„Úgy érezzük, hogy fegyvert fog ránk az ismeretlen” – Földes András
Illényi Mária - 2020.02.26.
„A Pulitzer emlékdíjas Földes András szórakoztató, és sokszor humoros könyve arra keresi a választ, hogy miként lehetünk úrrá a kaotikus 21. századon. És persze, hogy mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk.”
– Az Indexen megjelent videói, cikkei után meglepő a könyve címe. Valóban fogtak önre fegyvert?
– Kerültem meleg helyzetbe Irakban, amikor az ostromlott Moszulban egy katona öngyilkos merénylőnek nézett. A romok közül léptem ki, amikor egy gépfegyverrel találtam magam szemben. Egyébként mindketten ugyanolyan rémültek voltunk. Szerencsére hamar sikerült eloszlatni a félreértést. Bár háborús- és konfliktuszónákból tudósítok, de soha nem maga a lövöldözés érdekelt, hanem hogy miként élik meg az emberek, amikor hirtelen a feje tetejére áll az életük. A háborúról sokkal többet elmond, ha megtudjuk, hogyan jutott át egy egész család az Iszlám Állam frontvonalán, vagy milyen volt az embercsempészekkel utazni a tengeren. A cím egyébként képletesen értendő. A Közel-Kelet és Európa közt utazgatva kezdett derengeni, hogy a világ működése alapvetően változott meg az utóbbi évtizedekben. Ezzel mi itt a fejlett világban csak most kezdünk szembesülni. Úgy érezzük, hogy fegyvert fog ránk az ismeretlen. Pedig csak arról van szó, hogy most ébredünk rá, hogy történelmi változások zajlanak körülöttünk.
– Ön újságíró-fotós, ez lesz a harmadik könyve; hogyan dől el, miből lesz egy tudósítástól mélyebb téma?
– Ez soha nem tervezés kérdése. A három évig tartó utazás is úgy kezdődött, hogy a szerkesztőm javasolta, utazzak el Koszovóba, ahonnan akkoriban ezrével érkeztek a menekültek. Aztán az úton találkoztam irakiakkal, afgánokkal, akik beszéltek nekem az embercsempészetről. Az ő történeteik alapján jutottam el Törökországba, aztán jött Irak, és így tovább.
– Az információhiány, a nem tudás, a modern kori szelekció legtragikusabb oka. Ön szerint mi ebben az egyén és mi a társadalom felelőssége?
– Szerintem nem az információhiány, hanem éppen a túl sok információ a gondunk. Az internet hatalmas mennyiségben önti ránk a híreket, amelyek egy része egyszerűen nem igaz. Azt kell megtanulnunk, hogy miként tudjuk eldönteni, mi az, amit direkt a mi félrevezetésünkre terjesztenek, és kik azok, akikben bízhatunk. A kormányok, az oktatás és a sajtó felelőssége óriási ebben a harcban.
– Ehhez kapcsolódóan, ön szerint mi az egyén és a társadalom túlélési lehetősége?
– Átmeneti korban élünk, amikor az egyik világrendszer lassan véget ér, de még nem alakult ki az új. Nehéz idők ezek, amikor nem csak a jövő bizonytalan, de az is, hogy a jelenben mire támaszkodhatunk, miben bízhatunk. Az egyetlen reményünk, ha bizonyos alapértékekből nem engedünk. Ilyen a humánum, a szolidaritás és a szabadságjogok.
– A könyv 2015 és 2018 közti riport utak története. Megváltoztatta ez a három év a világképét, értékrendjét?
– Alapvetően változtatott meg ez a hároméves utazás. Emiatt emeltem be a magánéleti szálat is a könyvbe. A világ változását úgy tudtam a legjobban érzékeltetni, ha megmutatom, hogyan alakították át az élmények a szerelmi és a baráti kapcsolataimat is.
– Mi rendítette meg legmélyebben az út során? És mi tartotta életben a reményt?
– Nehéz egyetlen élményt kiemelni, végig erős élmények értek. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy Afrika partjainál, a sötét tengeren megpillantottunk egy süllyedő gumicsónakot, zsúfolásig telve kétségbe esett emberekkel. De azt sem, ahogy órákig tartó ebéden haverkodtunk össze az iraki katonákkal az ostromlott város közepén. A reményt az tartotta bennem, hogy a legsötétebb helyzetekben is találkoztam olyan emberekkel, akik hajlandóak voltak tenni másokért.
– Kéziratban kaptam meg a könyvet, így nem volt módom az illusztrációkat megismerni; ennek ellenére azt gondolom, az út során készített fotók még mélyebbé tehetik az egyetemes emberi létezés megértésének módját. Segíthet abban, hogy ki tudjunk tekinteni a saját, burokba vont világunkból és a minket összekötő és nagyon szoros szálra, pusztán az esendő és kiszolgáltatott emberire fókuszálni. Nehéz volt választani vagy egyértelmű volt, mely fotók kerülnek majd a könyvbe?
– Nem volt nehéz választani, mert újságíróként beletanul az ember, hogy nem minden kedvenc képét oszthatja meg az olvasókkal. A könyvbemutató alkalmából két hétre nyílik egy kis kiállítás néhány képemből az Empathy kávézóban az Arany János utcában. Ez is segített kezelni a helyzetet.
– Folytatja a feltáró riportírást a téma kapcsán?
– Az újságírásban és a könyvírásnál is a kíváncsiság motivált, ez pedig nem múlt el, úgyhogy folytatom az utazásokat. Most szervezek egy riportutat Nigerbe, ahol izgalmas embercsempész-központ működik a Szahara közepén.
Illényi Mária
Földes András: Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk? – Útikönyv a felfordult világhoz
Libri Kiadó, 3999 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával