Móra Kiadó
nyereményjáték
Mélytengeri Mentőcsapat
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Csibi
tűzoltó lesz
Móra Kiadó <br>nyereményjáték Mélytengeri Mentőcsapat Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Csibi<br>tűzoltó lesz
Könyvhét folyóirat

„Ha csak a harmadik mondatban van egy poén, akkor a közönség elalszik...” – Spiró György

Kurcz Orsi - 2020.10.13.

Spiró György legújabb kötete nem egyetlen önálló elbeszélés, hanem 31 apró történet, humoreszk, paródia, vagy, ha úgy tetszik, pillanatfotó arról a világról, amelyben éppen élünk. A frissen megjelent Egyéni javaslat apropóján beszélgettem a szerzővel.

– Bosszantja a mai magyar valóság?

– Annyira, mint bárki mást. Ami kellemetlen benne, vagyis ami a mindennapi életet teszi nehézzé és lassanként elviselhetetlenné, az nagyjából mindenkit sújt. Van persze pár ezer ember, aki mindezt nem érzékeli. A túlkomplikált ügyintézéstől kezdve az előírások képtelenségén át nagyon sok dolog bosszantó. Az ügyintézőknek, akik a hatalmi oldalon a mindenféle őrült előírásokat megpróbálják betartatni az ügyfelekkel, semmivel se jobb.

– Vajon a könyvének a szereplői, a bürokraták, vagy éppen az átlagember magára ismer a történetekben?

– Nem tudom, hogy kik látogatták az elmúlt öt-hat évben az esteket, amelyeken ezekből az írásokból felolvastam, de sokat nevettek, és nem volt különbség a budapesti és a vidéki közönség között. Egy-két évtizeddel ezelőtt, ami a fővárosban hatott, az falun vagy vidéken egyáltalán nem, csak a homlokukat ráncolták, amikor szerintem humoros dolgokat adtam elő. Valószínűleg a globalizáció következtében egységesült több magyar világ, legalábbis mindenütt hasonló módon reagálnak az emberek egy-egy poénra. Nehéz megmondani, hogy magukat mint áldozatot ismerik-e föl a vicces történetekben, vagy mint tettest, mégis arra tippelnék, hogy áldozatként reagálnak. Ahogy már jó régen leírták: a börtönőr is fogoly, ugyanoda van bezárva, ahová a rab.

– Hol bújik meg az író az Egyéni javaslat humoreszkjeiben?

– A látásmódja révén van jelen, és igyekszik, hogy minimum minden második mondatban elhelyezzen egy-egy poént. Ennek a kötetnek a darabjai fölolvasásra születtek, és a szerzőnek tudnia kell, hogy ha csak minden harmadik mondatban van egy vicc, addig a közönség elalszik. Létezik egy polgári-kispolgári XX. századi magyar humorfajta, amibe belenőttünk; Rejtő szeretett szóviccelni, a voltaképpen hagyományosan alakteremtő műveinek mesélése a mulatságos, verbális a humora; Karinthy filozofikus humoreszkjeiben a nagy egész abszurditása működik; Örkény az apróságokban mindig meglátta a visszásat és a fantasztikumot, Gádor Béla, Tabi László, Darvas Szilárd klasszikus humoreszkeket, krokikat írt; az Egyéni javaslat darabjai másfélék, magam sem tudom, hová is kéne besorolni őket. Valamennyire talán swifti jellegűnek mondanám.

– Kapott már esetleg negatív kommentet?

– Olyannal nem találkoztam, aki a szemembe mondta volna, hogy unalmas vagy érdektelen, amit mostanában írtam. De hát nyilván azok mennek el egy-egy felolvasó estre, akik sejtik, hogy mit várhatnak a szerzőtől.

– Pedig azért ezek megosztó történetek, provokatív témafelvetéssel...

– Akik nem szeretik a szemléletemet, vagy nem értik a humoromat, ami ugyanaz, nem fogják megvenni ezt a könyvet. Éppen hogy csak megjelent, egészében nincs letesztelve, és csak szórványosan közöltem belőle ezt-azt. Valószínűleg máshogy kell olvasni, mint egy klasszikus novellákat tartalmazó kötetet vagy egy normálisnak látszó regényt. Nem árulok zsákbamacskát, ezért is van megadva a címlapon, hogy humoreszkekről van szó: ebben a kötetben nem emberi sorsokat ábrázolok, nincsenek benne szereplők, akikkel érzelmileg azonosulni lehetne, hanem a mai hivatali gondolkodásmódon gúnyolódom. Az Egyéni javaslat írásait bárhol fel lehet ütni, bele lehet olvasni, bármiféle sorrend betartása nélkül.

