A Világszép Alapítvány szakmai munkatársa, aki Tarkabarka Hölgynek nevezi magát weboldalán, a nemzetközi mesemondás népszerűsítésére használja 2007-ben indított blogját. Az Ünnepi Könyvhétre adta ki a Móra Könyvkiadó Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című mesekönyvét. Ebből az alkalomból beszélgettünk.

‒ Hogyan talált rá erre a nem mindennapi hivatásra?

‒ Eredetileg régészként végeztem az ELTÉ-n. Egyetemista koromban derült ki számomra, hogy a professzionális mesemondást nemzetközi viszonylatban is sokan űzik. Az egyetem befejezése után Fulbright Ösztöndíjjal kijutottam az USA-ba, ahol az East Tennesse State University-n mesemondásból szereztem mesterdiplomát, majd 2017-ben doktori fokozatot a Bowling Green State University Kulturális Tanulmányok szakán.

‒ Mikor volt az első fellépése? És hogyan alakult a pályája azóta?

‒ Első hivatalos fellépésem 2006-ban volt. Kitaláltam, mostantól mesemondó leszek, és elkezdtem járni fellépni. A nemzetközi része ott jött képbe, amikor, hála az internetnek, sikerült felvennem a kapcsolatot más országok mesemondóival. Elkezdtem tőlük tanulni. Kialakult a repertoárom: nemcsak magyar népmesék voltak benne, hanem más kultúrák meséi is. A nemzetközi mesemondást úgy definiálnám, hogy nemcsak magyar mesét mesélek, angolul és spanyolul, hanem más kultúrákból valókat is, és nemcsak Magyarországon, hanem utazok külföldre is konferenciákra, fesztiválokra. Számos országban volt már fellépésem, szeretem elvinni a magyar meséket külföldi közönségekhez.

‒ A Móra Kiadónál megjelent Ribizli a világ végén már a negyedik magyar nyelvű könyve. Két éve jelent meg a Mesemondók márpedig vannak, a Ribizlivel párhuzamosan jön ki a Hősök és pimaszok: Mit és hogyan meséljünk kamaszoknak? (PONT Kiadó), ami szakkönyv mesemondóknak, pedagógusoknak, szülőknek, de tartalmaz meséket is. Kiknek szól a Ribizli, és hogyan született meg ez a kötet, amelyet Herbszt László színes képei illusztrálnak?

‒ Úgy született, és azért is Régi magyar népmesék mai gyerekeknek az alcíme, hogy szerettem volna olyan meséket válogatni, amelyek a mai gyerekeknek fontos és értékes dolgokat mondanak. Eredetileg a magyar nyelvű blogomon volt egy bejegyzés-sorozat, amit úgy hívtak: Feminista magyar népmesék. Többen kérdezték olvasóim közül, mikor lesz majd mesekönyv ezekből, mert a bejegyzésekben csak összefoglaltam a meséket, és arról írtam, szerintem mi a különleges és értékes bennük. Nagyon sok olyan mesét találtam, ami gyönyörű és érdekes, de nem ismerik az emberek. Nem nagyon kerültek be az ismert mesegyűjteményekbe, vagy nem abban a formában, ami számomra izgalmas. A Képzőművészeti Egyetem hallgatói tavaly a Múzeumok Éjszakáján ebből a blogsorozatból Elfeledett magyar népmesék címmel rendeztek kiállítást. Meghívtak, hogy nyissam meg. A megnyitón ott volt Szlukovényi Katalin (ő lett a szerkesztőm), aki említette, hogy nagyon aktuális lenne egy ilyen témájú kötet megjelentetése – és nem csak a lányok miatt. Ez a könyv fiúknak is való. Nem hiszek abban, hogy van „fiús” és „lányos” mese. Van, amelyiknek fiú a hőse, és olyan, amelyiknek lány, de úgy válogattam a meséket, hogy a kötet mindenki számára érdekes legyen. Ráadásul sok olyan mesét válogathattam, amely nem volt még soha publikálva, vagy olyan régen jelentek meg, hogy nehezen hozzáférhetők.

‒ A kötet végén olvasható egy utószó, és megadta a forrásait, a blogjain kívül ennek elolvasását is ajánlom olvasóinknak. Hogyan alakultak ki az ön verziói?

‒ Ha megtetszik egy mese, nagyon sok háttérkutatást végzek. Főleg azoknál, amelyeknek több variánsa létezik. Szeretem a mesének minél több változatát elolvasni, és minél többet olvasok el, annál inkább kiviláglik, mik azok az állandó motívumok, amik mindig benne vannak, és mik azok a díszítő elemek, amiket az egyes mesemondók költöttek hozzá. Az én verzióm úgy alakul ki, hogy az állandó elemeket, a mese struktúráját tiszteletben tartom, viszont a díszítő elemeket szeretem úgy válogatni, hogy a legérdekesebbek kerüljenek az én változatomba. Például amikor lehet választani, hogy az elátkozott testvérek hollóvá, hattyúvá vagy daruvá változnak, nekem a darumadár volt a legszimpatikusabb. A szövegek aztán a szóbeli mesélések során alakulnak tovább. Például azonnal „kiugranak” azok a dolgok, amik írásban működtek, élőszóban azonban nem. Szóban alakul az is, hogy mit talál a közönség rendszeresen humorosnak. Minél többet csiszolódik a mese azon, hogy mesélem, annál inkább válik a sajátommá, annál inkább érzem, hogy kerek.

‒ Hol szokott mesélni? Hány éveseknek szólnak ezek a mesék?

‒ A Ribizli hivatalosan a 9–12 éves korosztálynak szól, de én jobban szeretem úgy mondani: 9-től fölfelé, mert felső korhatára a népmeséknek nincs. És nyilván vannak fiatalabb gyerekek is, akiket már érdekelnek ezek a mesék. Sokszor hívnak óvodába, iskolába, könyvtári rendezvényekre; múzeumokban tematikus előadásokat tartok. Szerencsére az utóbbi évtizedben nagyon népszerű lett a mesemondás, rengeteg helyszíne van. A Hagyományok Házában mesemondóképzés folyik, van több meseterápiás iskola is, valamint fesztivál, népmesemondó verseny. Sokszínű a mesemondás Magyarországon, és remélem, hogy idővel még színesebb lesz!

Csokonai Attila
Fotó: Becky Jenkins

Zalka Csenge Virág: Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek
Móra Könyvkiadó, 240 oldal, 3499 Ft