Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Varsányi Gyula: Franzstadti történetek

Laik Eszter - 2021.02.27.

Ferencváros angyalai

Kevés jobb jelzőt találhatnánk Varsányi Gyula Franzstadti történetek című kötetének novelláira, mint hogy békebeli mesék. Nemcsak azért, mert a történetek részben a „boldog békeidők” korszakát idézik fel, de mert a prózaírásnak is egyfajta klasszikus, patinás, és rendkívül élvezetes hagyományához nyúl vissza a szerző. Ismerős hangok (íróké, költőké), ismerős helyszínek és pillanatok bukkannak fel az elbeszélések lapjain, még akkor is, ha az olvasó kevés eséllyel élhette át személyesen e több évtizeddel ezelőtti történeteket. De Franzstadt házai, utcái őrzik a letűnt korok szereplőit, neszeit, színeit, illatait, és Varsányi Gyula kivételes érzékkel varázsolja elő „Ferencváros angyalait”. Az első fejezetben mindjárt a Tompa utca kezd nyüzsögni, mintha csak régi fotókból elővarázsolt diaporámán játszódnának előttünk a kiragadott jelenetek. A szerző hidat épít múlt és jelen között, melyben egy hajdanvolt világba sétálhatunk át, például a Ferenc téren álló „K. u. K.-korszakot idéző zöld vizelde-építmény, amely műtárgyként sem utolsó, de funkciójában is öröm forrása, ha nyitva van”, no és ahogy „az egyetemisták kedvenc bárjuk asztalaihoz telepszenek, és hosszú söröskriglijeik fölött dobnak fricskát a kiszámíthatatlan sorsnak”.

Aztán megismerhetjük Sztojánovot, a bolgárkertészt a Duna-parti piacról, aki 1933-ban szinte összeroppan bánatában, amikor megtudja, hogy fia magyar lányt készül feleségül venni, de történetéből a magyarországi bolgárok sorsa is kirajzolódik: „No hiszen, kimerjük itt a Dunából a vizet mások elől, ez jó vicc (…). Meg kell egyezni egymással, ahelyett, hogy a bolgárokat kitiltatnák a piacról…”

A kugler című novellában egy kísértetiesen ismerős fiúcska bámulja éhesen a cukrászda kirakatában a kuglófot, 1918-ban járunk, és az őt megszólító Zsiga bácsinak elmondja, hogyan lopnak tüzelőt a ferencvárosi pályaudvaron. Egyébként a Mester utcai polgáriba jár az Attila nevű fiú, és a találkozás akár meg is történhetett volna, hiszen „Zsiga bácsi” az Üllői úton lakik.

A Zsaluzéban egy rendhagyó zenetanár alakján keresztül („Csak ketten-hárman vagyunk gádzsók. Mindenki nagyon nyüvi a húrokat. A cigány csávók mind olyannak akarnak látszani, mint Öcsi bácsi, aki ugyancsak cigányember”), a nemzetiségeiben is sokszínű Ferencváros kultúrájában merítkezhetünk meg.

Varsányi Gyula novelláiban a történelem folyama hömpölyög elő és dob fel drámai, megmosolyogtató, szívhez szóló vagy elgondolkodtató történeteket, amelyek rendkívül emberiek. Rólunk szólnak, s még ha csak olykor-olykor vetődünk is a kilencedik kerület utcáiba, az elbeszélések által egy kicsit mindannyian franzstadtiakká leszünk.

Laik Eszter

Varsányi Gyula: Franzstadti történetek
Noran-Libro Kiadó, 290 oldal, 3490 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés