Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév

K. A. - 2016.05.09.

A nagy példányszámban megjelenő könyvek KSH-adatsorát folyamatosan nyomon követjük néhány éve, elérkezett az idő a 2016 első negyedévében megjelent könyvek csúcspéldányszámainak bemutatására is – a KSH április végén közzétette a tízezernél nagyobb számban megjelenő könyvek listáját. A listára csak azok a művek kerülnek fel, amelyek példányszáma egy nyomtatásban meghaladja a 10000-et (a kétszer hatezer példányban nyomott könyvek nem kerülnek fel a listára). A listát hagyományosan csak két kategóriába tagolják: magyar és külföldi szerzők szerint csoportosítják a kiadványokat, példányszámaik szerinti sorrendben, és teljes listát közölve, vagyis minden, 10000-esnél nagyobb példányszámban megjelent mű felkerül a listára.
2016 első negyedéve szerényen indul, mint eddig a legtöbb évkezdő negyedév termése (a nagyobb erőfeszítések a karácsonyra készülő negyedik negyedévre jellemzők). Magyar szerzők műveiből mindössze 3 jelent meg a listára kerüléshez szükséges példányszámban: mindhárom gyermek- ifjúsági kiadvány. 2015 hasonló időszakában 5 könyv érte el a listára kerülést, azokból 4 volt gyermek- ifjúsági, és egy olvasmányos bestseller. A megelőző évek adatait is megismerhetik a cikkünk végén található linkeken böngészve.
Aki végignézi az itt rendelkezésre álló adatsorokat, maga is láthatja, hogy az első negyedévben jellemzően alacsony a nagy példányszámú művek száma. Az évkezdet mellett valószínűleg a kiadói óvatosság és a nyomdák rugalmassága is hozzájárul a kis műszámhoz, takarékosabb megoldás utánnyomásban gondolkodni, mint rögtön nagy példányszámmal indítani.
A példányszámok is jellemzően csökkennek, bár az év során mindig lehet számítani arra, hogy lesz egy-két kiugróan nagy számban megjelenő mű, ahogyan az eddig is előfordult.
Most – az első negyedévben – a rekorder a magyar művek között Bartos Erika Bogyó és Babóca évszakos könyv c. kötete 15275 példánnyal, a külföldi művek között a Válogatott könyvek 107. darabja 17975 példánnyal.
A külföldi szerzők művei közül tizenegy érte el a tízezer feletti példányszámot, és ezekből kettő a Válogatott könyvek sorozat egy-egy darabja, négy a Júlia és a Romana füzetes regények sorában jelent meg, a maradék öt a „klasszikus” könyv: két ifjúsági és három olvasmányos bestseller.
Az adatok sajnos nem nyújtanak megbízható alapot könyvpiaci jóslatokhoz – a jóslást egyébként is meghagyom az ezoterikus tévécsatornák, tévéműsorok magukat kellető jósainak – beérem annyival, hogy megállapítom: az adatok önmagukban is érdekesek, különösen ha összevetjük a korábbi évek megfeellő időszakainak adataival.
Következzenek hát az adatok és a korábbi évek adataira utaló linkek.
K. A.

2.7.1. Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek
2016, első negyedév
Január - március


Magyar szerzők
Bartos Erika: Bogyó és Babóca évszakos könyv 15 275
Berg Judit: Rumini 15 000
Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója 3 – szakítópróba 10 000

Külföldi szerzők
Hannah, Sophie–Liebert, Emily–Petterson, James–Moyes, Jojo: A monogrammos gyilkosságok/Valamikor ismertél/A láthatatlan/Az otthon maradt lány (Válogatott könyvek 107.) 17 975
Graham, Lynne–Ellis, Lucy–Ashton, Leah: Toszkán éjszakák/Monte-carlói futam/Melyik az igazi    13 900
Connely, Stacy–Anderson, Caroline–King, Lucy: Az ellopott mikulás/Egy boldog Karácsony/Három randi és annyi   13 900
Donald, Robyn–Lawrence, Kim–Lee, Miranda: Trópusi láz/A vágy börtönében/Csábítási hadművelet    12 250
Winters, Rebecca–Banks, Leanne: Alpesi lavina/Párterápia/Éjfél előtt 10 950
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója–a nagy kiruccanás 10 158
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója–négy fal között 10 142
Harris, Oliver–Lee, Linda Francis–Palmer, Michael–Hope, Anna: A múlt martaléka/Üvegkonyha/Politikai öngyilkosság/Halottvirrasztás (Válogatott könyvek 108.) 10 136
E. L. James: A szürke 50 árnyalata 10 008
King, Stephen: Rémálmok bazára 10 000
Steel, Danielle: Country 10 000

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés