Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A Maszre felhívása könyvkiadókhoz a reprográfiai jogdíj fizetése érdekében

MASZRE - 2019.12.04.

A Reprográfiai Szövetség által beszedett jogdíjból  – az érvényes jogszabályokkal valamint a szerzők és könyvkiadók közötti megállapodással összhangban – könyvkiadóknak is fizethet a MASZRE.
A MASZRE Felosztási Szabályzatának megfelelően az alábbi két tematikai ágazatban publikáló magyarországi könyvkiadók részesedhetnek a reprográfiai jogdíjból:
a tudományos és szakkönyveket, felsőoktatásban használatos kiadványokat, lexikonokat és szótárakat megjelentetők, valamint a
szépirodalmi, gyermek- és ifjúsági műveket megjelentetők.

A jogdíj felosztása a 2018-ban az A) és B) pontokban meghatározott tematikai körben megjelenő könyvek fogyasztói árú forgalma alapján történik. A könyvkiadóknak járó reprográfiai jogdíjat ezen könyvforgalmi adatok alapján a MASZRE úgy állapítja meg, hogy a jelzett tematikai ágazatok forgalmában az adott könyvkiadó milyen százalékos arányt képvisel. Az egyes könyvkiadóknak járó reprográfiai jogdíj összegének megállapításakor a tudományos és szakkönyvek, a felsőoktatásban használatos kiadványok, a lexikonok és szótárak forgalmát a MASZRE Felosztási Szabályzatának megfelelően háromszoros szorzóval vesszük figyelembe.

Az elmúlt évi könyvkiadói teljesítmény alapján járó jogdíj megállapításához a könyvkiadókat arra kérjük, hogy 2019. december 13-ig szíveskedjenek címünkre elküldeni a két fenti tematikai kategóriában (A és B pont), a 2018-ban forgalmazott könyveik fogyasztói árú forgalmát, valamint a tavaly kiadott könyveik alábbi adatait:
szerző neve,
írói álnév esetén eredeti neve,
e-mail címe (ennek hiányában lakcíme/postai címe),
a mű címe
műfaja,
fogyasztói ára,
ISBN szám.

Nyomatékosan szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, nem a könyvkiadó árbevételéről, hanem az említett kategóriában publikált könyveik fogyasztói árú forgalmáról kell számot adniuk.
Szeretnénk emlékeztetni arra is, hogy a MASZRE Felosztási Szabályzatának értelmében csak az említett kategóriákban megjelenő könyvek forgalma után fizethető jogdíj, ezért a besorolást szigorúan ellenőrizzük. A MASZRE csak azon könyvkiadóknak fizet reprográfiai jogdíjat, amelyek az adatszolgáltatásnak hiánytalanul eleget tesznek.
Tisztelettel kérjük, hogy a jogdíj megállapításához és folyósításához szükséges adatokat legkésőbb 2019. december 13-ig szervezetünkhöz e-mailben vagy levélben eljuttatni szíveskedjenek. A reprográfiai jogdíj folyósítása folyamatos.
További információk, a szükséges adatlapok a MASZRE honlapján: maszre.hu

Tisztelettel:
Zentai Péter László sk.
igazgató

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés