– Mióta öntöd versbe gondolataidat?

– Csontos Márta: A középiskolás versírási gyakorlatnak egy jó ideig nem volt folytatása, az egyetemi évek alatt tanulmányokat és recenziókat írtam. 13 évvel ezelőtt fordult a figyelmem ismét a líra felé. 2006 óta tíz verskötetem látott napvilágot, sok versem jelent meg és jelenik meg mind a mai napig mértékadó irodalmi lapokban. Költőbarátom, a több mint egy évvel ezelőtt elhunyt Balázs Tibor „költőiskolájában” nevelődtem.  Ő tudós költő, poeta doctus volt, hatalmas tudása, ötletei, tanácsai folyamatos inspirációt jelentettek számomra.

– Miért szeretnéd belső érzéseidet feltárni a nyilvánosság előtt?

– Minden embernek lételeme, hogy megmutassa magát a világnak, ami bármilyen alkotáson vagy tevékenységen keresztül megtörténhet. A költészettel számomra a belső végtelen nyílt meg, egyfajta heideggeri értelemben vett valóságfelnyitás történt. Van egy aforizmám, mely költészetem lényegét tárja fel, és segít az értelmezésében. E szerint a költő megtalálja versében azt az énjét, amit hiába keres a valóságban. S ha ezt megtalálta, akkor örömét az olvasóval kívánja megosztani. A leírt gondolatokban a belülről megélt világ és az ebből a világból eredő mű üzenete találkozik az aktuális külső világgal, és e két világ közötti összevetés válik fontossá úgy magam, mint az olvasóim számára. Látszat-inkognitóba rejtve tudom megvalósítani személyes önmagam takarását, s a leleplezést nyitottságként tudom értékelni.

– Az olvasóktól vagy a kritikusoktól vársz-e inkább visszajelzést?

– Olvasóktól és kritikusoktól egyaránt. A kritikusok nagymértékben befolyásolják az alkotások sikerességét, de a maradandóságot hosszú távon az olvasók biztosítják. József Attila az Esztétikai töredékekben hangsúlyozza, hogy a művet mindig önmagából kell magyarázni, a „tartalmas” esztétikák sokszor ráerőszakolt sajátosságokat vélnek a művekben felfedezni.

– Te adtad új versköteted címét, a borítót is te választottad. Jelent-e ez számodra egyidejűleg ars poeticát is?

– A Látószögek címválasztással a világ, a valóság megközelítésének és értelmezésének sokféleségére szeretnék utalni, sokszor bölcseleti-filozófiai kérdések felvetésével. A költészet számomra egy belső tartalék birtoklása, mellyel szimbiózisban élek olyan módon, hogy életem minden megtapasztalt vereségét a győzelem előképének tudjam tekinteni. Legtöbbször a természetközelségből merítek erőt egy olyan képi világban, ahol a szakrális és profán sajátos randevúja valósulhat meg. Az általam választott borító ezt a pozitív életérzést szeretné megerősíteni: a Naptól eredő világosság és a belőle felsejlő életpiros szín fölülkerekedik a látszatra örök hómezőbe burkolódzó világon. Az örök tavasz, az újrakezdés, a feltámadás ígérete. Ez az én jelen kötetembe foglalt ars poeticámat is kifejezi.

Csontos Márta: Látószögek
140 oldal, 2000 Ft
Kráter Kiadó

– Mióta öntöd versbe gondolataidat?

– Véssey Ede: Gimnazista korom óta írok verseket.  Egyetemista éveim alatt főleg szerelmes verseket írtam, leendő feleségemhez. Első gyermekünk halála után nehéz volt megszólalni, a kislányomhoz írt versciklussal próbáltam fájdalmamat enyhíteni. Az elmúlt három évtizedben az USA-ban statikus tervezőmérnökként dolgoztam, ebben az időben csak hézagosan jutottam versíráshoz. Négy éve abbahagytam a munkát, azóta a versírásnak élek.

– Miért szeretnéd belső érzéseidet feltárni a nyilvánosság előtt?

– Ez egy összetett kérdés. A költőkből úgy ömlik a dal, mint az énekes madarakból, tehát vissza sem lehet tartani, és ez mintha nem is akaratlagos cselekvés lenne.

Minden érző és gondolkodó ember szeretné megmutatni embertársainak az érzéseit és gondolatait, Ady szavával élve: „hogy látva lássanak”. Én nem azért írok, mert „szeretném, hogyha szeretnének”, hanem hogy a hasonló érzésű és gondolkodású embereknek lelki örömet szerezzek azzal, hogy versbe öntöm azokat a belülről megélt titkokat, amelyekkel ők is azonosulni tudnak.

Vannak sajátos zenéjű és hangulatú versek, ahol a szavak és rímek formájában előadott játék adja az élményt, mintha egy Chopin etűdöt hallanánk, és ezek inkább az érzelmeinkre hatnak. A ritmikus, zenei versekhez jobban vonzódom, mint például a kötött formájú, merev szonettekhez.

Úgy érzem, hogy erkölcsi kötelességünk felhívni a figyelmet a modern kor veszélyeire, Európa hanyatlására, a keresztény kultúra tudatos bomlasztására, és fel kell vennünk a harcot a nemzetromboló globalizmussal és az erkölcsromboló liberalizmussal, mert ezek a mi nemzeti kultúránkat veszélyeztetik. Tehát a szavak erejével harcolnunk kell a hitünkért és a szabadságunkért, ahogy például Petőfi is tette.

– Az olvasóktól vagy a kritikusoktól vársz-e inkább visszajelzést?

– Inkább az olvasóktól. Külföldön élő költőként nehéz bekapcsolódni a hazai irodalmi életbe. A nagyszámban megjelentetett verseskötetek között szinte elvész egy-egy új alkotó. Az internetes lapok is legtöbbször ugyanazokat a költőket közlik. Nehéz áttörni az ismeretlenség határvonalát. Én tudatosan vállalom, hogy a Nyugat költői hagyományait folytatom. Úgy érzem, hogy a divatos „avantgarde” versek nagy része sem érzelmileg, sem értelmileg, sem pedig formailag nem ad igazi élményt.

– Az új versköteted címét te adtad, a borítóját is te választottad. Jelent-e ez számodra egyidejűleg ars poeticát is?

– Részben igen, de a cím inkább arra akar utalni, hogy életem jelenlegi szakaszában a változékony földi dolgok egyre inkább elvesztik a jelentőségüket, és egyre jobban az örök élet gondolatvilága felé fordulok, hitemet és önmagamat vizsgálva készülök földi életem befejezésére, és ezért is szeretnék maradandó értékeket átadni az olvasóimnak.

Véssey Ede: Közel az éghez
2500 Ft
Kráter Kiadó