Ez az interjú két otthonból készült, az újságíróéból és a szerzőéből, ahonnan még egy – hallhatóan – boldog madár is bejelentkezett a közelből. Eközben kiderült, vannak mások is, akik minden jel nélkül egyszer csak bejönnek a képbe, és papírra kívánkoznak. Pontosan úgy, ahogy Mörk Leonóra A herceg és a lányka című regényének szereplői.

– A herceg és a lányka című regényed a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon debütált volna, akárcsak a Könyvhét folyóirat tavaszi lapszáma, de a járványhelyzet mindent felülírt. A regény megjelenését ez hogyan befolyásolta? Hogyan érint téged?

– A jelenlegi helyzet miatt a regény először e-könyv formában jön ki hamarosan, és amint visszatérünk a rendes kerékvágásba, előreláthatólag ősszel nyomtatott formában is megjelenik. Nyilván nem örülök, hogy felborult az ütemezés, ugyanakkor számomra rokonszenves megoldás, amit a kiadó javasolt. Hiszen gyakran kérdezik az olvasók, amikor megjelenik egy regényem, hogy mikor lesz elérhető e-könyv formában, tehát erre van igény. Azt sem tartom kizártnak, hogy megváltoznak az olvasási szokások, mivel e-könyvet lehet olvasni laptopról, tabletről, telefonról, nem kell hozzá mindenáron e-book olvasó.

– Bízom benne, hogy mindennek ellenére ugyanúgy sok emberhez eljut a mű, mert ellenkező esetben nagy kár lenne. Nagyon érdekes, hogy A herceg és a lányka egyszerre három korszakban játszódik. Hogy dolgoztad ki ezt a szerkezetet, egyszerre három fázisban írtál?

– Igen. A régi történettel kezdtem, amikor már tudtam, hogy kik a szereplőim, és mi fog velük történni. Október elején jártam legutóbb Berlinben, akkor végigjártam Louis Ferdinand herceg életének bizonyos állomásait, és mialatt ültem a berlini dómban, elképzeltem, ahogy egy lány besurran a templomba éjszaka és látja, amint kinyílik az oldalajtó, majd behozzák a herceg koporsóját és leviszik a Hohenzollern-kriptába. Teljesen magával ragadott ez a hangulat! Úgy éreztem, hogy ott állok1811-ben a dómban, és mindez velem történik meg. Mindez olyan erős hatást gyakorolt rám, hogy miután hazaértem, leültem és azonnal írni kezdtem. Ez volt az első, amit megírtam, az 1811-es, berlini fejezet.

– Tapasztaltál máskor is ilyen ihletett állapotot?

– Ennél a berlini jelenetnél éltem át a legerősebben. Nem csak, hogy láttam magam előtt az eseményeket, hanem éreztem, hogy Frieda, a hősnőm mit érez, mit gondol. A fejezet elejénél jártam, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy leírtam a következő mondatot: „Ha nincs Joachim, arról sem értesül, hogy aznap temetik a herceget.” Itt megálltam, és feltettem a kérdést: mégis ki az a Joachim? Hogy került ide? Egyszerűen csak bejelentkezett, nem tudom, honnan jött, de onnantól kezdve fontos alakjává vált a regénynek. Másrészt azokat a múltbeli jelenteket, amikor Frieda újra és újra összefut a herceggel, úgy írtam meg, hogy néhány napig Hévízen voltam egy szállodában, ahol nem kellett semmi mással törődnöm. Mondtam is az egyik kolléganőmnek, én úgy írom ezeket a fejezeteket, mintha olvasnám. Mint amikor egy érdekes könyvet olvasol, és alig várod, hogy lapozz, mert kíváncsi vagy, mi következik. Ezt az állapotot egyrészt nagyon élvezem, másrészt megkönnyíti a regény születésének folyamatát, mert akkor csak le kell írni, ami a fejemben van.

– Beethovennel is találkozunk a regényben, mind a három főhős kötődik hozzá, függetlenül attól, hogy az 1800-as évek elején élő Friedáról, a 2000-ben megismert Erikáról, vagy 2019-ben a fiatal Nóriról van szó.

– Már régóta, gyakorlatilag a Holdfény szonáta című regényem óta terveztem, hogy írok egy olyan könyvet, amelyben Beethoven zenéje fogja játszani a központi szerepet. Ehhez most jó apropónak tűnt, hogy az idén ünnepeljük a születése 250. évfordulóját. Amikor a regényben az apuka azt mondja, ha születik egy lánya, akkor Leonórának fogja hívni Beethoven operája nyomán, akkor azt valójában az én apukám mondta. Ezt a motívumot ajándékoztam tovább Nórinak, az egyik szereplőnek.

– Szintén erős szál a gyerekét egyedül nevelő nő. Miért tartottad fontosnak ebben a kontextusban hangsúlyozni ezt a - sokakat érintő - problémát?

– Gyakran kérdezik tőlem, hogy a témák, amikkel újságíróként találkozom, mennyire befolyásolnak. Az egyszülős élet nagyon megérintett, mert emlékszem, amikor a lányom kicsi volt, a férjemmel gyakran mondogattuk, hogy két ember nem elég egy gyerekhez, akkor hogyan birkózik meg ezzel a helyzettel az egyedülálló anyuka? A könyv tervezgetésekor részt vettem az Egyszülős Központ sajtótájékoztatóján, néhány ilyen témájú sajtóbeszélgetésen, és több cikket írtam erről, végül így került bele a motívum a regénybe is.

– Találtam egy jelenetet a műben, amit korábban olvastam a Nők Lapjában – igaz, más összefüggésben.

– Több író kolléga is javasolta, hogyha elkészül egy rész a regényemből, amin éppen dolgozom, akkor azt jelentessem meg valahol, ez tehát élő, bevett gyakorlat. Ebben az esetben egyébként előbb írtam meg a publicisztikát, és később jöttem rá, hogy remekül illik a könyvbe, így került bele.

– Az Instagram oldaladon láttam, hogy nyáron Afrikába utaztál. Ez a helyszín visszaköszön a műben is, ugyanoda vitted a karaktert, ahol magad is jártál?

– A helyszín, a szálloda ugyanaz, ahol én jártam, illetve belekerült mindaz, amit ott láttam a természetből, a tájból, a tengerből. Viszont az emberek a képzeletem teremtményei. Azért hoztam be az ott élő és az unokáját egyedül nevelő nagymama történetét, mert a könyvben minél több szempontból és minél több nő sorsán keresztül körbe akartam járni a jelenben is, a múltban is azt a kérdést, amelyik már régóta izgat: hová tűnnek a férfiak a családok életéből? Még a gyerekek óvodás korában csak fel-felbukkannak, de utána úgy eltűnnek, mint szürke szamár a ködben. Az a történet is valós, amikor az apukának egyik napról a másikra nyoma veszett, otthagyta a feleségét a két kislányával, azóta sem látták. Bármelyikünk körbenéz, számtalan hasonló sztorival találkozik.

– Louis Ferdinand porosz királyi herceg is eltűnt, legalább is a történelmi hősöket soroló könyvek perifériájára esett, ezzel ellentétben A herceg és a lányka most megismerteti velünk az egykori daliás férfit.

– Louis Ferdinand tavaly májusban jött szembe velem Berlinben, és én nyomban beleszerettem. Akkor már tudtam, hogy Beethoven korában fog játszódni a regényem, és azt is, hogy ennek ellenére nem akarom magát Beethovent megjeleníteni, róla már annyi mű született, hogy könyvtárakat megtöltene. Olyan valakit kerestem a hősnő, Frieda mellé, aki a zeneszerző kortársa volt, és ekkor történt, hogy a köpenicki kastély kiállításán megláttam a herceget. Előtte soha nem hallottam róla, de ha valaki vérbeli romantikus figura, akkor az ő. Rendkívül jóképű férfi, ugyanolyan tehetséges hadvezér, mint amilyen kiváló muzsikus, Beethoven azt mondja róla, úgy játszik, mint egy tisztességes zongorista, majd az élete tragikusan fiatalon véget ér. Louis herceg amilyen meghatározó alakja volt a napóleoni háborúk korszakának, annyira keveset tudunk róla, nemcsak mi, a németek sem nagyon ismerik.

– Jelenleg min dolgozol? Mire számíthatnak legközelebb az olvasóid?

– Több történet is él a fejemben, az egyikkel kapcsolatban már elkezdtem kutatni a történelmi hátteret, de írni még nem. A jelen helyzetben problémát jelenthet, hogy nem tudok elmenni a helyszínre, ami most Hollandia lenne. Ugyanakkor már itt is elkezdtek önálló életre kelni a szereplők. Elképzeltem egy 17. századi, a holland aranykorban élt lányt, akinek egészen különleges a foglalkozása, és amint megy a kastély felé, ahol dolgozni fog, hirtelen eszébe jut: „Christiaan is azt mondta, hogy…”. Ekkor megtorpantam, hogy állj, ki az a Christiaan? Hát erre is választ fogok keresni a következő regényemben.

Vermes Nikolett

Mörk Leonóra: A herceg és a lányka [eKönyv]
Jaffa Kiadó, 2490 Ft