– De valami azért csak összeköti a 31 írást...

– Persze, a látásmódom, az utóbbi években elhatalmasodó hangulatom köti össze őket. Ezekből a társadalmi lét abszurditására kihegyezett néhány oldalas írásokból nem érdemes egyszerre nagy adagot bevenni, elég, ha egyszerre egyet-kettőt elolvas az ember, azzal telítődik is. Semmiképpen sem akartam locsogni, amire pedig sok humorista hajlamos. Akkor jó egy ilyen írás, ha tömény.

– Gondolkozott már azon, hogy mit csinálna, ha ezek a mini disztópiák valóra válnának?

– A 31 írás között az egyik részletes útmutatás a nyugdíjasoknak, hogyan kezeljék a számítógépet, hogy hozzájussanak a járandóságukhoz. Ehhez az abszurdumhoz éppenséggel nagyon közel járunk. Megőrülök például az ügyfélkapu rendszertől: állhatatosan nem fogadja el a jelszót, amit pedig előző alkalommal nagy nehezen beállítottam, ha pedig túl sokszor próbálkozom a belépéssel, a rendszer egész napra ledob, és csak másnap lehet újra próbálkozni – holott a határidők be nem tartásának súlyos következményei vannak. Egy csomó hivatalos ügyet online kellene intézni, sőt, van, amit már kizárólag a neten lehet megoldani, még sincs, akit fel lehetne hívni és akitől segítséget lehetne kérni; aztán hetek múlva kiderül, hogy bocs, valamiért központilag nem működött a rendszer, mert épp tesztelték, vagy csak a próbaüzembe engedett bejelentkezni, és az a jelszó a rendes üzemre nem érvényes, meg hasonlók. Az ilyen huzavonával napok mennek el, és addig képtelenség másra gondolni, dolgozni pedig végképp nem lehet. A modern bürokrácia mindenütt nehézkes, nem feltétlenül csak Magyarországról van szó, ahol a leghülyébb programokat szokták megvenni, mert olcsók, vagy mert a haverok csinálják; az egész világ fut a túlszabályozottság totális káosza felé. A segíteni hivatott számítógép csak bonyolítja a helyzetet.

– De a humor azért segíthet ezekben a szituációkban?

– Segíthet, és az önirónia is segít, távolságot teremt, a véresen tragikus, megoldhatatlan ügyeket elviselhetőbbé teszi. Humor persze sokféle létezik. Két embernek nem feltétlenül hasonló a humora, Magyarország különösen színes ebből a szempontból, van vidéki, van városi, van erdélyi, van vajdasági hagyomány, mármint amit én ismerek, másrészt elég sok ember született humor nélkül. Adottság kérdése, mint a matematikai tehetség vagy a zenei hallás. Lehet kitűnő ember valaki, noha a humorra vagy a zenére süket. Sok nagy írót ismerek, akinek egyáltalán nem volt humora. Itt van rögtön a legnagyobb magyar költő, Ady Endre. Irtóztatóan gúnyos, gyilkosan ironizál, szarkasztikus, szellemes, de humora, az nem volt neki. Mégis óriási ember. Pont úgy volt humortalan, mint kortársa, Stanisław Wyspiański, az elképesztően mély paródiákat író lengyel drámaíró. Megnyugtató, hogy sokfélék vagyunk. Személy szerint nagyon örülök, hogy került belém némi humorérzék véletlenül. Nem volt a dolog eleve elrendelve, a szüleim humorérzék híján élték le az életüket, és már 3-4 éves koromban furán néztek rám, amikor mondtam valamit, amin szerintem nevetniük kellett volna, de ők nem nevettek. Az általános iskolában sem értették, miket szövegelek. Aztán bekerültem egy remek gimnáziumi osztályba, ahol szinte mindenkinek volt humora, ott aztán lubickolhattam végre.

Kurcz Orsi

Spiró György: Egyéni javaslat
Magvető Kiadó, 208 oldal, 3499 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*: