Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A Kaláka Ady-estet tart a Pesti Vigadóban

MTI - 2019.09.21.

Hajh, élet, hajh címmel a száz éve elhunyt Ady Endre megzenésített verseiből állított össze műsort a Kaláka. Az idén 50 éves együttes szeptember 26-án a Pesti Vigadóban mutatja be a produkciót.

Az esten az együttes tagjai mellett színpadra lép az egykori Kaláka-tag, Huzella Péter is, Latinovits Zoltánt archív televíziós felvételekről láthatja és hallhatja a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.
A közlemény kitér arra, hogy a hetvenes évek közepén az ország egyik vezető színművésze, Latinovits Zoltán egy közös rádióműsorban fedezte fel magának a Kaláka együttest. Azt javasolta nekik, tartsanak közös esteket, ami meg is valósult, 1975-76-ban sokfelé mentek együtt. A remek Ady-versmondásairól híres Latinovits a költő születésének 100. évfordulójára, 1977-re Ady-estet is szeretett volna tető alá hozni a Kalákával, ám a színész 1976-ban meghalt, így a terv meghiúsult.
A Kaláka Ady-estje végül most, a költő halálának 100. évfordulóján lesz hallható. A zenekar az elmúlt évtizedekben számos Ady-verset zenésített meg, közöttük van A távoli szekerek; az Adja az Isten; a Hajh, élet, hajh; a Kétkedő, magyar lelkem; a Ne lássatok meg; a Párizsban járt az ősz; a Sípja régi babonának; az Új s új lovat.
A szeptember 26-i est szerkesztő-rendezője Kőváry Katalin. Az 50 éves Kaláka egy éven át tartó jubileumi eseménysorozatának lezárása november 30-án egy dupla koncert lesz a Müpában. A zenekarban Gryllus Dániel (fúvós hangszerek, citera, ének), Gryllus Vilmos (cselló, gitár, ének), Radványi Balázs (mandolin, gitár, ukulele, cuatro, brácsa, ének) és Becze Gábor (bőgő, ének) szerepel.
A 2000-ban Kossuth-díjjal elismert Kaláka mások mellett még József Attila, Kosztolányi Dezső, Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Kiss Anna verseinek megzenésítéseivel lett népszerű. Eddig mintegy harminc lemezt készítettek, a következő idén jelenik meg Őszi rigódal címmel. Ezen új és eddig hanghordozón nem kiadott Kaláka-dalok szerepelnek: a címadó Áprily Lajos-vers mellett többek között Oláh János, Ady Endre, Szabó T. Anna, Lackfi János megzenésített művei vagy a már régóta énekelt Örkény-egyperces, a Rossz álom.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés