Szorongok tehát vagyok

Romain Gary litvániai zsidó származású francia diplomata, filmrendező, fordító, második világháborús pilóta és nem mellesleg író, méghozzá a francia irodalom igazi fenegyereke, aki kétszer is elvitte a Goncourt-díjat, egyszer Romain Garyként, majd később Émile Ajarként az Előttem az életért. Ugyanezen álnév alatt jelent meg 1979-ben a Salamon király szorong, aminek újrakiadását a Park kiadó gondozásában olvashatjuk.

Gary Émile Ajar alakjában egy újszerű irodalmi nyelvet alkotott, ami egyszerre naiv, és ebben a naivságában nagyon bölcs is, köszönhetően annak, hogy főhősei a nyelvtani szabályokat sajátos rugalmassággal és kreativitással kezelik. Ezen a nyelven szólal meg Momó az Előttem az életben, és ezt a nyelvet használja a Salamon király szorong narrátor főhőse Jean is.  Fontos kiemelni, hogy narrátor, hiszen rajta kívül még másik két központi karaktert mozgat a könyv. Van nekünk tehát a huszonéves Jean, akinek tulajdonrésze van egy taxiban, és gáz-víz-villany gyorssegélyezésben utazik, amíg Salamon király jóvoltából át nem nyargal a lelki gyorssegélyre, mindemellett autodidakta módon, lexikonokból művelődik. Mellette megjelenik a nagy Salomon Rubinstein, visszavonult nadrágkirály, aki a konfekcióiparból gazdagodott meg, és most vagyonából jótékonykodik és lelkisegély-szolgálatot üzemeltet, és Jean szerint főállásban szorong. Harmadik hősünk pedig Cora Lamenaire, a múltban szebb napokat is megélt sanzonénekesnő, Salomon úr egykori nagy szerelme.

„Örülök, Salomon úr, hogy viccesnek találja, amit mondok, de jobban tenné, ha a nagy mosolygás helyett inkább boldog lenne? Minden tiszteletem a magáé, de az én szememben a sztoicizmus, az akkor is olyan, hogy csak ámulunk és bámulunk, és közben, puff, feldobjuk a talpunkat, kösz szépen én ebből nem kérek, ez nekem túlságosan emberi. Mire jó, ha nem szenved az ember, ha ettől csak még jobban szenved?”

A Salamon király szorong egyszerre mese felnőtteknek és egy csodálatos szerelmes regény, amiben évtizedek után is van visszaút a másikhoz, megbocsátódik a megbocsáthatatlan és két szomorú, magányos lélek egymásra találhat. Ahhoz, hogy mindez ne fulladjon unalomba és pátoszba kell Jean, aki a maga lendületességével és keresetlenségével tárja elénk az eseményeket és véleményét a történtekről, no meg Salamon király szorongásáról. Aki tényleg nehezen mászik elő a jótékonykodásból épített csigaházából, és hagyja maga mögött a biztonságos, ám magányos érzelmi elszigeteltséget, de nem ő az egyetlen, aki így van ezzel a regényben. Félnek a csalódástól, az elhagyatottságtól, az elköteleződéstől, másképp mondva félnek attól, hogy sebezhetőek legyenek a másik előtt, pedig szeretni csak így lehet, ha nem általánosságban csinálja az ember.

„Hadd mondjak valamit, Salomon úr! Szerintem az emberi szív az úgy van megteremtve, hogy csakis buta lehet. Akinek nem buta a szíve, annak nincs szíve egyáltalán.”

Lehetne a végletekig szomorú regény a Salamon király szorong, hiszen csurig van töltve emberi félelmeinkkel, gátlásainkkal, belemagyarázásainkkal, azzal a rettegéssel, hogy a szeretet az úgy ahogy van lehetetlen. És mégis a végtelen szomorúság helyett léleksimogató könyv ez, ami reményt ad, hogy végül minden a helyére kattan, és ha eleget próbálkozunk, akkor csak összebarkácsolható az a szeretet.

Vincze Dóra

Romain Gary (Émile Ajar): Salamon király szorong
Park Könyvkiadó, 344 oldal, 3499 Ft