpad - Várkert Bazár
Novics János: Hózentróger, Halmai Róbert: Nagyapám
Két első kötetes szerző két személyes könyvvel.
A szerzőkkel Veiszer Alinda beszélget

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/3. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés