Szerelmespár a szarkofágban – egy vidáman szomorú tudósélet

Supka Géza nevét legtöbbünk az Ünnepi Könyvhét kezdeményezőjeként ismeri, pedig a régész-művészettörténész-szerkesztő máig élő vívmányainak csak egyike a „könyvnapok”, amelyet ő maga bizonnyal csupán pályája egy mellékes hozadékaként említene. A Nap Kiadó gondozásában megjelent napló – Egy elforgácsolt tudós-élet – végre közel hozza a Könyvhetek mögött felderengő szellemarcot, és olyan elevenné teszi e sziporkázóan szellemes alkotót, hogy az olvasónak belesajdul a szíve, miért nem dedikálhat idén maga Supka is az egyik napernyős asztalnál.

Mint a kötet utószavában a szerkesztő Féja Endre kitér rá, Supka „nagy” önéletrajzát a maga szerkesztette Literatura című folyóirat megszűnésekor adta közre 1939 januárjában – ebben a műben a családtörténetet és a folyóirat históriáját ötvözte. A most napvilágot látott visszatekintésében tudományos pályafutását, annak is első szakaszát dolgozza fel. Supka Géza 1904-ben került junior munkatársnak a Nemzeti Múzeum Régiségtárába, ám emlékei felgöngyölítésében még régebbre, az egyetemi évekig nyúlik vissza: hogyan hagyta el egy huszáros döntéssel a Pesti Egyetemet, és választotta a grazit, ahol a kor legnagyobb művészettörténésze szemináriumába csöppent. A fiatalembert Pesten a szintén legendás Hampel József vette fel a múzeumba, akinek később örökébe is lépett. „Az országnak időrendben első kimondott középkori régésze voltam, (…) így tehát ezen a téren is mindent a semmiből kellett megteremtenem annyira, hogy még a megfelelő szakkönyvtár összeállítását is magamnak kellett irányítanom. Ezen a helyzeten igazán csak Hampel professzornak egy ötletes axiómája tudott segíteni, amely szerint: »ha valaki valamiről valamit nem tud, akkor előadást hirdet róla; ha végképp semmi fogalma sincsen az illető témakörről, akkor könyvet művel róla«.”

Ilyen, és ehhez hasonló szellemes önfricskái végigkísérik naplóját, pedig többször visszatér rá: hatalmas fájdalomként élte meg, milyen kevés időt tölthetett a tudományos pályán, amelytől a politika szakította el többször, majd végül örökre (erre utal naplójának címe is).

Mindezek ellenére mi sem áll távolabb Supkától, mint a borongás: egyik mulatságos anekdota követi a másikat. Amikor Szalay Imre Hampel Józseffel sétálgatva rátalál a múzeum egyik szarkofágjában Hampelék szobalányára és egy őrre, amint egymás társaságát élvezik, csak ennyit mond: „Ejnye, hát ez a szamárság még mindig nem múlta divatját?” Vagy megelevenedik az őskori kutatásokban jeles Hillebrand Jenő alakja, aki Mussolinihez írt ódát, amikor a fasizmus terjedni kezdett, és képes volt egy őskori barlangot is Mussoliniról elnevezni. Hasonlóan derűs történet, amikor Supka csíksomolyói gyűjtőútja során egy ravasz csellel „leplezte le” a nemzeti kincsnek számító madonnákat egy menyecskének ajándékozó plébánost. De nem kíméli a tudomány imposztorait sem, akik drótkefével esnek neki a római bronzszobrok patinájának, vagy a barokk ezüsttárgyaknak.

Supka Géza igaz meséinek hatalmas tudásanyag és tapasztalat adja meg sava-borsát. A népvándorlás-kori arabeszk motívumok felfedezése, a buddhizmus európai elterjedésének feltárása, a kultúrhistóriai szempont bevezetése a múzeumi installációkban – csak egy-két momentum Supka eredményei közül, amelyek a régészettől a művészettörténeten át az etimológiáig annyi területet lefedtek.

Laik Eszter

Supka Géza: Egy elforgácsolt tudós-élet
Nap Kiadó, 152 oldal, fotókkal, 3150 Ft