Megtalálni Serendipityt címmel nemrégiben jelent meg Alexander Brody és Nagy József beszélgetőkötete. A címben szereplő kifejezést úgy lehetne lefordítani, hogy véletlenszerű lényeges felfedezések. Alexander Brody izgalmas élete során számos alkalommal szerepet játszott a serendipity – ennek az életútnak a fontosabb állomását érinti a lebilincselő könyv. Most ezekből villantunk fel néhányat az író segítségével.

– Nagyapja Bródy Sándor volt, a nagybátyja pedig Hunyady Sándor. Utóbbit tartja a példaképének. Miért?

– Olyan ember volt, aki egy kilencéves gyerekkel, vagyis velem egyenrangúan beszélt. Tisztelendő ember volt, és tisztelte a gyerekeket. Kilencéves koromban a szüleim ellenére megtanított szivarozni, ez még inkább tisztelendő. Hároméves koromban írt először rólam. Tízéves sem voltam, amikor meghalt, de ő tényleg volt a példaképem. Mindig szerettem volna olyan lenni, mint ő volt, kedves, őszinte, szeretetteljes, és persze olyan jó író lenni, mint ő.

– Sándorka egészen más típusú ember lehetett, mint az Ön édesapja.

– Bródy János, az édesapám volt az egyetlen, aki nem volt író az öt gyerek közül. A nagyapjuk, vagyis Bródy Sándor édesapja gabonakereskedő volt, apám folytatta az üzletét, fel is virágoztatta. Tökéletes úriember volt, a legigazságosabb ember, akit valaha ismertem. Mindenkivel mindig udvarias volt. A háború után a lóversenyvállalat elnöke lett, társadalmi állásban, vagyis ingyen. Egy alkalommal komoly pénzbüntetésre ítélt egy zsokét, mert az kegyetlenkedett a lovával. Apám hazafelé menet az istállók felé kanyarodott, és a büntetés dupláját adta át a zsokénak, mert a zsokénak azon a héten született gyereke. Imádtam apámat is. Egész másként élt, mint Sándorka, precíz napirend szerint, melynek része volt, hogy minden pénteken együtt ebédeltünk. Akkor mindig megkérdezte, hogy „hogy van, doktor úr, mi újság az iskolában”. Azzal, hogy doktor úrnak szólított, jelezte, hogy komolyan vesz.

– Bródy Lilly, az édesanyja pedig festőművész volt.

– Igen, nem is akármilyen. A New York-i Modern Művészeti Múzeumban, a Whitney-ben és a Brooklyn Múzeumban is vannak képei. Volt kiállítása a Guggenheimben is. Tőle tanultam, azt, amit a képzőművészetről tudok, azt mondhatom talán, hogy van szemem hozzá. Egyszer már Amerikában elvitt egy aukcióra, ahol csupa rajz volt látható ugyanazon az áron, és azt mondta, hogy választhatok egyet, mire ráböktem egyre. Kiderült, hogy egy Picasso-rajz. Anyám büszke lehetett rám.

– Négy házassága volt, mindegyik felesége más-más kontinensről származik. Milyen nyelven beszélt velük?

– Németül, angolul és spanyolul. Magyarul egyikkel sem. A második felségemtől Yone-től született a fiam 1984-ben, Sandy. Tőle ma már van egy unokám is. A harmadik feleségem Lucila volt, tőle született Thyra lányom. Ő gyakran meglátogat. Mindkét gyerekem tőlem távol nőtt fel, hiszen én a munkám miatt állandóan utaztam. Ennek ellenére nagyon jó a kapcsolatom mindkettőjükkel, érthetetlen számomra, miért kötődnek hozzám. Velük angolul beszélek, illetve Thyrával németül is.

– A házasságai a sok munka miatt végződtek válással?

– Amiatt is, igen. Mindig is olyan munkára vágytam, melynek kapcsán utazhatok és világot láthatok, és ez megvalósult. Mindig sok gyereket szerettem volna, ez nem valósult meg, de nem is tettem sokat érte. De sok minden más megvalósult, amire nem is gondoltam akkor. Nem azt kell nézni, hogy mi nincs, hanem azt, ami van.

– A Young & Rubicamnél kifutófiúból lett a cég nemzetközi elnöke.

– Igen, végigjártam a ranglétrát. Én sosem parancsoltam egyébként, nem is vezettem, hanem engem követtek az alattam lévők. Ők tettek főnökké. Mindig a velem dolgozók nyomtak egyre feljebb. Kizárólag olyanokat vettem fel, akik jobban voltak nálam, én toltam őket előre, ők meg cserébe tűzbe mentek értem. Cannes-ban és Velencében nyolcszor hozta el a cégünk a reklámfilm kategóriában a fődíjat, de soha nem én vettem át, mindig valamelyik emberemet küldtem a színpadra.

– Személyesen ismerte Jorge Luis Borgest. Hogyan ismerkedtek meg?

– Megkértem a főnökömet a Young & Rubicamnél, hogy amikor Argentínába megyek, mert ott is volt egy irodám, jöjjön velem, és ő igent mondott. És mivel akkor volt a születésnapom, ő a hátam mögött, tudván, hogy imádom Borgest, megszervezett egy találkozást az íróval. Borges ült az irodájában a Nemzeti Könyvtárban és elkezdtünk beszélgetni Brahmsról, akit nagyon szeretett. Akkor már vak volt, és levett egy könyvet, a mormon bibliát, melyben pontosan tudta, mi hol van, és elbeszélgettünk róla. Aztán a következő három évtizedben rendszeresen találkoztunk, beszélgettünk hitről, zenéről, a svéd Eddáról, Svájcról, mert mindketten ott tanultunk.

– Miután hazatért Magyarországra egy másik pálya nyílt meg Ön előtt: az írói.

– Nem, adtam ki könyvet, de ilyen ősökkel, mint nagyapám és Sándorka, nem nevezhetem magam írónak. Számos könyvet jelentettem meg róluk is, illetve a család más tagjairól. Azon kívül saját aforizmaköteteket állítottam össze, most készülök a következőre. Illetve ott van a több mint húszéves Alibi sorozat, melynek minden egyes része egy adott téma köré szerveződik.

Jolsvai Júlia
Fotó: Bazánth Ivola

Alexander Brody-Nagy József: Megtalálni Serendipityt
Magvető Kiadó, 288 oldal, 5499 Ft